2016. június 8.

5 DOLOG TAG

Ez a bejegyzés szerencsés módon a saját koliszobámból lett posztolva, ugyanis valamilyen oknál fogva nagyjából tíz perce felvillant a wifi a telefonom kijelzőjének tetején.
Ma egy kis TAG-et hoztam. Személy szerint imádok ilyen bejegyzéseket olvasgatni, mert sok dolgot megtudhatok a blog írójáról, és közben azon gondolkodom, én mit válaszolnék.
Ezt a TAG-et Sára blogján találtam, és a kérdések nagyon érdekesek, ezért esett a választásom erre. Legjobban a könyves és az utazós kérdés tetszett, mert imádok ezekről beszélni.
Ha te is kedvet kaptál hozzá, töltsd ki nyugodtan.


5 DOLOG, AMIRE SZÜKSÉGED VAN MINDEN NAP


Zene: amikor épp introveltált hangulatban vagyok, vagy egyedül sétálok, vagy nem tudok aludni, mindig zenét hallgatok.
Egy kis magány: ez is olyasmi, mint a zene, nekem szükségem van rá, hogy az iskolai nyüzsgés után kicsit ellegyek, olvassak, sorozatot nézzek. Egyébként nem éreztem létfontosságú dolognak, de mióta koleszos lettem, és kevés lehetőségem van erre, egyre inkább fontosnak érzem.
Könyv: egy jó könyv mindig, mindenkin segít. Egy kicsit feldobja a napot, főleg ha még tetszik is az aktuális olvasmány. Én mindig tartok magamnál egyet papíralapú könyv, vagy e-book formájában.
Csoki: szerintem nem vagyok túl édesszájú, de azért egy kis szelet csoki fel tud vidítani. Bár nem jutok édességhez minden nap.
Arctisztító: arctisztítás nélkül az arcom nagyon gyorsan bezsírosodik, és olyankor nagyon kellemetlenül tudom érezni magam.


5 KÖNYV, AMIT AJÁNLANÁL


Jennifer Niven - Veled minden hely ragyogó: a könyv két tinédzser életét mutatja be, akikkel elbánt a sors. Mindkettejüknek szörnyű gondjaik vannak, amiket a körülöttük élők szinte, vagy egyáltalán nem is vesznek észre. Violet és Finch a gimijük óratornyában találkoznak, de ki akar öngyilkos lenni? És ki a megmentő? A könyv felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy nem csak beszélnünk kell, hanem elmondani a gondjaikat, és legfőképp figyelni a másikra. Imádtam ezt a könyvet. Minden egyes pillanatát. És Finch-et.
Jandy Nelson - Neked adom a napot: a feelingje hasonló a Veled minden hely ragyogóéhoz, különleges emberekről szól. Nem mindennapi történet, annyi szent. A fülszöveg egyáltalán nem készít fel arra, amit a könyv valójában ad. Olyan komoly kérdéseket boncolgat, mint: hogyan fogadjuk el magunkat és hogyan kezeljük a családi problémákat. Pár hónapja olvastam, de még mindig nem tudok ennél többet mondani róla. Imádtam, el kell olvasni, ennyi.
Ruta Sepetys - Árnyalatnyi remény: Ruta Sepetys könyve a második világháború idején játszódik, és egy fiatal litván lányról és annak családjáról szól, akiket Szibériába deportálnak. Az apát elszakítják a családtól, a lányt pedig az anyukájával és öccsével együtt elhurcolják. A történet elég felkavaró, elgondolkodtató, és szomorú. Nagyon jól bemutatja, milyen körülmények közt folytak a Sztálini-tisztogatások.
Takami Kósun - Battle Royale: a Battle Royale nem épp a legvidámabb, legaranyosabb történet a világon. Egy közeljövőben játszódó japán történetről van szó, amiben egy kilencedikes osztály egy kegyetlen játék részévé válik. Meg kell gyilkolniuk egymást a rendelkezésükre álló különböző eszközökkel, ami a villától kezdve a gépfegyverig minden lehet. Ha a játék kezdete után egy napon belül nem hal meg senki, a nyakukra szerelt robbanó nyakörv végez velük. Nagyon elgondolkodtató sztori, a végére te is számba veszed az osztálytársaidat, és elképzeled ki kit ölne meg először. Egyébként a könyvre az ambivalentinán találtam rá, és azóta kedvencem lett. Most előkészítőben, amikor lehetett könyvet ajánlani, én ezt is felírtam.
J. K. Rowling - Harry Potter: a Harry Potter világa a gyermekkoromat jelképezi, a fantázia, hihetetlen kreativitás, és szeretet, ami ebben a könyvben van, a fejemben egyenrangúvá tette az írónőt olyan klasszikus, nagy nevű írókkal, költőkkel, mint például Shakespeare-rel. Hatalmas rajongó vagyok. A családom már tudatosan más elfoglaltságot tervez, ha meglátjuk a tévében egy HP-film beharangozóját, és hitetlenül néznek rám, mikor megjegyzem, hogy újra kéne olvasni/nézni. Épp ezért számomra teljesen felfoghatatlan volt, mikor szeptemberben kiderült, hogy a szobatársaimnak gőzük sincs, mi fán terem ez a Harry Potter. Én személy szerint kötelezővé tenném iskolákban, mert a mostani világ alapműveltségéhez tartozik a könyv, és nem hiába rajonganak érte még mindig milliók világszerte.


5 MATERIALIZÁLT KÍVÁNSÁG/AJÁNDÉK KARÁCSONYRA


Neon lámpa: a Youtubon sok külföldi videós vette már fel, hogyan készítenek egy neon-szalagból feliratot. Jelenleg minden vágyam, hogy beszerezzek egy ilyet.
Könyv: amikor kisebb voltam, sok könyvet kaptam karácsonyra, azóta a rokonok inkább adnak pár ezer forintot, mondva: vegyél belőle, amit akarsz. Aztán ez a pénz elmegy mindenféle kis szükségtelen kacatra, csak könyvre nem.
Fánkpárna: anya varrónőnek tanult a középiskolában, és megígérte, az egyik szülinapomra kapok majd egy fánkpárnát. Mondanom sem kell, hogy azóta sem csinálta meg.
Babzsák: kiskorom óta nagy vágyam egy kényelmes kis babzsák, amibe bele lehet kucorodni egy bögre forró teával, meg egy jó könyvvel.
Két vödör festék: két vödör festékkel elég sok mindent tudnék kezdeni. Júliusban költözünk, ideiglenesen csak a nagyszüleimhez, de később albérletbe, és szeretném végre saját magam kifesteni a szobám. Már el is terveztem; fehér lenne, az egyik falon valami fekete, vagy pasztelszín mintával, esetleg egy festménnyel.


5 HELY, AHOVÁ SZERETNÉL ELJUTNI


New York: amióta az eszemet tudom, és amióta anyukám unokatestvérével találkoztam, aki kint élt egy ideig New Yorkban, azóta tudom, hogy egyszer el fogok menni oda. Megnézem Brooklynt, Manhattant, még Queent és Carroll Gardent is. Egyébként Carroll Garden Brooklynban van, nagyon aranyos kis helynek tűnik képek alapján, mint egy tizenkilencedik századi kisváros, a hatalmas NYC-ben. Az egyik regényötletem alapjához való kuatás közben akadtam rá. Lehet, hogy ebből is lesz majd egy cikk.
Amerika összes állama: Amerika számomra az álmok, és a szebb jövő reményének képe. Mindenképp szeretném körbeutazni az összes államot, főleg Oregont, Connecticutot, Georgiát, Kaliforniát és Arizonát. Azért nem vettem egy pontba New Yorkkal, mert ha Amerikán belül csak egy helyre juthatok el, akkor az New York lenne.
India: India kulturája teljesen különbözik a miénktől. A vallása, a szokásai, minden annyira különleges, és színes, éppen ezért sokkal barátságosabbnak látom, mint más, például a nyugai országok kultúráját.
Írország: Írországban a régi épületek, romok, és a végtelen, zöld tájak, a tenger menti sziklák vonzanak leginkább. Az ír nyelv is nagyon érdekes, és a kelta tündérek is. Karen Marie Moning Tündérkrónikák sorozata keltette fel a figyelmem az ír kultúra, hiedelem érdekességére.
Ausztrália: Ausztárliában is inkább a tájak vonzanak, az Ayers-Rock, az óceán, és természetesen az élővilág; a koalák, kenguruk, dingók, az ekaliptuszerdők és a Nagy-korallzátony.


5 MELLÉKNÉV, AMI LEÍR TÉGED


Ambivertált: a Goodbye, May! bejegyzésben írtam már róla, hogy nemrég egy cikk keltette fel a figyelmem, hogy én is ambivertált személyiség vagyok. Az iskolában extrovertált, otthon itrovertált, és rugalmasan alkalmazkodom, ahhoz, hogy épp ki van mellettem.
Hangulatember: sokszor kezelem úgy az embereket, amilyen épp a kedvem. Szerintem ez borzalmas tulajdonság, és próbálok változtatni rajta.
Forrófejű: az előző ponthoz hasonlóan még egy rossz tulajdonság. Nagyon hirtelen gerjedek haragra, aztán makacsság miatt ki is tartok mellette. Nem egyszer volt már ebből gondom, de ez olyan részem, amin nehezen tudok változtatni.
Vicces: a gimiben észrevettem, hogy sokkal többet viccelődöm. Ez talán köszönhető annak is, hogy rendeződtek a magánéleti problémáim, mindenesetre pár osztálytársam mondta már, hogy jó a humorom.
Művészlélek: szerintem minden író, blogger művészlélek. Kreatívak vagyunk, okosak, és egyáltalán nem egoisták.


5 TANÁCS AZ ÉLETRŐL


Csináld azt, amit szeretsz: ez nagyon fontos ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet éljünk. Ha nem azzal foglalkozunk, amit szívesen csinálunk, hamar elkeseredhetünk, és csak monoton, megszokásból csináljuk a dolgunkat. Ezért ne hanyagold el a hobbid!
Járj nyitott szemmel: imádok barangolni az interneten, bár sokan mondják, hogy butít. Én nem is arra használom, hogy azokkal beszélgessek, akik a szoba túlsó felében ülnek, hanem arra, hogy új dolgokat tudjak meg, és okosodjak. Ha nyitott szemmel járunk a világban, nem lehetünk boldogtalanok, mert annyi szép dolog van a Földön. Az egész világ, utazás, könyvek, emberek, kultúra. Ezek nem fognak az ajtónkhoz jönni, nekünk kell megkeresnünk őket.
Mondd ki, ami bánt: üljetek le az érintettekkel és beszéljetek. Jobb túlesni rajta, sírni egy kicsit, mint magadba fojtani, haragot tartani, és érlelgetni a rossz érzéseket.
Ne ítélkezz, ne sérts meg másokat: rengeteg könyvet olvastam velem egykorúakról, akik úgy érzik az életük egy mély gödörben áll, és nem tudnak kimászni belőle. Ne ronts ezen! Ne sértegess másokat, légy mindig kedves, aranyos, mert így mások is kedvesebbek lesznek veled.
Szabadulj meg a negatív dolgoktól: ez a legjobb tanács, amit valaha kaptam, és amit valaha adhatok. Ha van bármi olyan dolog a környezetedben, amitől rosszul érzed magad, ami lehúz, szabadulj meg tőle. Legyen ez egy barát, aki folyton kritizál, egy hobbi, amit kényszernek érzel. Szabadulj meg tőle! Könnyebb, mint gondolnád, és utána jobban fogod érezni magad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.