2017. május 24.

BLOGSZÜLINAP: 25 TÉNY RÓLAM

A szülinapi posztsorozat ezzel lezárul, remélem, ezt a bejegyzést is élvezni fogjátok, ugyanis igyekeztem tényleg olyan dolgokat összegyűjteni magammal kapcsolatban, amit még nem tudhattatok és kissé furcsák.
Egyébként ma remélem, mindenkinek jól ment a kompetencia, engem nagyon leszívott az eddigi hét, szóval csak feküdni és bámulni van kedvem, de már csak 15 nap! Kitartást mindenkinek, fel a fejjel, és lázadjatok csak a tanárok ellen (mi ezt tesszük), nekik sincs már kedvük mindenhez.




1. Fehérpaprikával eszem a húslevest. Mindig.

2. Tudom vonogatni az egyik szemöldököm.

3. Amit mások hegyezőnek hívnak, én faragónak. (A ceruzát akkor is faragja, és kész.) Ezen egyébként sokan szoktak nevetni, mert kollégistaként és egy olyan osztály tanulójaként, ahol a nagy többség vidéki, nehéz olyat mondani, amit mások még nem hallottak.

4.  Erős kötődésem van a zenéhez. Másodikos voltam, mikor beírattak a zeneiskolába. Három év furulya, két év fuvola és egy év altfurulya után, mikor letettem a vizsgát szolfézsból, abbahagytam. Legjobban altfurulyázni szerettem (ez lényegében ugyanaz, mint a furulya, csak mélyebb hangzású), de őszintén szólva, örülök, hogy már nem járok zeneórákra. Egyrészt púp volt és még nagyobb lett volna a hátamon, és rengeteg kötelesség járt vele; hangversenyek, vizsgák minden évben. Na akkor derült ki, hogy a lámpaláz nem csak egy bugyután összetett szó a könyvekből. Szóval főként rossz emlékeim vannak erről a hobbimról. Azóta vettem egy gitárt, és egy időben próbálgattam "a húrok közé csapni", de ez csak fellángolásnak bizonyult.
Másik kapcsolatom a tánc volt, amit mindig nagyon szívesen csináltam, és még most is csinálnék, de leginkább a társaság és a komfort miatt volt olyan jó az a társulat, mert kiskorom óta tagja voltam, bár egy kisebb megszakítással. Anyukám varrta a ruháinkat, oda járt néhány barátom is és sokszor versenyekre is jártunk.
Már két éve viszont aktív zenehallgatásba és fals hangú éneklésbe ölöm a zene iránti vágyam. Ez van.

5. Három évesen betört a fejem, ráadásul szerencsés helyen: a homlokom közepén. Azóta is ott a heg, de az emberek nem szokták észrevenni, sokszor én is megfeledkezem róla.

6. Volt egy hipochonderes korszakom nem is olyan rég. Az egyik szobatársam szerint még most is tart.

7. Imádom a tévében nézni A világ madártávlatból vagy az Amerika madártávlatból c. műsort. Egyszerűen egy órán át képes vagyok nyitott szájjal bámulni a képernyőt.

8. Az álmom, hogy a National Geographicnak dolgozzak mint szakértő, fotós, vagy akármi. Nyitott terű repcsikben akarok röpködni az Antarktisz felett, na.

9. Remélhetőleg mire végzek a gimivel, lesz a kezemben egy DSD, C1-es, államilag elismert német nyelvvizsga, emellett, ha minden rendben megy, szeretnék egy angol középfokút is.

10. Ha már nyelvek, szeretnék oroszt, olaszt, spanyolt vagy valami skandináv nyelvet (norvég?) tanulni.

11. Túl sok - mások számára - lényegtelen információt tudok halott emberek utolsó mondatairól, paradoxonokról, Amerika államairól, sőt még skót gőzmozdonyokról is van egy-két infó a tarsolyomban. De azt is mondják, hogy túl sokat olvasok (ergo nem kell másokra hallgatni, nem tudják mi a jó a kis lelkemnek).

12. Büszke hugrabugos boszorkány vagyok, mondjuk a levelem Roxfortba és a jegyem a vonatra elveszett, ettől függetlenül beosztottam én magam (na meg a Pottermore).

13. Rengeteg fandom tagja vagyok, és elég... lobbanékony szoktam lenni, mikor olvasok. Az egyik szobatársam csak "kommandózásnak" hívja az állapotot, amikor izgalmas részhez érek. Itt a többit a képzeletekre bíznám...

14. Oda és vissza vagyok a beatnemzedékért, és jóformán a tagjai egész életét kívülről fújom. Az Öld meg kedveseid! háromszor láttam, és olvastam is beat íróktól.

15. Sosem tudom, milyen nap van. Én vagyok a lány az osztályban, aki minden nap háromszor megáll a kifüggesztett órarendünk előtt, és magában azt motyogja: "április van egyáltalán?". Egyszer pedig azt hittem, hogy az előző hét van. És mindez nem vicc. Komolyan.

16. Nagyon szeretem magamon a zöld szememet, és hogy időnként extra fura vagyok. Nagyon szeretem önmagamat adni, még ha ezt csak néhány személy előtt is teszem. Szeretnék nyíltabb lenni más emberek felé, de elég introvertált vagyok.

17. Imádom a jeges (tejes) kávét, amit porból szoktam készíteni. Más kávéivó ismerőseim nem hisznek a varázsában, de én imádom.

18. Ha mesefilmek, akkor Mézengúz és a Vándorló palota.

19. Az óvodában búzavirág volt a jelem. Kivételes kis lurkó voltam, már akkor tudták.

20. Ha divat, akkor egyszerű betűrt pólókra, crop topokra és a fekete, enyhén kopott farmerekre esküszöm.

21. Top három kedvenc énekesem/előadóm Troye Sivan, a The 1975 és az Oh Wonder.

22. Ki nem állhatom a szilvesztert. Nekem ugyanolyan mint bármelyik másik éjszaka, azzal a kivétellel, hogy éjfélkor le kell kényszerítenem a torkomon pár korty pezsgőt.

23. Ha rossz a kedvem, és vidámságra vágyom, vagy Modern Family-t nézek, vagy a The Ugly Side Of Tumblr nevű Facebook oldalt pörgetem át.

24. Gabonapehely-függő vagyok, pontosabban olcsó noname penny-s fahéjas gabonapehely függő.

25. (Egyébként Reginának hívnak.)

Nektek milyen érdekességek jutnak eszetekbe magatokkal kapcsolatban?

7 megjegyzés:

  1. Tetszett ez a bejegyzés, sok érdekes tényt tudhatunk meg rólad. :) Volt néhány dolog, ami rám is igaz, pedig nem gondoltam, hogy valakivel ez közös...
    Nálad is kész csodának tartják, hogy külön tudod mozgatni a szemöldököd? :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen? Pontosan miben ismertél magadra? :)
      Te jó ég, hát én mielőtt kollégista lettem, nem is tudtam, hogy ez ekkora látványosság! :D Nálunk szerintem ilyen családi vonás lehet, anyukámnak is megvan ez a képessége.

      Törlés
  2. A spanyol és a norvég az én listámon is rajta van, és a legjobb, hogy az egyik legjobb barátom félig spanyol, a másik meg norvég :D
    Egyébként nagyon tetszett ez a bejegyzés:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Épp egy héttel ezelőtt vágtam neki, hogy itthon, youtube segítségével tanuljak norvégul. Szuper, hogy neked ilyen lehetőségeid vannak, hogy akár egy barátod is megtaníthatná a nyelvet! Szerintem ezt nem szabadna elpocsékolni.
      Köszönöm szépen! :) <3

      Törlés
  3. Hát igen, a szemöldök vonogatás, azt hittem erre mindenki képes aztán rájöttem, hogy nem. További furcsa tulajdonság nálam egyébként, hogy az orromat is tudom mozgatni. 😄 Tetszett ez a bejegyzés, további sok sikert! ☺

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, a szemöldök vonogatás, azt hittem erre mindenki képes aztán rájöttem, hogy nem. További furcsa tulajdonság nálam egyébként, hogy az orromat is tudom mozgatni. 😄 Tetszett ez a bejegyzés, további sok sikert! ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazi szuperhősök vagyunk különleges, földön túli képességekkel :D Köszönöm szépen!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.