AZ INTERNETEN AKADTAM RÁJUK - HÍRES UTOLSÓ MONDATOK 1.

2016. augusztus 6.
Mindenkinek vannak furcsa dolgai.
Én például imádom az internetet. Imádok olyan mélységekben bóklászni, ahová a legtöbb ember nem téved, így olyan érdekes, ám talán haszontalannak vélt információktól fosztják meg magukat, amiktől csak többek lehetnek. Arra pazarolják a világhálót, hogy 0-24-ben a Messengeren lógjanak, vagy a Facebook hírfolyamát pörgessék unásig.
Azt hiszem, büszkén állíthatom, hogy én az internethasználók abba a csoportjába tartozom, akik imádják bővíteni a tudásukat. Ehhez szükségem is van, mikor a történetalkotáshoz szükséges kutatómunkát végzem.
Szeretek az Idegen Szavak Gyűjteményében keresgélni olyan vicces szavak után, mint a rabomobil, érdekelnek a paradoxonok, amiket néha boldog-boldogtalannak mesélek. Az egyik készülő történetem miatt olyan érdekes tényekre bukkanok, mint például hogy valóban lehet-e egyszerre utálni és szeretni valakit, és az agyunk hány százaléka zsír.
Épp ezért kezdtem bele ebbe a cikksorozatba. A Művészek csak egy kis szelet volt egy hatalmas tortából, és talán kevesebb csoki volt benne, mint amennyi az elkövetkezendőkben lesz.
Alig vártam, hogy elhozhassam nektek néhány felejthetetlen, elgondolkodtató, néha ironikus utolsó mondatot, amik mostanra elhíresültek, de végre itt vannak! És remélem, nagyon jót fogtok mulatni ezen a bejegyzésen!
A cikket két részre osztottam, mert nagyon hosszú lett volna egyben. Források, azaz több érdekesség a poszt végén!
Mert az internet nagy, és tele érdekességgel!




Ez nem agyhártyagyulladás?
Louisa May Alcott, amerikai írónő (1832-1888) A. M. Barnardként is tevékenykedett.
Híresebb művei: Kisasszonyok.


Ne zavarjátok köreimet!
Arkhimédész, ókori görög matematikus, fizikus, filozófus (Kr. e. 287 - Kr. e. 212)
Szürakúza elfoglalása után egy római katona utasította, hogy jelentsen a római hadvezérnek. Ő csak geometriai alakzatokat rajzolt a földre, mire a katona megölte.


Tapsot barátaim, a komédiának vége.
Ludwig van Beethoven, német zeneszerző (1770-1827)
Egyesek szerint utolsó szavai: "Hallanom kéne a Mennyben". (Beethoven 25 éves kora körül siketült meg, ennek ellenére tovább komponált.)
Híresebb művei: IX. szimfónia, Fidelio.


Adjon kávét, írni fogok.
Olavo Bilac, brazil költő (1855-1918)


Sosem kellett volna a whiskyről Martinire váltanom.

Humphrey Bogart, amerikai színész (1899-1957)
Bogart híres volt a cinizmusáról, ami az utolsó mondatából is tisztán érződik.
Híresebb alakításai: Afrika királynője, Casablanca.


A fenébe! Hogy jutok ki valaha is ebből a labirintusból?
Simon Bolivar, a dél-amerikai függetlenségi mozgalom vezére.
Hogy mit ért labirintus alatt, néhányan még ma is találgatják.


Most mennem kell aludni. Jó éjszakát!
Lord George Byron, angol költő (1788-1824)
Híresebb művei: Lara, Don Juan.


Untat ez az egész.
Winston Churchill, brit miniszterelnök és író (1874-1965)
1963 után több kisebb agyvérzése volt. Utolsó mondata azelőtt hangzott el, mielőtt 9 napra kómába esett, majd meghalt.


Annyira próbáltam a legjobbat tenni.

Grover Cleveland, 22. amerikai elnök (1837-1908)
Sokan csodálják becsületességéért, függetlenségéért és liberalizmus elveihez való ragaszkodásáért.



Köszönöm istenem. Belefáradtam, hogy én legyek a legviccesebb a szobában.
Del Close, ameriki színész, tanár, humorista (1934-1999)


Az ördögit...hogyan merészeled Istent arra kérni, hogy segítsen rajtam?
Joan Crawford, amerikai színésznő, a Pepsi Cola cég vezetője (1907-1944)
Házvezetőnőjének mondta, aki hangosan kezdett imádkozni. Sokoldalú, fanyar személyiség volt.
Híresebb szereplései: A szerető két arca, Mi történt Baby Jane-nel?


Miért ne? Elvégre hozzá tartozik!
Charlie Chaplin, angol színész, rendező, producer (1889-1977)
Ezt mondta, miután egy körülötte álló ember így szólt hozzá, "Remélem Isten megáldja a lelked".


A legkevésbé sem félek a haláltól.
Charles Darwin, angol természettudós, az evolúcióelmélet kidolgozója (1809-1882)


Meg kell állnia, lát minket.

James Dean, amerikai színész (1931-1955)
Autóbalesete előtt mondta. (Egyik szenvedélye volt az autóversenyzés, épp egy ilyen rendezvényre utazott, mikor a baleset történt.)
Híresebb szerepei: Óriás, Haragban a világgal.


Vigyázzanak, még megsérthet valakit.
R. Budd Dwyer, amerikai politikus (1939-1987)
Egy elő televíziós adásban dugott pisztolyt a szájába, és húzta meg a ravaszt. A mondata közben még egy képet is lőttek róla.

Hogy az ördögbe gondolhatod, hogy ez árthat nekem?
Denis Diderot, francia enciklopédista, filozófus, író (1713-1784)
Feleségének intézte szavait, aki figyelmeztette, ne egyen túl sokat.


Barátaimnak: munkám készen. Mire várjak?
George Eastman, amerikai feltaláló, a 35 mm-es, perforált celluloidszalag feltalálója, amivel beindította a filmgyártást (1845-1932)


Semmiség... Semmiség...

Ferenc Ferdinánd, osztrák főherceg (1863-1914)
Utolsó szavai voltak, miután meglőtték. Az ellene intézett merényletet az I.világháborút kirobbantó eseménynek tekintik.


Utálnék kétszer meghalni. Annyira unalmas.
Richard Feynman, amerikai elméleti fizikus, tudománynépszerűsítő (1918-1988)


Mit szólnának ehhez a főcímhez a holnapi újságokon? "Sültkrumpli"
James French, amerikai bűnöző, gyilkos (1936-1966)
French-et villamosszékkel végezték ki. Az eredetiben a 'French Fries' angolul sültkrumplit jelent.


Több világosságot.
Johann Wolfgang von Goethe, német író, költő, politikus (1749-1832)
Más források szerint az utolsó szavai ezek voltak: "Gyere ide kicsim, és add ide a kezed" melyeket a lányához, Ottilie-hez intézett.
Híresebb művei: Faust, Az ifjú Werther szenvedései.


Forrás: x, x, x, emellett az említettek Wikipédia oldala volt segítségemre

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon tetszett ez a poszt. *-* Jó tudni, hogy nem csak én szoktam nagyon elveszni guglizás közben, és mindenféle értelmetlennek tűnő dolgokat nézegetni. :D
    A kedvencem Byron utolsó mondata volt, alapból imádom azt az embert, és most, hogy megtudtam ez volt a végszava, még jobban. :D

    Maffia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága Maffia!
      Hát igen, kihalóban lévő faj vagyunk, de azért egymásra találunk :D
      Örülök, hogy tetszett, és valami újat tudtam mutatni! :) Nekem James Dean a favorit, és a következő részből még valaki, de az étpecsétes titok holnapig! :D

      Törlés
  2. Szia!
    Bár a halal nem egy örömteli dolog, de volt pár mondat amin elmosolyodtam. Nagyon érdekes bejegyzés volt, több ilyesmit is szívesen olvasnék! ^^
    Szia!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lili!
      Valóban, a halált nem viccelődésre találták ki, de szerintem nagyon érdekes erről olvasni, lehet, hogy pont azért, mert nem szokványos. Azért örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés