2016. június 2.

HELLO, JUNE!


A Hello and Goodbye egy havi cikkrovat. A két bejegyzés minden hónap két első napján kerül a publikum elé. A Goodbye két részből áll, az első felében leírom, mi történt velem a hónapban, és megmutatom a kedvenc apróságaim. A Hello-ban pedig előre tekintünk, mi várható a bloggal kapcsolatban az adott hónapban. 
A hónapra tervezett blogposztok témája elég vegyesen néz ki jelenleg. Lesz itt TAG, motivációs bejegyzés, könyves poszt, meg - rövid gondolkodás után - a Sream: The TV Series második évados kibeszélőt is megcsinálom. Ez a bejegyzés áll legközelebb hozzánk, ugyanis a Screm, mint már az Öt sorozat, amit még nem láttál, pedig kellett volna posztomban már említettem is, 30-án jelent meg. Még én sem láttam, mert a héten elég sok dolgom van, a hétvégén pedig esküvőre megyek, így valószínűleg június második hetében fogom megnézni, és véleményt írni róla.
A magánéletemet tekintve, az első hét húzós lesz, elég sok minden van betervezve, és a suliban is meg akarják íratni az utolsó dolgozatokat. Az iskola utolsó pár napját valószínűleg pakolással fogom tölteni, mert ki kell pakolnom a koleszszobából, ami már most érzem, hogy nem öt perc lesz.
Egy kicsit messzebbre tekintve, a hónap végén a strandon fogok közszolgálatizni. Táborozó gyerekekre kell majd vigyáznom egy barátnőmmel öt napon át, reggel nyolctól délután négyig. Ha minden igaz negyvenöt órát számolnak el, ami nem semmi egy hét alatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.