BLOGSZÜLINAP: MINDEN KÖZZÉ NEM TETT POSZT

Az előző posztban, itt elejtettem egy kis nyomot, miről fog szólni ez a poszt. Hát, ez az új koncepció.

Vannak itt vázlatok, teljes posztok (, amiért kicsit mérges vagyok), félig kész írások és minden, amiről eddig nem olvastatok.

Kicsit csalok ám, mert az ötlet úgy merült fel, hogy egyszerűen ki akartam törölni ezeket a posztokat a vázlat címszó alól, de megesett rajtuk a szívem. Azért volt, amelyikkel nem kevés időt töltöttem, de vannak, amelyek nem hiába nem kerültek közzétételre! Szóval most következzék egy maratoni hosszúsági poszt, az oldal kezelőpultjának legmélyebb bugyraiból, amit sosem látott még senki.

(Utóirat: csak nekem képtelen elviselni a blogger, ha be akarok valamit másolni?)

1. VÁLASSZ NEKEM KÖNYVET - avagy egy halott projekt

Kezdjük azzal, amit a legjobban bánok, hogy nem sikerült közzétenni.

Ez egy projekt lett volna Annával, aminek keretén belül könyveket ajánlunk egymásnak, amit mi már olvastunk, de a másik nem. Lelkesen belevágtam, elolvastam, megírtam a posztot, de Annánál sehol semmi. Azóta pedig eltelt egy év. Nem haragszom rá, amiért eltűnt a projektből (azóta a blogja sem működik), de sajnálom, hogy nem jött össze ez a kezdeményezés, mert ki akartam bővíteni, hogy az  olvasóim is ajánlhassanak nekem. Persze azóta lényegesen kevesebbet olvasok, tehát tökmindegy...

Teljes egészében bemásolom, de a szerkesztésen kicsit javítottam.

Egy kedves - akkor még csak - ismeretlen azt kérte tőlem a szülinapi a kérdőívben, hogy csináljunk kollaborációt. Azonnal rájöttem, ki is az illető, ne kérdezzétek honnan, biztos valami természetfeletti telepátia lehetett. Gondoltam azért nem adok hibázási lehetőséget magamnak, ami kínos szituációkba sodorna, ezért az első blogszülinapos posztban csak utaltam rá, hogy mehet a menet. A bátor blogger jelentkezett is kommentben: Anna, a The Maniac Girl's Blog írója. Gyorsan át is váltottunk Facebookra, ahol rövid ötletelésbe fogtunk a témát, időpontot, részleteket illetően. Ez valóban gyorsan ment, hiszen ahol két ilyen fantaszikus bloggerina összeáll, ott a kreativitásnak nem lehetnek határai.

No, de hogy mi is történt itt pontosan? A felállás végtelenül egyszerű, de annál izgalmasabb -, legalábbis nekünk biztosan. Én ajánlottam egy könyvet Annának, ő pedig egyet nekem.
Szegény Annának kicsit nehéz dolga volt velem, mert rengeteg könyvet olvastam már, az ínyenc populárisok közül mind megvolt, de ő nem rettent vissza, és talált is nekem egy érdekes olvasmányt, amit egyébként biztosan nem vettem volna a kezembe: Mentsük meg Júliát! Suzanne Selfors tollából.

"Két ​Júlia, egyformán kétségbeesve…
Kaland, szerep, szerelem a Broadwayn és Veronában.
A tizenhét éves Mimi Wallingfordnak olyan élete van, amiről a legtöbb lány csak álmodhat: főszerepet játszik a családja színházában a Broadwayn a Rómeó és Júliában. Ám a színészkedés nem az álma. Mimi azért küzd, hogy inkább orvosi egyetemre járhasson.
A tizennégy éves Capulet Júlia magányosan éldegél – házi őrizetre ítélte a háborúskodás, amely a Montague-k és a Capuletek között dúl, vaskezű anyja pedig férjhez akarja adni. Bármit hajlandó megtenni, hogy elkerülje a házasságot, akár azt hazudja, hogy rémes fekély van a fenekén, akár veszélyesebb kalandra vállalkozik.
A Rómeó és Júlia utolsó előadása előtt Mimi valóban elmenekül: a szívtipró rocksztár Troy Summerrel, serdülő lányok bálványával együtt varázslatos módon Shakespeare Veronájába csöppen. Amikor megismeri az igazi Júliát nem akarja tovább tétlenül nézni, hogy a története tragikus véget érjen.
De mi lesz, ha megváltoztatja a világ leghíresebb szerelmi történetét?
Visszajutnak-e valaha Troyjal a New York-i Broadwayre?
A hideg rázza Troytól. Megtalálja Veronában az igazit?"

A Moly és a Könyvmolyképző oldalán

Nem az én stílusom az át/feldolgozások, legyen szó könyvről, filmről (miért Disney? miért?), vagy sorozatokról, egyszerűen nem értem, miért kellene időt pazarolnom egy olyan könyv elolvasására, vagy film/sorozat megnézésére, aminek tudom majdnem minden elemét, befejezését és slusszpoénjait. Elég negatív hozzáállás, és bár a Mentsük meg Júliát! tetszett, a véleményem nem változott.

A borító alapján egy humoros, laza történetre számítottam, ami inkább az alattam lévő korosztálynak szól, a fülszöveget pedig csak sebtében futottam át, nem is értettem, hogy akkor most két idősík lesz, vagy mi folyik itt, mindenesetre gyorsan beszereztem a kötetet, és faltam a sorokat.
Ez azért történhetett meg, mert tényleg könnyed volt. Az események gördültek, mindig jött valami új izgalom, hiszen főhősnőnk, Mimi és idegesítő társa, Troy (, aki mégsem annyira idegesítő), visszakerültek a középkori Veronába, egy alternatív valóságba, ahol a város utcáin Montague-k és Capuletek rohangálnak nagy ruhákban és harisnyában, kivont karddal. Mimi egy manhattani színház, történetesen a családja által futtatott színház színésze, és az egész hajcihőt abszolút nem kívánja. Lámpaláza van, nem érti Júliát, akit alakítania kell, és ki nem állhatja párját, Troyt, aki egy felfuvalkodott, híres nőcsábász. Mikor Veronába kerül, a cselekmények átcsapnak egy Shakespeare-ihletésű komédiába. Az alapokat Will bácsi fektette le, de Selfors hozza a későbbi szabályokat.

Én nem olvastam a Rómeó és Júliát, valahogy nem is érzek késztetést rá. Nekem túl romantikus, agyonrágott, kiköpött, és én inkább olyan ember vagyok, akit nem kötnek le a hagyományok. De a regény elolvasása után határozottan közelebb éreztem magamhoz a szereplőket. Megértettem Júliát és Rómeót (bár ez nem jelenti azt, hogy kedveltem őket), megölelgettem volna Lőrinc barátot, és bemostam volna egyet Tybaltnak.
Mindez viszont nem jelenti azt, hogy a könyv egészében nagyszerű volt, sőt!

Az ilyen romantikus fantasyba hajló történetek mindig mintha féllábúak lennének. Az olvasó várná a magyarázatot, a folytatást, de sosem kapja meg. Hogyan sikerült hamuval egy alternatív univerzumba pottyanniuk? Miminek, aki egy értelmes lány, miért nem piszkálta a fantáziáját, hogy mindez megtörtént? Nekem rögtön beugrottak volna olyan kérdések, hogy más toll hamvaival is sikerülhet ez az "ugrás" és hogy mással is megesett-e már ez. Ráadásul ő ezt megírta egy könyvben (mármint könyv a könyvben), nem gondolt rá, hogy az emberek nemes egyszerűséggel körberöhögik, vagy ami rosszabb: elmegyógyintézetbe zárják hallucinálásért?

A szereplők sem voltak túl szimpatikusak az idő nagy részében. Csak egy-egy mondatot, megnyilvánulást, reakciót kaptam el, ahol bólogatni tudtam. Mimi eleinte idegesítő volt, nem is értettem, hogy akar orvos lenni, ha nem bírja a vért. Júlia végig idegesített, Troy, Tybalt és Rómeó úgyszintén. A karakterfejlődést sem láttam, olyan hirtelennek tűnt, hogy hősszerelmesünk, Troy egyszer csak átváltott jófej srácba, és a következő oldalon már Mimi is adta a jeleket az olvasóknak, hogy belezúgott, ez a fordulat hasonlóan gyorsan történt Mimi anyjával is, aki addig letojta lánya vágyait, a könyv végére pedig -, ami az ő, valós idejük szerint kábé pár perc lehetett - már ott pityergett a lánya vállán, hogy sajnálja, és eladja a színházat, és a többi. Mikor volt ideje ezt átgondolni? Egyedül Lőrinc barát karakterével tudtam szimpatizálni. Ő mindig segített, racionális döntéseket hozott, bátor volt, nem panaszkodott vagy dramatizált.

Összességében végül is jó volt ez, az ötlet megvolt, de a kivitelezés a szereplőkön nagyon elcsúszott. És ezt szerintem azt sem tudja kárpótolni, hogy tetszettek a kiszólások az olvasókhoz, nagyon szép tájleírásokat olvashattam és néha nagyon elgondolkodtató utalások voltak az író részéről az írással kapcsolatban, például hogy néha a szereplőink más utakon járnak, mint amit mi elrendeltünk nekik. Hatalmas plusz pont még azért, hogy az írónő nem felejtette el, hogy hiába utazunk vissza az időben, a szükségleteink ugyanúgy megmaradnak.
Köszönöm, Anna, hogy ajánlottad ezt a könyvet, és kicsit mást olvashattam, mint amit szoktam! Remélem, az általam választott könyv is tetszett neked!

Kedvenc idézetek:

"- Az a tény, hogy Shakespeare teremtette ezt a világot, még nem jelenti rögtön azt is, hogy ő dönthet Júlia sorsa fölött.
- Ó, dehogynem, pontosan azt jelenti - felelte gúnyosan Troy.
- Én meg azt mondom, hogy nem! - Elborított a düh. - Neki is vannak saját vágyai, és egyáltalán nem kell meghalnia, ha kap valakitől egy esélyt, hogy megszabaduljon a saját, iszonyatos életétől!"

"A sokk célja nem egyéb, mint hogy egy pillanatra kikapcsolja az elmét, és ezzel megóvja az önpusztítástól."

Anna posztját itt érhetitek el: xx

2. KÖNYVKRITIKA: MAX BROOKS - ZOMBIHÁBORÚ - avagy a zombik sosem jönnek el

Nagyon ritkán futok neki, hogy könyvkritikát írjak, és ahogy olvashatjátok is, nem terveztem a Zombiháborúnak semmiféle posztot. Hát, végül tényleg nem is lett belőle semmi, aminek az egyik oka, hogy kifogytam a mondanivalóból, aztán addig húztam, míg nem is emlékeztem a regény részleteire.

Eredetileg nem terveztem, hogy bejegyzést csinálok erről a könyvélményemről, de a kezdeti szenvedésből valóban élménnyé nőtte ki magát a történet.

Ritkán kerül a kezembe zombis könyv, nem csak azért, mert nem ismerek ilyet, hanem mert nem az én műfajom. A Z világháború c. film belopta magát a szívembe, és az történetesen ennek a könyvnek a filmadaptációja.

De ezt most felejtsük is el rögtön. Ha azt hittem a film fantasztikus volt, a könyv... akkor arra szavak sincsenek. Nem is hasonlítanám össze a két művet.

Az író interjú formájában tárja elénk a Z-háború alakulását. Az interjúalanyok elbeszélései alapján megtudhatjuk a járvány kitörésének részleteit, átélhetjük a világszintű elterjedését, a Nagy Pánikot és végül a győzelmet.

A főszereplő hiánya nem azt jelenti, hogy az elbeszélők nem váltanak ki belőlünk érzelmeket. Velük együtt szomorkodtam (azért sírásig nem jutottam) a szeretteik, barátaik halálán, nevettem a lehetetlen helyzeteken, amiket az emberi hülyeség szült, megszerettem és megutáltam őket a szituációkban tanúsított viselkedéseik, vagy a véleményük alapján.

Talán a rövid memóriámnak mondható be, de a könyv hibájának éreztem, hogy sok nevet és hozzájuk kapcsolódó történetet kellett megjegyeznünk, és bár néhányan a könyv végére visszatértek, sokszor erősen kutakodnom kellett az emlékeim között, hogy hol keresztezi egymást egy-egy elbeszélés.

Ezek az összefüggések viszont szintén fantasztikusan lettek kitalálva. Az író a könyv elején elkezdi építgetni bennünk a Z-háború idejének világát, vezet minket egy sokszor sötét labirintusban, ahol lassan fényt gyújt. A könyv végére már mi magunk is kitalálnánk ebből a labirintusból.

A könyv nem csak formájában, helyszín szempontjából is rendhagyó. Ahogy az elbeszélőink is különböző nemzetiségűek, úgy természetesen más-más országok helyzetébe kaphatunk belátást, még Magyarországról is olvashatunk egy említést.

Van itt politika, gazdaság, vallás. Max Brooks mintha csak megjósolná a jövőt, annyira logikusan találta ki az egyes nemzetiségek múltjára alapozott, zombijárvánnyal turbózott jövőjét. Tényleg mindenre gondolt. Kitekinthetünk például egy űrállomásra, beutazhatjuk a világot egy tengeralattjárón, szemtanúi lehetünk a kapzsiság és önzőség eredményének, és a világ talpra állásának.

3. KERESEM ÖNMAGAM... - avagy Ginny néha túl szentimentális (ezredik felvonás)

Ez egy olyan vázlat, ami nem hiába maradt a kis fiókomban rejtőzve. Ugyanis ez a poszt borzalmas. De tényleg, ki nem állhatom. Sok ilyen ömlengésemet töröltem már ki a vázlatok közül, ezt éppen nem tudom, miért hagytam meg, pedig már két éve írtam. A felépítés, a stílus, a mondanivaló - fúj! Felér egy öngyilkossági kísérlettel, hogy ezt kiteszem ide. De legalább ebből látom, mennyit is fejlődtem.

A serdülőkor életünk az a szakasza, mikor keressük magunkat.

Hogy mik szeretnénk lenni, mivel szeretnénk foglalkozni, mi érdekel minket, milyen döntéseket szeretnénk hozni, és ezáltal milyen emberekké szeretnénk válni vagy nem válni. Mindenkinél változó, hogyan találja meg ezekre a kérdésekre a választ.

Amikor írom ezt a bejegyzést, még tavasz van, az oldal kész, de semmiféle tartalommal nincs megtöltve. Ez furcsa lehet, de azt vallom az ilyen bejegyzéseket, mint ez is, akkor kell leírni, mikor foglalkoztat minket.

Pár órája befejeztem E. Lockhart Hazudósok c. könyvét, és a sok mély, elgondolkodtató gondolat közül egy maradt meg igazán. Mikor az egyik szereplő azt mondja, azzá vált amivé semmiképp sem akart.

Világ életemben azt gondoltam, az ember maga dönti el, ki akar lenni, és ha van egy negatív példaképe arról, milyen nem szeretne lenni, akkor a szerint cselekszik, gondolkodik, él. Erről még egy hangos vitát is lefolytattam az egyik barátnőmmel régebben, kiállva emellett.

Mégis mikor elolvastam azt a mondatot, kimentem egy kis nassolnivalóért, és közben azon gondolkodtam, én vajon mitől rettegek a legjobban, mivé válok. Arra jutottam nem szeretnék unalmas lenni, zárkózott. Színes, érdekes, kalandozó akarok lenni. Talán kissé titokzatos. Azt akarom, az emberek azt mondják valamilyen cselekedetemről: Ez annyira rá vall.

És akkor arra gondoltam, lehet, hogy ez nem is én vagyok. Lehet, hogy én pont az a lány vagyok, aki nyugodt, álmodozó, nyitott a világra, szeret gondolkodni, kérdéseket felvetni, hogy aztán mások gondolkodjanak rajta. Lehet, hogy nem én vagyok a bulizós havercsaj, sem a piálós, hanem inkább az, aki otthon ül, és ehhez hasonló kérdéseken gondolkodik, míg mindenki részegen égeti magát az ismerősei előtt.

Lehet, hogy ez a maga módján titokzatos, elvégre mindenki az. Lehet, hogy ez az egész, a nagy kép; az, aki vagyok, és az, aki lenni szeretnék ad ki engem.

Az álmaid, vágyaid is hozzád tartoznak, még ha ezek vágyak olyasmiről, mint milyen szeretnél lenni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne is próbálj meg változni. Én is azt próbálom, de mindig tartsd szem előtt, milyen voltál, milyen szeretnél lenni, és mi felé haladsz a változásban.

4. VÉGIGNÉZTEM: STRANGER THINGS 2. ÉVAD - avagy te meg mit képzelsz magadról, Gin?!

Annyira, de annyira sajnálom, hogy lusta voltam összeszedni a gondolataimat a Stranger Thingsről! Imádom azt a sorozatot, tudjátok, és egyszerűen egy poszton keresztül tudtam volna ömlengeni a nagyságáról és tökéletességéről. Ehelyett írtam neki egy bevezetőt, meg egy bekezdést, aztán otthagytam megrothadni az én rózsaszínű, tocsogó szeretetemben (juj, undi). Az biztos, hogy a sori nem ezt érdemli, nincs is magyarázatom a hiányosságra, de majd a harmadik évadról...

Odavagyok a retro filmekért és sorozatokért.

Mármint ott a The Breakfast Club (Nulladik óra) és a Különcök és stréberek. Mindkettőbe már azért szerelmes vagyok, mert a '80-as években játszódnak. A ruhák, a színek, a zene, a kép minősége... Egyszerűen az én világom. Ezért a Stranger Thingsnek nem volt nehéz dolga velem. Erről olvashattok az első évadról szóló kis áttekintésemben (katt!). Ha erről lemaradtál volna, csak azt tudom mondani összefoglalólag, hogy nem hiába izgultam végig a második évadot is, szóval szaladj, fuss, rohanj, nézd meg!

A bejegyzés egyébként az első évadra nézve spoilereket tartalmaz, a második évadosakat pedig igyekszem a végére tartogatni, természetesen jelzéssel ellátva, úgyhogy aki még nem látta, csak kíváncsi rá, az is bátran olvasson tovább.

Először is, fel kell tennünk a kérdést, hogy mi változott az első évadhoz képest?

Feltűntek új szereplők, a régiek személyisége és háttere pedig kicsit tovább mélyült ezáltal, hiszen a feltűnő karakterekkel új konfliktusok jelentek meg, más szerepkörökbe kerültek, ami egyértelműen egy okos húzás volt az íróktól. Nagyon tetszett, hogy ebben az évadban több jelenetet kaptak a szülők és a család is, végtére egy gyerek személyiségének hátterében szerintem legalább 50%-ban  a ők állnak. Ilyen szempontból a sorozat megugrotta az első évad által magasra feltett lécet.

5. VÁZLATPONTOKBAN

A továbbiakban olyan posztok lesznek, amikhez vázlatpontokba szedtem, miről kéne írnom, de teljesen feleslegesen, hiszen senki nem olvasta őket - kivéve most (tiszta öt perc hírnév ez a bejegyzés a vázlataimnak).

15 kedvenc fiúkarakter (rajongásaim kiteljesedése nem sorrendben)

• Stiles Stilinski (Teen Wolf)
• Crash (Finding Carter)
• Cole (Shiver)
• Finch (Veled minden hely ragyogó)
• Caleb (Kihasznált alkalom)
• Jasper (The Royals)
• Ben Parrish (Az ötödik hullám)
• Holden (Zabhegyező)
• Sam (Shiver)
• Gansey (Hollófiúk)
• Aristotle (Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában)
• Noah (Neked adom a napot)
• Parker (Kösz, hogy...)
• Barry Allen (The Flash)
• Kavada (Battle Royale)

Gyerekkorom kedvenc filmjei/sorozatai (befejezetlen lista)

• Charlie és a csokigyár
• Naruto
• Kaleido Star
• A vándorló palota
• D. Gray-men
• Big Time Rush
• iCarly

Kedvenc sorozatos párosok (befejezetlen lista)

• Jasper és Eleanor (The Royals)
• Crash és Carter (Finding Carter)
• Dylan és Emma (Bates Motel)

Ti hogy álltok a piszkozatokkal? Tetszettek volna ezek a posztokat, ha kikerülnek?