2018. május 22.

BLOGSZÜLINAP: FAMOUS IN LOVE PILOT-KRITIKA

Az a helyzet, hogy láttam már ezt a pilot részt. Hogy is tudnám kiverni a fejemből?
Sehogy, mert borzalmas volt.
De nagyon sok helyen olvastam már róla jó értékelést, és imdb-n 7,1-et kapott 10-ből, ugyanannyit, mint A klikk (értékelés itt)! És elnézést-bocsánat, de az a sorozat baromi jó volt!
Szóval adok ennek a modernkori Rómeónak és Júliának egy második esélyt. Hátha csak rossz hangulatomban kapott el Bella Thorne. Ehhez viszont már a kezdő jelenet után le kellett szögeznem, hogy nem fogom csakazértis utálni az egészet.




Hollywood a hírességek, a pletykák, az ármányok és szerelmek melegágya - legalábbis a Famous in Love szerint. Főszereplőnk, Paige egyetemista a nagyvárosban. Barátnője bíztatására megy el egy menő sorozat meghallgatására, és (mily meglepő) a sorozat főhőse, Rainer fel is figyel a lányra. Közben Paige és a lakótársa közt alakul valami, Rainer és a szintén színész Jordan között pedig egy konfliktus feszül.
Többet nem is árulnék el, nehogy valakinek spoiler legyen, de az biztos, hogy jól megcsavarták a szálakat már az első részben. És ez nem is meglepő, hiszen lássatok csodát, kinek a neve van feltüntetve a készítőknél? I. Marlene Kingé. Lehet, hogy ez nektek nem is mond semmit, de mivel évekig követtem a Hazug Csajok Társaságát (ne is beszéljünk róla), pontosan tudom, mit kell elvárni Marlene-től. Talán előítélet, de azért nem alaptalan a kételkedésem a munkái nagyságában, elvégre a PLL és - innentől csak rövidítve: - FIL között sok hasonlóság van.
Mindkét sorozatot az ABC forgalmazza, körülbelül 40-45 perces részekkel dolgoznak, és a célközönségük fiatal nőkből és tizenévesekből áll. Ezekkel még nincs is baj, az ABC kezei közül nem egy jó sorozat került ki; ott van a Castle, ami egy nagyon jó krimi, és A semmi közepén, ami pedig egy még jobb szitkom. A részek hosszát sem lehet kifogásolni, teljesen normális kategóriába esik, de a célközönséggel már együtt jár egy hátsó gondolat a fejemben: ez bizony klisés lesz és le lesz butítva. Persze számtalan ellenpéldát láttam már sorozatos tapasztalataim során, de már elsajátítottam azt a képességet, ami segít észrevenni, ha valami nem az én kritikus szememnek készült. Hát a FIL ilyen. És a PLL is ilyen volt.

Maga az alap ötlet jó. A hírességekről nagyon sokan tévesen gondolkodnak: megvan mindenük, boldogok, egészségesek, szerető család és barátok veszik körül őket, és közben elfeledkezünk arról, hogy ők is emberek. Emberek, akiket a sminkükkel, beállított hajukkal, designer ruhákkal és botrányokkal próbálnak eladni nekünk. Ez a téma régóta foglalkoztat, még egy történetet is építettem köré a másik blogomon. De a készítők úgy látszik, inkább csak mélyíteni akarják ezeket a tévhiteket és emellett beadni, hogy egy teljesen átlagos lány élete egyik napról a másikra szappanoperává alakulhat. Mert a sztároktényleg 0-24-ben buliznak, lefekszenek fűvel fával, és ha az anyja rajtakapja őket, a szemük sem rebben. Tehát a sorozat már az első tíz percben valami mi a fene élménnyé alakult. Sorolom, figyeljetek!
(spoilereket tartalmazhat, de előre szólok, hogy a poszt végén azt fogom javasolni, inkább nézd meg a PLL első két évadát, mert az is értelmesebb időtöltés, mint ez)
1. A barátnő először bíztatja főhősnőnket, hogy tegyen lépéseket a lakótárs felé, amikor pedig arra ér vissza, hogy izzik a levegő a szerelmesek között, benyögi, hogy "van, amit el szeretnétek mondani?". Miért nem maradt csöndben és sétált ki, mintha mi sem történt volna?
2. Aztán Paige megkapja az eljátszandó szerep forgatókönyvét a meghallgatásra, de a figyelmetlensége miatt elveszít egy oldalt. Konkrétan mutatja a kamera, de Paige természetesen nem veszi észre a bakit, mert lakótársa eltereli a figyelmét. De tulajdonképpen miért is érdekes, hogy elvesztette azt a lapot? A rendező meg tudná mondani, mert végül semmi bonyodalom nem lett belőle. Elvesztette, hát van ilyen.
3. Rainer, a szívtipró színész meglátja az ablakból Paige-et, és rögtön kapunk egy "ahhw, de szép lány, első látásra beleestem"-jelenetet, amivel nem is lenne baj, mert én hiszek benne, hogy valaki már első pillantásra megfog minket (nem egyből szeretünk bele, de megtetszik), de ebben a pá másodpercben tényleg próbálják elhitetni, hogy Rainer szerelmes lett egy lányba, akinek a legérdekesebb tulajdonsága, hogy vörös a haja. És a sorozat komolyan veszi magát.
4. Tudjátok, hogy a színészi játékot nem szeretem értékelni, de az még nekem is feltűnt, hogy egyeseket nem kellett volna beválogatni a FIL-be. Bella Thorne indokolatlanul nyitott szájjal csücsörít a jelenetei felében, ami már leírva is iszonyatosan nevetséges, hát még a képernyőn! Mintha Kristen Stewart Bellája nézne vissza rám.
És lenne még itt több is, de úgy érzem, már így is túl sok spoilert ejtettem.

Azért vannak jó pontjai is a FIL-nek.
A kezdőjelenet nagyon ütős, szeretem az ilyen hangulatfokozó fogásokat, hogy Paige-et híres sztárként láttuk egy magánrepülővel hazaérkezni, majd egy ugrás következett egy évvel korábbra. Ami azért is a sorozathoz szögezi a nézőket, mert mindenkinek van egy olyan része, amely világsztár  akar lenni, a sorozat pedig egy esélyt ad rá, hogy átélhessük ezt, még ha át is kell úsznunk egy klisétengeren.
A szereplők elsőre teljesen elhasznált karaktereknek tűnnek. Paige az ártatlan lányka, Jordan a rosszfiú, Cassandra a tipikus legjobb barátnő, Jake csak talonban tartott lakótárs, Nina Devon pedig a manipulatív és érzéketlen anya. Azonban tartogatnak meglepetéseket is, amik előre vihetik a sorozatot.

Összegezve ez egy olyan sorozat, amit akkor ajánlok, ha nem húzod fel magad a logikátlanságokon, a rossz színészi játékon, a kliséken és tipikus szereplőkön. A 12 éves Ginny imádta volna, mert megvan benne minden, ami egy sorozatba kell: drámázás a javából, tündérmesébe illő fordulatok és híressé válás. A 17 éves Ginny viszont talál jobb elfoglaltságot is, mint a Famous in Love-ot. Ő már látott sorozatokat, amik tényleg megérdemlik a figyelmet és népszerűséget, amelyekből lehet tanulni.
Azt javaslom, nézzétek meg a Skam-ot, A klikket, a Finding Cartert vagy az Eyewitnesst. Ezek is fiataloknak szólnak fiatalokról, és mindegyikről írtam már a blogon. Higgyetek nekem, sokkal jobb kikapcsolódás lesz bármelyik, mint a Famous in Love!


Láttátok már ezt a pilotot? Ha igen, nektek hogy tetszett? Csak nekem társul rossz vélemény ezekhez a tini sorozatokhoz?

4 megjegyzés:

  1. Nekem ez az egyik guily pleasure-öm, folyamatosan nézem az új részeket, de mit mondhatnék, imádom az ilyeneket! Őszintén szólva nem azért, mert olyan jó lenne, viszont hihetetlenül ki tud kapcsolni és abszolút érthető felirat nélkül is. Ennek ellenére nem ajánlanám valakinek, aki egy igazán értékes és jó sorozatot keres. Hős vagy, amiért másodszor is megnézted a pilotot (ez még nekem is sok lenne)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs is azzal semmi gondom, ha egy sorozat szórakoztató, én is azért nézem őket! És ez szerintem művészet (hiszen filmkészítés), nem fontos, hogy legyen mondanivalója, egyszerűen helyezzen egy hangulatba, de ezzel a sorozattal nekem az volt a bajom, hogy komolyan veszi magát. Sok sorit néztem már, ezt nem tudom így megindokolni, de a FIL-en ezt érzem, és ez az ami zavar.
      De van aki nem szokott ilyeneken gondolkodni :D lehet, hogy csak én vagyok ilyen "házsártos", amikor sorozatokra terelődik a szó (sőt biztos!)

      Törlés
    2. Én az utóbbi, nem annyira agyalós típus vagyok :D Könnyen el tud ragadni szinte minden sorozat!

      Törlés
    3. Lehet, hogy te jártál jól :D Én agyalós agyat kaptam

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.