FELTÉRKÉPEZÉS - YOU SHOULD BE LOVING SOMEONE

2017. április 30.
Hát megesett, hogy itt szerelem témában is olvashattok valamit. (Ne aggódjatok, ez nem lesz gyakori.)
Sajnos beleestem egy olyan csapdába, ami reménnyel és bizonytalansággal van kitapétázva - véleményem szerint a legrosszabb érzésekkel, amiket az ember valaha érezhet. Tetszik valaki. Maga a kijelentés is egészen cikinek érződik, akkor is, ha nektek csak egy lány vagyok a nagyvilágból, egy arctalan alak a képernyő mögött, és valószínűleg soha nem fogunk találkozni mi, író és olvasó, de most elfogom mesélni az egész tragikomédiát, ami bennem zajlik.



Long story short: sosem volt senkim, nem is csókolóztam még, de valahogy mindig kinézem azokat az embereket, akik számomra elérhetetlenek.
Ebből a tapasztalatból következett, hogy nem számolok be a barátaimnak az érzéseimről. Ha bárki kérdezi, ki tetszik, még a hozzám legközelebb állóknak adott válaszom is ugyanaz az egy szó: senki.
És ha egy dolog van az életben, amit profin csinálok, hát legyen az a hazugság. Vessetek meg, de nem jó érzés? A hazugság, úgy gondolom, egy olyan erő, ami láthatatlanná tesz, kifürkészhetetlenné. De elsősorban nem ezért hazudok a barátaimnak, hanem azért, mert ilyen vagyok; szeretem a dolgaimat megtartani magamnak. Elég ironikus, hogy közben pedig elétek tárom az egész lényemet, de ezt helyénvalónak érzem.
A barátaim úgy tekintenek rám, mint egy fekete bárányra, valakire, aki teljesen más mint a többiek. Más könyveket olvasok, más dolgok érdekelnek, máshogy gondolkodom, és nem tetszik senki, így megmentem magam a drámáktól, viszont remek hallgatóság vagyok, ha az övéikről van szó, és jó tanácsokat adok. Ráadásul mindig azt vallottam, hogy szerelem nélkül is lehet teljes életet élni. Legtöbbször utálom, hogy minden szám a szomorú szerelemről szól, ha valaki a kezembe akar nyomni egy nyálasan romantikus könyvet, már futok, és ha sokat beszélnek nekem a szerelmi ügyeikről, egy idő után a hajamat tépem, és átváltok "ami a szívemen az a számon"-fajta lánnyá. Sosem vallottam magam feministának, na de ha egyedül nem megy, párban hogy menne?
Igazándiból viszont legbelül ugyanazokat az ostoba köröket futom le egy még ostobább fiú után. És ezt utálom, mert minden nap, mikor meglátom, nem bírom levenni róla a szemem, még ha előtte jól le is szidtam magam, hogy ez elég feltűnő, és egyszerűen fellobban bennem a remény, hogy lehet valami, miközben erre az esély olyan kicsi, hogy nagyítóval sem látom.
Szóval mit tehet az ember lánya a plátói szerelem ellen?
Erre a kérdésre már hónapok óta keresem a választ, higgyetek nekem. És lássatok csodát, gőzöm sincs. Próbáltam elhitetni magammal, hogy más tetszik, egész listányi érvet fel tudok sorolni, miért nem működne, ez a rusnya, rózsaszín, szőrös szörnyeteg  még mindig úgy szorít magához, hogy már egészen feketének látom.
Hogy lehet, hogy mindenkinek tudok segíteni, csak magamnak nem? Hogy lehet, hogy ennyire nem tudok kiigazodni valakin? Mindig óvatosan bánok a sorshoz és végzethez hasonló kaliberű szavakkal, de meglehet, hogy csupán véletlen, hogy ennyi ponton összefutott az életünk?
Tudjátok, az embereknek talán szüksége van szerelemre, végül is erre jöttem rá, az egész tortúra alatt. Talán a lelkünk csak akkor nyugszik meg, ha tudja, hogy van aki feltétel nélkül szeret minket egy olyan ember, aki nem a családunkhoz tartozik, ennél fogva nem is merülhet fel bennünk, hogy puszta "kötelesség" az irántunk mutatott érzése.
De ez nem jelenti, hogy le kell ragadnunk, és egész életünkben ezt a személyt kell keresnünk. Én még most is úgy vagyok vele, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Ha ez a valami a nagy semmi, hát tudok várni, addig is, nyitott szemmel fogok járni, és jól fogom érezni magam szólóban is.
Ezt tanácsolom nektek, ezen felül minden jót kívánok nektek Cupido nyilaival!
(GrlPwr)

Köszönöm a Solo Dance c. számnak, hogy (talán csak az általam kreált) mondanivalójával segített megírni ezt a bejegyzést! Nem mindig bíztatlak titeket, hogy ilyen stílusú zenét hallgassatok, de ha magatokra ismertetek fent bármikor is, hallgassátok meg! xx
A  bejegyzés címe egy dalszövegrészlet innen: xx

9 megjegyzés:

  1. Minden mondat után csak bólogattam és én is ugyanúgy érzem, hogy 'más' vagyok, mármint érettebb a koromhoz és mást szeretek mint az ismerőseim stb. :D Hát, igen, ha tőlem kérdezik én is állandóan azt felelem, hogy senki nem tetszik.. :b

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, sosem vagy egyedül - szokták mondani. Főleg ha az ember személyes blogot ír, és az olvasói csupa jófej emberek.
      Na és tetszik valaki? Hogyan boldogulsz a bizonytalansággal? :D

      Törlés
    2. Nagyon ismerős minden szavad.Egy kis különbséggel: én sajnos nem tudom titkolni, ha tetszik valaki, elöbb, utóbb kikívánkozik belőlem. De ezentúl stimmel minden. Bár én szeretem a szerelmet, mint témát, folyton elkerül, de ez nem baj ráérek vele. Csak amikor valaki "tetszik" akkor jön a baj.
      Neked kitartást kívánok, a megoldás pedig általában jön magától. Legalábbis Szép Remények szerint.

      Törlés
    3. Szerintem addig nincs is baj a barátokkal, míg el nem kezdenek "piszkálni" a témával. Azt nagyon utálom, akkor is, ha mással csinálják.
      Köszönöm szépen, neked is hasonlókat kívánok! :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

  3. Én kb 2 éve egy olasz sráccal voltam együtt, de csak szórakozott velem, aztán azóta nem is tudok annyira megbízni senkiben. Pár hónapja, amikor kezdődött volna valami valaki mással, kiderült, hogy a csávó egy hisztis kislány belülről. Komolyan mondom én nem csapok akkora hisztiket mint ő :D Szóval nagyon nehéz olyan embert találni, aki normális és nem komolytalan. Én augusztusban leszek 20 és vagy rossz helyen kerestem vagy nem tudom, de durva, hogy ennyire nincsenek olyan emberek, akik megbecsülik a másikat. Vagyis biztos vannak, csak nehéz megtalálni őket :-)

    Üdv: Laura

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Laura!
      Sajnálom, hogy ilyen élményeid voltak. Én hiszek az igaziban, és abban, hogy ránk talál majd a megfelelő időben, vagy ha nem is akkor, előbb vagy utóbb biztos. :)
      Sok szerencsét a továbbiakban!

      Törlés
  4. Én is magamra ismertem a soraidban, nem egyszerű, ha az ember még a barátaitól is különbözik. Talán megpróbálhatnál közeledni a fiúhoz, hátha mégsem olyan reménytelen :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor biztosan neked is felmerülnek néha a kérdések, hogy vajon tényleg barátok-e. Legalábbis nekem néha fel szokott.
      Ha a srác nem is reménytelen, én biztos az vagyok :D Kicsit furcsa, mert fiúktól elvárom, hogy lépjenek, ha akarnak valamit, de én soha nem merném ezt megtenni. Bár ki tudja, lehet ők is így vannak vele...

      Törlés