A beat nagy pillanata volt, amikor 1947-ben Jack Kerouac, a fiatal író, aki még csak kereste a hangját, találkozott Neal Cassadyvel, majd többször is beautózták az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait – s közben hol William Burroughsnál töltöttek heteket, hol Allen Ginsberggel folytattak hosszú beszélgetéseket, hol nagy szerelmeket éltek át, hol a pillanatnyi testi örömökben, egy kuplerájban vagy a féktelen ivásban keresték a tökéletes elragadtatást, és dzsesszt hallgattak, s aztán újra száguldottak a "jajongó kontinensen" át, valami felé, vagy talán valami – a leples bitang? – elől, aki mindig az ember sarkában jár.
Majd 1951-ben Kerouac három hét alatt megírta utazásaik történetét, az "ős-Úton"-t, az "eredeti tekercset", amelyben lázasan lüktet a beat, de ez a könyv – akkor – nem jelenhetett meg. Hat évnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az a szövegváltozat, amelyben aztán a világ megismerte az Úton-t, a beatnemzedék leghíresebb művét. Jóval több ez a könyv, mint egy új életérzés kiáltványa: az ötvenes évek óta töretlen népszerűsége is mutatja, hogy olyan nagyregénnyel van dolgunk, amely elsősorban művészi erejével varázsolja el a mind újabb nemzedékeket.
Jack Kerouac nevét -, amit még most sem tudok elsőre hibátlanul leírni, nemhogy kiejteni - az Öld meg kedveseidből ismerem, és mikor nézelődtem a könyvtárban valami limonádé nyári olvasmány után kutatva, egyszer csak újra előttem volt ez a név.
Rögtön le is kaptam a polcról, pontosan azért, amit a rövid cím, és az újraalkotott borító sugallt, de erről egy kicsit később.
Az Öld meg kedveseid számomra elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megértsem az Úton mögöttes tartalmát, vagyis a beat nemzedékének irodalmi alakjainak történetét.
Először is egy kis Wikipédia, hogy mindenki képben legyen az alapfogalmakkal:
Mi a beat? Ki alkotja a beatnemzedéket, kik a nagy alakjai?
A beat (vagy beatzene) egy könnyűzenei irányzat, amely az Egyesült Királyságban az 1960-as évek elején alakult ki, alapvetően a dzsesszel szembehelyezkedő stílusként, bár részben abból eredeztethetően jött létre. Legjelentősebb képviselői a világszerte igen népszerű Beatles és a Rolling Stones voltak.
Beat - azaz "ütött, "vert", "szakadt"; beat - azaz egy új zene és új kultúra lüktetése; beat - azaz tiltakozás, őrület, száguldás; beat - azaz egy új nemzedék, amelyik új, spontán, vad és az élet titkának mélyére hatoló művészetet akar létrehozni.
A beatnemzedék az ötvenes és valamelyest a hatvanas évek nonkonformista fiatalságának irodalma, a társadalmi beolvadást, a fogyasztói társadalmat illetve a háborúkat tagadók hangja volt ez. Nem a szakirodalom által egységesen behatárolt irányzatról van szó, mint amilyen a 20. század eleji avantgárdra volt jellemző. Gregory Corso egy nyilatkozatában kijelentette: „Három ember, még nem egy nemzedék”. Ennek a korszaknak a felnövő zenészei, fiataljai már nem csak a zenében, hanem az irodalomban is lázadtak.
Norman Mailer A fehér néger című szociográfiai tanulmányában vezeti le a fekete rabszolgáktól a modern kori pszichózis fő mintapéldányát, a hipstert, aki kizárólag saját élvezetei vezérelte világszemléletet alakít ki - valahol itt gyökerezik a beat. Hozzájárult valószínűleg J. D. Salinger Zabhegyezője, amelyet a beat-irodalom előszelének tartanak. A beat-nemzedéket lehet úgy is említeni, mint egy irodalmi kört, amelynek tagjai Allen Ginsberg, Jack Kerouac, Neal Cassady, William S. Burroughs, Gregory Corso, Lucien Carr, Herbert Huncke, és Peter Orlovsky. (És itt egy nagyon fontos mondat: [szerk.]) ...fölösleges kizárólag művészi csoportosulásként számon tartani a társaságot, hiszen Cassady, Carr és még páran inkább csak hobók voltak, akik életmódjukkal, eszméikkel, világszemléletükkel hatottak Kerouacra és társaira.