2018. május 7.

50+ KÖNYV NYÁRRA - TBR

2013-at írtunk, 12 éves voltam azon a nyáron, amikor is vagy 50 könyvet elolvastam röpke 3 hónap alatt. Azt hiszem, az volt az átütő pont. Amikortól könyvmoly lettem.
Elérkezett 2014, és én még többet akartam. Meg akartam dönteni az egy évvel korábban olvasott könyvek számát. 78, ennyit sikerült végül összehoznom, és talán a nagy rohanás miatt, vagy mert benőtt a fejem lágya és már nem foglalkoztatott minden, azóta nem olvastam ennyit. Sőt, idővel egyre kevesebb könyv került a kezembe.
Elhatároztam tehát, hogy a nyáron - akárhol is legyek, akármit is csináljak - mindig lesz nálam egy könyv, és bizony el fogok olvasni ötven regényt, ha törik, ha szakad. A lista inkább csak útmutatóként született, ha kifogynék az ötletekből és nem tudnám, mit vegyek a kezembe, ezért bármilyen változtatás jogát fenntartom. Igyekszem is majd frissíteni a listát, és áthúzni azokat amik megvoltak.



  1. Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác
  2. Stephanie Perkins: Isla és heppiend
  3. Rachel Cohn, David Levithan: Nick és Norah végtelen éjszakája
  4. Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a megváltás
  5. Rainbow Rowell: Fangirl
  6. Kim Holden: Bright Side
  7. Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete
  8. John Steinbeck: Édentől keletre
  9. Tarryn Fisher: F*ck Love - Kapd be, szerelem!
  10. Krausz Emma: Osztálykép
  11. Cara Delevingne, Rowan Coleman: Mirror, Mirror
  12. Julie Buxbaum: Hogy folytassam?
  13. Leiner Laura: Ég veled
  14. Hal Elrod: The Miracle Morning
  15. Leila Sales: Éld az életed!
  16. Nora Sakavic: The Foxhole Court
  17. E. Lockhart: A pasilista
  18. Lauren Oliver: Tünékeny lányok
  19. Tabitha Suzuma: Forbidden - Kimondhatatlan
  20. J. K. Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük
  21. Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük
  22. Tudor Hushpush: A kviddics évszázadai
  23. J. K. Rowling: Az élet dolgai
  24. Colleen Hoover, Tarryn Fisher: Soha de soha 3.
  25. Colleen Hoover: Velünk véget ér
  26. Colleen Hoover: Csúf szerelem
  27. Harper Lee: Menj, állíts őrt!
  28. Mark Lamprell: Találkozzunk Rómában!
  29. Colm Tóibín: Brooklyn
  30. Sarah J. Maas: Üvegtrón
  31. Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek
  32. Sarah J. Maas: Éjkorona
  33. Cassandra Clare: Hamuváros
  34. Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen
  35. Jenna Evans Welch: Love&Gelato - Firenzei nyár
  36. André Aciman: Szólíts a neveden!
  37. Jennifer E. Smith: Vajon ránk talál a szerelem?
  38. Jennifer E. Smith: Ilyen a boldogság
  39. Libba Bray: Rettentő gyönyörűség
  40. Zoe Sugg: Girl online
  41. Kasie West: Szívességből szerelem
  42. Kasie West: A távolság relatív
  43. Rachel Cohn, David Levithan: Dash és Lily 12 napja
  44. Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?
  45. Stephanie Garber: Caraval
  46. Szun-ce: A háború művészete
  47. Leigh Bardugo: Ostrom és vihar
  48. Erin McCahan: Szerelem és más furcsa szavak
  49. Stephanie Perkins: Ajándékba adlak
  50. Sara Raash: Hó mint hamu
  51. Rick Riordan: Neptunus fia
  52. Sylvia Plath: Az üvegbúra
  53. Jennifer Niven: Veled teljes a világ
  54. Lauren Oliver: Szobák
  55. John Green: Teknősök végtelen sora
  56. Beth Reekles: Csókot vegyenek!
  57. Ruta Sepetys: Kalitkába zárt álmok
  58. Rachel Van Dyken: A csábítás szabályai
  59. Alwyn Hamilton: A homok leánya
  60. Kristen Callihan: Idol
  61. Neal Shusterman: Az óceán mélyén
  62. Marie Rutkoski: A nyertes átka
  63. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Ti mit fogtok olvasni a nyáron? Beszálltok ti is a kihívásba? Van javaslatotok, mivel lehetne még kiegészíteni a listámat?

5 megjegyzés:

  1. Sok soelrt a kihíváshoz! Én nem hiszem, hogy el tudnék olvasni ennyit egy nyar alatt, altalaban 50-70 könyvet olvasok egy ev alatt... Sok ismeros elem van a listan, az Ajándékba adlak nekem nagy kedvencem ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne haragudj a sok elütésért,meghülyült a telefonom :D

      Törlés
    2. Köszönöm! Hát így egy órával később, tényleg őrült ötletnek tűnik, de nem baj :D legalább tényleg kihívás lesz! Az elgépelésekért nem haragszom, velem is elég sűrűn megesik...

      Törlés
  2. Nagyon jó a lista, kedvet kaptam hogy én is csináljak egyet! :D Van pár könyv köztük ami az enyémre is fel fog kerülni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tudtalak egy kicsit inspirálni! Köszönöm a kedves szavakat! <3

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.