2019. december 31.

A SOHA VISZONT NEM LÁTÁSRA '19!

Az idei év mottója a következő volt: Hagyd, hogy az élet hozza, amit hozni akar! Ez teljes mértékben jellemezte 2019-et. Sodródtam az árral, és ez néha a világ legnagyszerűbb dolgának tűnt, néha azonban úgy éreztem, ez a legrosszabb tanács, amit csak megfogadhattam. Mert 2019 ilyen volt: jó és rossz, de mindenekelőtt rendkívül tanulságos. És úgy érzem, nem tanultam volna ennyit, ha nem hagyom, hogy az élet az utamba sodorja a nehézségeket és élményeket.
2020 eléggé ködös még, nem tudom, mi lesz a továbbtanulással, vagy a gimiben kialakult barátságokkal, de izgatottan várom.

MI TÖRTÉNT 2019-BEN?

SIKERES NYELVVIZSGA
2019 tavaszán megkaptam a hírt, hogy sikeresen teljesítettem a DSD II német államilag elismert C1-es nyelvvizsgát, amire sokat készültem és sokat is szenvedtem érte. Örülök, hogy az első nyelvvizsgámat ilyen jó körülmények között szerezhettem meg, hiszen ingyenes volt és az iskola szervezte, így az osztálytársaim is enyhítették az egész folyamattal járó stresszt. A némettel ezek után nem tervezek foglalkozni, mert nem a kedvenc nyelvem, de nem szeretném elfelejteni a jövőben.

TROYE SIVAN KONCERT
Március 9., a nap, amikor több évnyi álmodozás után végre élőben láthattam és hallhattam a kedvenc előadómat. A koncertre Bécsben került sor, ahol még nem is jártam, így duplán fantasztikus élmény volt, hogy a legjobb barátnőmmel felfedezhettem a belvárost és a koncerten együtt ugrálhattunk a második sorban a kedvenc sorainkat üvöltve. Bár a bejutás kicsit rémisztő volt a rossz szervezés miatt, nem hagytuk, hogy ez elrontsa a kedvünket.

KISTESÓ
Júliusban megszületett a kisöcsém, aki bár messze van tőlem, nagyon örülök, hogy a világon van, és remélem, hogy a távolság ellenére jó kapcsolatot tudok majd vele kialakítani.

SZALAGAVATÓS MIZÉRIA
Hát igen, ahogy csak rá gondolok, önkéntelenül hatalmasat kell sóhajtanom. A párkeresés, a ruhakeresés, a sok kiadás, készülődés, próbák és miegyéb... Sok macerával járt, de azon a két napon (a főpróba és a valódi ceremónia napján) minden kifizetődött. Dédimamám, apukám, anyukám mosolya, a nővérem hülyéskedése, a felszabadult nevetés az osztálytársaimmal a színpad mellett ülve, a szalagra várva - ezek olyan pillanatok, amiket remélem, sosem fogok elfelejteni.

ELSŐ PÁRKAPCSOLAT
Erről szeretnék majd bővebben írni egy másik bejegyzés keretein belül, egyelőre csak annyit, hogy az egész szerelem-párkapcsolat téma nem olyan egyszerű és világos, mint ahogyan azt képzeltem.

BIZONYTALANSÁG ÉS STRESSZ
Régi jó barátaim, öleljetek át, mert nélkületek el sem tudnám képzelni az életet! Főleg a továbbtanulás és a párkapcsolat terén merült fel sok negatív érzelem és gondolat, rengeteg bennem a bizonytalanság és a gyávaság, amit igyekszek legyűrni, de néha nem igazán sikerül. A stressz... hát, talán már a szerves részem lett az évek alatt és csak hosszabb-rövidebb időre tudok tőle szabadulni, de például az iskolával kapcsolatos stressz az idei tanévben csak minimálisan bukkant fel. Szerintem várja az érettségi időszakot, a kis sunyi.

FRUFRU
A legjobb döntés, amit 2019-ben hoztam az a frufrum volt. Mindig egy kicsit bajban voltam a hajammal, mert habár elég dús és vastag szálú, gyorsan zsírosodik és lelapul, ráadásul fáj, ha felkötöm, a fonás meg borzalmasan áll szerintem. Szóval mindig kicsit unalmasnak éreztem. De amióta frufrum van, minden nap hálát adok érte, mert még egy bad hair day-t is feldob.

BARÁTOK ÉS ÚJ ISMERŐSÖK
Szerencsére idén sem hanyagoltuk el egymást a barátaimmal. Kínaizások, koncertek, kávézások, vásárolgatás, bulik, szülinapok, piknikezések, közös edzés vagy akár mémek küldözgetése. Ezek voltak az év kedvenc pillanatai, hiába "nem nyomnak annyit a latba", mint egy szalagavató. A barátaimért vagyok a leghálásabb, és ha most olvastok: köszi mindenért, imádás van! Új ismerősöket is szereztem bőven, ami mindig egy sikerélmény, mert néha nehezen mozdulok ki a kis csigaházamból.


MI VÁR RÁM 2020-BAN?

BALLAGÁS
Sírni fogok, az biztos. Nagyon szeretem a gimis osztályomat, mindenki egy külön kis hópehely, okosak és haláli viccesek, hiányozni fognak.

DIÁKNAP
Az egész tanévben ezt várom a legjobban. Egy barátnőmmel szeretnénk pártot indítani, megnyerni a kampányt és megrendezni a 2020-as diáknapot. A programok közt van festékporos parti, csapatjátékok, koncert, érdekes előadás és még sok más, amivel remélem, sikerül megfogni a diákokat, és együttműködnek majd, hogy egy király nap legyen belőle. Csak nyerjük meg...!

ÉRETTSÉGI
Igazából nem izgulok miatta annyira. Öt éven keresztül szorgalmasan tanultam, megcsináltam (majdnem) minden házit, kitűnő voltam (kivéve, amikor nem), szóval nem lehet akkora baj. Persze felkészülök rendesen, de nem fogom halálra stresszelni magam, hogy szép jegyzeteim legyenek meg azt is megtanuljam, ami nem fontos. Egyedül a matek miatt aggódom, mert néha az egyszerű összeadás is nehezemre esik.

EGYETEM?
Így decemberre úgy tűnik, eldöntöttem végre, hová szeretnék menni és mit szeretnék csinálni; Szegedre anglisztika szakra. (De azért a változtatás jogát fenntartom.)

UTAZÁSOK
Az biztos, hogy a jövő évben is ki fogok látogatni Angliába anyukámékhoz, bár nem olyan hosszú időre, mint idén; és szeretnék végre barátokkal is elutazni valahová.

ÉN
Idén határozottan elhanyagoltam magam. Nem csak a gondolataimat tereltem el sokszor programokkal vagy felesleges Instagram-pörgetéssel, de tavasszal edzettem utoljára, és a hobbijaimat is elhanyagoltam. A GinnEase-re ezzel együtt idén 4 poszt került fel és csak 11 könyvet olvastam ki. Ehelyett mit csináltam a szabadidőmben? Rengeteg Insta- és Facebook-posztot nézegettem és talán mérhetetlenül sok órát töltöttem YouTube-on. Úgy éreztem az utóbbi időben, hogy teljesen elveszítettem a motivációmat és szenvedélyemet a kedvenc elfoglaltságaim iránt, egyedül arra koncentráltam, hogy másokat boldoggá tegyek és mások kedvében járjak. És ez baromi frusztráló. És szomorú is! Hiszen 2019-ben számtalan másodperc, perc, óra telt el semmittevéssel, és ezt az időt én soha nem fogom már visszakapni. 2020-ban szeretnék legalább 25 könyvet elolvasni és legalább 10 posztot írni, továbbá hetente egyszer edzeni (futni vagy erősíteni), arra inkább nem teszek kikötést, hogy a történetírással hogyan szeretnék haladni, de jó lenne azzal is foglalkozni jövőre.

2019. augusztus 27.

FELFEDEZÉS - COMING OF AGE

Mostanában (az utóbbi egy évben) nehezemre esett személyes témákról írni itt a blogon, pedig ezt szeretem a legjobban. Nem csak azért, mert kiírhatom magamból a velem történt pozitív és negatív történéseket, hanem azért is, mert jó érzéssel tölt el a visszajelzéseiteket olvasgatni, és beszélgetni a problémákról, amikkel ti is és én is szembesülök. Viszont nem szerettem voltam leülni és őszintén mesélni ezekről a dolgokról, aminek több oka is volt.
Egyrészt úgy éreztem, átcsaptak a fejem felett a hullámok. Egyik váratlan dolog jött a másik után, én pedig csak sodródtam egyik napról a másikra, hiszen nem is tudtam volna mást tenni. Az élet egyszerűen ilyen, képtelenek vagyunk irányítani.
Másrészt olyan új problémák és témák merültek fel, amikről nem tudtam véleményt alkotni, mert nem tudtam eldönteni, hogyan reagáljak rájuk; és nem is akartam, mert azt már megtanultam, hogy a pillanat hevében reagálni valamire nem a legbölcsebb, hiába éreztem időnként égető vágyat, hogy egy bejegyzés formájában kiadjak magamból mindent. És szerintem nagyon is jól tettem, hogy vártam, mert teljesen másként tekintek például a novemberi eseményekre, vagy arra a "problémára", ami még februárban egy óriási dolognak tűnt.


2018, ŐSZ
Elkezdődött a tizenegyedik tanévem a gimiben, és nem sokra emlékszem, de arra határozottan igen, hogy egy merő ideg voltam. Egyrészt a suli miatt: szenvedősen indult a biosz faktos pályafutásom, úgy éreztem, akármennyit készülök, a négyes-hármas a legjobb, amit elérhetek; közeledett a német felsőfokú nyelvvizsga is, én pedig - mint mindig - túlizgultam az egészet.
Másrészt a kollégiumban is zajlottak a dolgok: a szobatársammal/legjobb barátnőmmel eltávolodtunk egymástól, sokat veszekedtünk, ami novemberre ki is csúcsosodott a pontra, amikor végleg kimondtuk: ezt a barátságot már nem lehet tovább fenntartani. Eléggé magam alatt voltam emiatt, gyászoltam a sok jó emléket, és egy kicsit talán bántam is, hogy annyi mindent megosztottam vele magamról, mert előtte senkinek nem meséltem úgy például a családomról. Akkor még úgy gondoltam, ezekről nem szabad mindenkinek tudnia, mert a lelkemben olyan ajtót nyitnak, ami nagyon érzékeny területre vezet, és amivel nagyon könnyű megbántani. Azóta rájöttem, hogy ezeket az ajtókat igenis érdemes kinyitni néhány ember előtt, akkor is, ha semmi kézzel fogható hasznunk nem származik belőle. Annak a személynek, akivel megosztjuk ezt, nagyon sokat jelenthet. De minderre csak újévkor jöttem rá igazán.
Végül november végén sor került a nyelvvizsga írásbeli részére, és kicsit megnyugodhattam, hogy legalább a felén túl vagyok. Kiderült, hogy a nyelvvizsga, és a vizsgák úgy általában véve nem is olyan nagy durranások. Ha elrontjuk, vannak más lehetőségeink.

2018-19, TÉL
Azonban november végén betoppant az életembe valaki. A Szegedi Egyetem nyíltnapjáról hazafelé tartva a vonaton találkoztunk egy közös ismerős által, és már másnap bejelölt Facebook-on és beszélgetni kezdtünk. A történet röviden annyi, hogy találkoztunk kétszer, volt, hogy hetekig nem írt, aztán próbálta rám kenni a dolgot, mondván, hogy én nem kerestem, valamint erősen igyekezett rábeszélni, hogy feküdjek le vele, ami nem állt szándékomban, tekintve, hogy alig ismertem. Na meg a lelkem mélyén tudtam, hogy ő nagyon nem az az ember, akire nekem szükségem van. Utólag belegondolva a szemében mindig láttam valami állatiasságot, ami miatt kis "üss vagy fuss" reakciót éreztem.
Azonban a probléma ebben a történetben nem is igazán az ő személyéből eredeztethető, hanem abból, hogy az önbizalmam valahol a pokol és a béka segge alatt volt félúton, tehát amikor egy fiú életemben először érdeklődést mutatott irántam, logikusan belefutottam a karjába. Az üzenet egyértelmű: legyen önbecsülésed, és jól válogasd meg, kivel ütöd el az idődet!
A szenvedés ezzel a fiúval egészen februárig tartott, de addigra én már elengedtem az egészet, nem írtam vissza az üzeneteire, nem akartam látni soha többé. Csak a saját hülyeségem és szégyenérzetem üldözött. Február végén aztán mégis válaszoltam neki, megmondtam neki, hogy ne is próbálkozzon, mert továbbléptem és remélem, neki is sikerülni fog. (Valójában tudtam, hogy nincs hova továbblépnie, figyelembe véve, hogy több vasat tartott a tűzben valószínűleg már az elejétől fogva.)
Közben a szilveszter sem zajlott eseménytelenül. Összeakadtam egy sráccal, ami abszolút egyszeri eset volt. Leginkább azért tettem, mert kíváncsi voltam, megtehetem-e. A választ megkaptam a kérdésemre, egy halom másikkal együtt. A bulikban történő egy estés kavarás nem az én műfajom. Számomra ez szintén önbecsülés kérdése, de elfogadom, hogy vannak, akiknek ez bejön.
Januárban lezajlott a nyelvvizsga szóbeli is, és végre-végre elengedhettem a németet, ami 12 éven keresztül aktív része volt az iskolai tanulmányaimnak, és  amit enyhén szólva utáltam az utolsó években. A vizsga után kisebb idegösszeomlást kaptam, mert úgy éreztem, elrontottam az egészet, és egy nagy nullát ért a produkcióm, de pár nap után lenyugodtam, mert végül is már nem volt mit tennem az ügy érdekében, csak várhattam az eredményre. Amin az sem javíthatott, ha kiakadok.
Később a hónapban sor került anyukám és a barátja kiköltözésére Angliába, majd februárban Messengeren érkezett az üzenet, hogy úton van a kistesó. Ez a hír eléggé padlóra küldött. A családban senki sem kedveli igazán anya barátját. Okoskodik, mindenbe beleszól, úgy tesz, mintha pszichológus szakon szerzett volna diplomát, és kötelessége lenne megfejteni mindenkit. Még mindig nehéz elfogadni magát a tényt, hogy együtt vannak (pedig már három éve), erre már csak ráadás volt a baba. Nem is ment minden zökkenőmentesen, külföldön tartózkodtak, nem volt orvosuk, még csak rendes lakásuk sem, csak egy szobát béreltek. A család anya helyett is izgult és félt, gyakran úgy éreztem, én érettebben viselkedem a saját anyám helyett, aki bevállalta ezt az egészet.

2019, TAVASZ
A tavasz a barátokról szólt leginkább, szülinapi bulik, kávézások, kínaizások. Minden hétre jutott valami, miközben edzettem, időnként dolgoztam és készültem az előrehozott érettségikre. Imádtam ezt az időszakot. Megbékéltem azzal, hogy kisöcsém lesz, megkaptam az eredményt, hogy sikerült a nyelvvizsgám és túl voltam a fiús ügyeken is. Tulajdonképpen jobban élveztem egyedül a tavaszt, nem is lett volna szükségem egy alakuló románcra vagy hasonlóra. És ezt nem csak azért mondom, hogy bizonygassam magamnak. Tényleg úgy él a fejemben ez a három hónap, hogy annak minden napja azzal telt, hogy magamra, a saját céljaimra és a barátaimra koncentráltam.

2019, NYÁR
Nos.
Azt hiszem, most jön a feketeleves. Nehéz szavakba önteni, hogyan érzek a nyárral kapcsolatban, és egy nagy részét nem is tudom megfogalmazni, mert még mindig várom, mi fog kisülni abból, ami júniusban elkezdődött.
Lényeg a lényeg: találkoztam valakivel, akivel jelenleg kapcsolatban vagyok. Derült égből villámcsapásként indult és még mindig elég új és zavaros az egész helyzet. Próbálom kitalálni, mi a szerepem az ő történetében, és mi az ő szerepe az enyémben. Sok bizonytalanság és kétség van bennem, mert olyan gondolatok és kérdések merültek fel bennem, amik előtte sohasem. Főként az az egy hónap okozott problémákat, amit kint töltöttem Angliában anyukámmal és az új kis családtaggal, de az is gyakran foglalkoztat, hogy jó-e nekem ez a párkapcsolat. Egyelőre még próbálom kitalálni, hogy őt szeretem, vagy magába az érzésbe vagyok-e beleesve. De igyekszem tartani magam ahhoz a mottóhoz, amit még év elején fogalmaztam meg: hagyd, hogy az élet hozza, amit hoz! Talán a vége nem lesz szép, talán meg fog bántani, de az biztos, hogy szeretek vele lenni, és amikor együtt vagyunk, fel sem merülnek bennem ezek a negatív gondolatok. És a végén azt hiszem, ennek kell számítania.


Ezzel pedig elérkeztünk a jelen pillanathoz.
Úgy érzem, könyvet lehetne írni erről az egy évről, mert kész hullámvasút volt. A legjobb, hogy még nincs is vége. Nem cserélném el ezeket az emlékeket semmire, és nem is bántam meg semmit, még a rossz döntéseket sem, mert basszus, baromi jó tanulságok voltak!
A végére még valami: a barátok felbecsülhetetlenek. Tanácsot adnak, amikor te el vagy veszve, fogják a kezed, ha nem tudsz egyenesen járni és felvidítanak a boldogságukkal. Csak most érzem át azt a gondolatot, amit Chris fogalmazott meg az Út a vadonba című film végén, miután évekig vándorolt egyedül Amerikában és mindenkit folyton csak maga mögött hagyott. Őt idézve: "happiness is only real when shared".

A fent látható kollázst én szerkesztettem,
a felhasznált képek forrása: Pinterest. 

2019. május 20.

HARMADIK BLOGSZÜLINAP: ÉS FÜGGÖNYT LE?

A legutolsó pillanatokig húztam, hogy megírjam ezt a posztot. Lassan vége a napnak, és vele a blog szülinapjának is.

Hihetetlen, hogy ennyi ideig kitartottam emellett az oldal mellett, amit 16 évesen hoztam létre még más elképzelésekkel, de tele ötletekkel, motivációval. Annyi jó példa volt előttem, más bloggerek, akiknek esztétikus volt az oldaluk, saját képeket használtak, mindig érdekes dolgokról írtak akkor is, ha a célközönségük éppen a 30-40-es éveikben járó nőket érintette. Rengeteg ember megfordult a csoportokban, többé-kevésbé volt is aktivitás, de ha más nem, kritikát, véleményt, tanácsot mindig lehetett kérni, és adtak is. Ezek a dolgok lassan vesztek ki a közösségből, mintha a víz egyre messzebb sodorta volna az embereket, aztán valami furcsa félsivatagot hagyott volna itt, ahol néhány gyenge kis növényke próbálkozik még, de nincs táptalajuk, ami támogatná őket.
Ugyanilyen lassan veszett ki belőlem is a vágy, hogy alkossak. Sokszor menekülhettem ebbe, ha a problémáim a való életben elleptek és fojtogattak, ide menekülhettem, amikor senkivel nem tudtam beszélgetni, amikor meg akartam fejteni magamat, de akkor is, ha csak szórakozni akartam, elképzelni, milyen lenne, ha egészen más életet élnék. Az idő nagy részében tényleg segített az írás, de mostanra az arányok felcserélődtek, és inkább csak szenvedés ez a hobbi. Amikor nem írok, elfog a bűntudat, hogy így cserbenhagyom az olvasókat, és cserbenhagyom azokat az ötleteket is, amiken órákat és napokat dolgoztam, de amikor leülök végre-végre írni, csak azon jár az agyam, hogy fogom elrontani. Hozzá sem tudok kezdeni, csak nézem, ahogy villog a kurzor, és legszívesebben sírnék és sikítanék, mert ez az egész olyan, mintha képtelen lennék kiereszteni egy részemet. Mintha 0-24 arra kényszeríteném ezt a részt, hogy maradjon nyugton, mert neki ezen a világon semmi helye. Mert ő egy folytonos kudarc-érzés.
Egy ideig hitegettem magam, hogy ennek nem kell így lennie, hogy ha elég erősen próbálkozok, sikerülhet megfogni az életet, és szavakba önteni, de képtelen vagyok rá, mert csak magamról tudok írni úgy, hogy az hiteles legyen. (Ilyenkor értem meg igazán, miről beszélt Babits A lírikus epilógjában. Szegény forog a sírjában, hiszen közel sem érek fel az ő művészetéhez.) Hiába a kedves szavak tőletek, az egy-két napig tartó motiváció löket, a kósza, új ötletek, mindig sikerül visszacsúszni ebbe a "csinálom, de mégsem"-állapotba.
A GinnEase sem az már, ami régen volt. Egyrészt minek cikkeket írni, ha nincs közönség aki olvassa őket, másrészt nem tudom, képes vagyok-e olyan őszinte lenni, hogy kizárólag személyes írásokat osszak meg, még azokról az eseményekről is, amikre abszolút nem vagyok büszke. És titeket, megmaradt olvasókat érdekelne ez egyáltalán?

Borzalmas, hogy ilyen gondolatok kísérik ezt a posztot, hiszen ennek egy ünneplésnek kellene lennie, csakúgy, mint az előző években. 26 ezer megtekintés, 103 poszt, 321 megjegyzés, 58 eszméletlenül kedves rendszeres olvasó és csak pár ártó, önkritikus gondolat - ennyi választ el attól, hogy egy időre (vagy örökre) lezárjam a GinnEase fejezetét az életemben.
Nagyon vagy sehogy, mondta Fodor Ákos.

2019. március 31.

5 TIPP A JOBB IDŐBEOSZTÁSÉRT

Januárban elkezdtem a strandon dolgozni, ahol a termál medencék mellett kell lennem "medenceőrként". Ez a titulus annyit takar, hogy nyolc órán keresztül ülök egy székben, figyelek rá, hogy egy idős hölgy vagy úr se fulladjon bele az egy méter mélységű vízbe, óránként megszámolom, és felírom, hányan vannak a kinti és benti medencében, valamint válaszolok a fürdőzőkben felmerülő olyan kérdésekre, mint: "hol a legközelebbi WC?", "ma is este 11-ig van nyitva a strand?", "merre tudok szendvicset venni?" és "mi az a barna trutyi a vízben?". Egyszóval nyolc órán keresztül kellemes, aktív semmittevésbe süppedek, és várom a műszak végét, hogy mindenkit kipaterolhassak a vízből, és mehessek vissza a kollégiumba csinálni a dolgom.
Ez a munka elég jól hangzik, nem? Hiszen azért fizetnek, hogy üljek, és telefonozzak, olvassak vagy tanuljak (persze csak diszkréten). Azonban nyolc óra üldögélés a termál szagban, miután hét órát üldögéltem az iskolában, elég gyorsan unalmassá válik, és átértékelődik az idő múlásáról alkotott képem.
Amióta diákmunkás vagyok kevesebb időm maradt a tanulásra, edzésre, szórakozásra, de az iskolán és a munkahelyemen kívül töltött időmet határozottan jobban osztom be. Úgy gondoltam, érdemes lenne megosztani veletek a tapasztalataimat, és tippjeimet, amiket örültem volna, ha én is hamarabb megtudok.


1. PRIORITÁS
Gyakorlatilag minden time management-es cikkben és videóban szerepel ez a pont, és nem véletlenül, hiszen a szabadidőd felett te rendelkezel. Ha úgy döntesz, hogy napi egy órát futással fogsz tölteni, akkor ki neked a szomszéd néni, hogy megmondja neked, ne tedd? Ha neked az az egy óra mozgás fontosabb, mint a biológia tanulás, hiába szeretnéd rákényszeríteni magad, hogy leülj a könyv fölé, amikor tudod, hogy úgyis azon fog járni az agyad, mennyire szívesebben futnál, nem fog menni.
Írj fel öt dolgot, amiket meg szeretnél csinálni egy nap, és rangsorold őket! Először kezdd azzal, amit a legfontosabbnak tartasz (, nem feltétlenül a legkönnyebbnek), és haladj a kevésbé fontos teendők felé! Aztán nézd meg, most mennyi energiát és időt ölsz beléjük, és aszerint is értékeld őket! Ha a prioritás és a valódi energiabefektetésed különbözik, az egy jel, hogy változtatnod kell. Ha például rengeteget foglalkozol az iskolával, csak azért, hogy kitűnő legyél, valójában viszont nincs szükséged arra, hogy jó jegyeid legyenek mindenből, és nem is tartod fontosnak az iskolát, valószínűleg másra kéne fordítanod a figyelmed.


2. ÖNISMERET
A prioritásod meghatározásához ismerned kell magad, azonban azt is tudnod kell, melyik feladat elvégzése körülbelül mennyi időbe kerül neked. Ha a törit a kisujjadból rázod ki, és elég, ha órán odafigyelsz, aztán következő töri előtt egyszer-kétszer átfutod a vázlatod, felesleges délutánonként órákat szánni annak tanulására csak azért, mert mindenképp ötöst akarsz, és stresszelsz a tz miatt. Ugyanígy tisztában kell lenned azzal is, hogyan érzed a legkomfortosabban, amikor el kell végezned egy feladatot. Zenét hallgatva lassabban takarítasz? Jobban tudsz koncentrálni a tanulásra, ha suli után nem egyből állsz neki, hanem előtte fél órát olvasással töltesz? Én például délután hat után képtelen vagyok rendesen koncentrálni, suli után azonnal meg szoktam csinálni a házimat, ha pedig sokat kell pakolnom, mosogatnom, időzítőt állítok be, és kihívom magamat, hogy képes vagyok-e minden ilyesmit negyed óra alatt elintézni.
Figyeld meg a szokásaidat, ismerd ki magad, mielőtt leülnél, hogy megreformáld az időbeosztásod, különben könnyen a mennyiség válhat a fontosabbá a minőség helyett, a kudarc pedig el fogja venni a kedved!


3. GOOGLE NAPTÁR
Tavaly szeptemberben kattantam rá a Google ezen alkalmazására, és esküszöm nektek, csodát tett velem. Azelőtt szenvedtem a Bullett Journallal, a határidőnaplóval, mert egyik sem jött be igazán, de ezt imádom használni. Minden percemet beoszthatom vele, látványos táblázatba rendezi az elfoglaltságaimat, színkódolhatom, rendszeressé tehetem azokat, és még egy csomó remek lehetőséget ad, hogy magamhoz igazítsam az alkalmazást. Én szinkronizáltam a telefonommal, a tabletemmel, a laptopommal, így akárhol vagyok, akármilyen eszközt használok, átlátom a napomat és a hetemet.
Nem szoktam minden egyes eseményt a fogmosástól kezdve a sétáig az iskolába feltüntetni, szeretem szellősen hagyni, hiszen fontosnak tartom, hogy a spontaneitás lehetősége meglegyen, így nem fog szorongást kelteni, ha nem úgy alakul a napi program, ahogy terveztem. A hétvégéim például néha teljesen üresek, mert tudom, hogy akkor úgyis azt fogom csinálni, amihez éppen kedvem van.

A következő színkódolást szoktam használni:
grafit- iskola
banán - tanulás
mandarin - kötelező iskolán kívüli programok, időpontok (pl. orvos), munka
paradicsom - edzés
bazsalikom - szabadidős program (ált. barátokkal)
zsálya - egész napos események (szülinapok, iskolai szünetek)
flamingó - bloggal kapcsolatos dolgok
páva - rendhagyó közlekedés (pl. busz buliba, buliból haza)
szőlő - olvasás

4. ALVÁS
Szerintem mindannyian tisztában vagyunk vele, mennyire elengedhetetlen, hogy kipihentek legyünk. Ha fáradtak vagyunk, nem tudunk koncentrálni, és ha nem tudunk koncentrálni, egyes feladatok elvégzése, mint például a tanulás és házimunka, lényegesebben több időt fognak igénybe venni. Napi nyolc, de minimum hét óra alvás, és higgyétek el, az az idő meg fog térülni, hiszen tiszta fejjel sokkal jobb nekilátni a napnak, mint fáradtsággal, fájó szemekkel és panaszkodással.
Én reggel hatkor szoktam kelni, hétkor indulok el iskolába, ezért mindig igyekszem tízkor vagy tizenegykor lefeküdni.


5. VASAKARAT
Rengeteg-rengeteg kitartás kell ahhoz, hogy rendszerezetten éljünk, ráadásul minden feladatot és programot belesűrítsünk egy napba vagy egy hétbe, de nem lehetetlen. Ha elhatározod, hogy 2019 a nyelvtanulás éve lesz, és végre leteszed azt a nyelvvizsgát, tarts ki amellett, hogy szerdánként este hétkor gyakorlófeladatokat csinálsz, vagy reggel a buszon ülve idegen nyelvű híreket hallgatsz. Ma már olyan fejlett technika áll rendelkezésünkre, annyi lehetőségünk van, hogy minden felmerülő probléma a feladataid elvégzése közben csak kifogás, és ha nem sikerül valamit megcsinálni, akkor csakis magadban keresheted a hibát.
Hónapok óta nem írtam például posztot, és az időhiány, hogy őszinte legyek egy gyenge kifogás részemről. Ha akartam volna, minden héten lett volna új bejegyzés, de hiányzott a motiváció és inspiráció, inkább töltöttem a szabad óráimat a hétvégén azzal, hogy burritoként becsomagolva a takarómba videókat nézegessek a YouTube-on vagy még ötödjére is átpörgessem az Instát.


+1. A JÓ OLDAL
Talán a legfontosabb tanács, amit adhatok, hogy ha a suliban vagytok, ne azért legyetek ott, mert ott kell lennetek, hanem használjátok ki az adódó lehetőséget, és nézzétek a dolog jó oldalát. Tegyétek fel a kérdést: mit tud hozzám tenni egy töri vagy egy biológia óra? Milyen előnyöm származik abból, ha ráveszem magam, és elmegyek futni? Mit nyerek, ha dolgozni kezdek?


Néha nagyon nehéz betartani a beosztást, és nem megőrülni a sok kötelezettségtől, nekem is sok mindenben kell még fejlődnöm. Időnként még mindig hazaviszem a tanulnivalóm a hétvégén, pedig tudom, hogy azt a két napot nem a tankönyveim társaságában fogom tölteni, hanem majd vasárnap este, a koliban fogok tanulni. A blogot is elhanyagoltam az utóbbi időben, mert kicsit lejjebb csúszott a prioritási listámon most, hogy a továbbtanulásra koncentrálok, de szeretnék ezzel is annyi időt tölteni, hogy hetente új poszttal jelentkezhessek. Ugyanakkor ez egy folyamat, aminek talán sosem lesz vége, mert az általam fontosnak tartott dolgok is változnak, körülöttem is változik minden.
Azonban nem kell tökéletesnek lennem, hiszen természetes, hogy néha átcsapnak a fejem fölött a hullámok, és csak kapkodok, mert azt sem tudom, mihez kezdjek. Egyedül annyit tehetek, hogy kiélvezem a jó időszakokat.

Nektek milyen tippjeitek, trükkjeitek vannak, amivel ki lehetne egészíteni a listát? Szeretnétek még erről a témáról többet olvasni?
Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.