2017. május 8.

24 SOROZAT, AMIT NÉZEK

Nem titok, hogy hatalmas sorozat fan vagyok. Rengeteget láttam már változatos témákban, de sajnos itt a blogon idő és néha lustaság miatt csak nagyon kevés részt észlelhettek abból, ami a képernyőmön folyik. Ezért megkíséreltem ebben a posztban összegyűjteni nektek az összes sorozatot, amit nézek/néztem/nézni szeretnék és a véleményemet mindenről.
Remélem, ez a hosszú poszt kárpótolni fog titeket azért, hogy olyan sokról még nem volt szó itt!




SZITKOM
Kezdeném szerintem a legkönnyedebb műfajjal, ami egyben a titkos kedvencem is.
Mint már egy nemrég közzétett posztban is írtam, imádom a Modern Családot. Ez szerintem a legkedvesebb szitkomom -, legalábbis jelenleg. Ezzel most nem is húznám a szót, így is elég hosszú lesz ez a poszt, szóval ha kíváncsiak vagytok, miért is szeretem annyira, kattintsatok ide!
A semmi közepén is hasonlóan egy család köré épül, akik egy kisvárosban laknak. Ezt is szeretem, de leginkább csak a Comedy-n szoktam nézni, ha elcsípem.
Az élet csajos oldalát régebben nagyon sokat néztem a tévében, mostanában viszont leszoktam róla. Ez egyébként két barátnőről szól, akik egy étteremben dolgoznak Brooklyn egy lepukkant részén, hogy pénzt keressenek és megnyithassák a cupcakeüzletet, amiről álmodoznak. Nagyon vidám kis sorozat, imádom a bevezető zenéjét, de nekem nagyon sok az ilyen szexista poén.
És ha már sztkomok, tudom, hogy várjátok, hogy az Így jártam anyátokkal is itt legyen, de őszintén szólva sosem szerettem ezt a sorit annyira, de ha látom, hogy ez megy éppen valamelyik csatornán, szívesen megnézek egy-egy részt.

DRÁMA
Következő kategóriánk a dráma, amiből nagyon-nagyon sokat nézek, ahogy a vázlatomat megírtam, ide soroltam a legtöbb általam nézett sorozatot, mondjuk némelyik itt-ott kilóg ez alól a címke alól, de leginkább ez a vonásuk érvényesül, szóval kritikát elfogadok, ez saját vélemény alapján van, de legyetek elfogadóak.
Első említettem itt a The Royals, ami ügyében őszintén szólva elvesztettem a fonalat. Mármint nem tudom, hol hagytam abba, és mostanában kicsit lusta is voltam utánajárni, melyik rész jön. Pedig egyébként nagyon érdekel ám, hogy mi lesz szeretett szereplőimmel! (Minden irónia nélkül.) Egyébként a The Royalsról még egyik legelső bejegyzésemben írtam. Nagyon ajánlom még mindig.
Pontosan ugyanezzel az előtörténettel szerepel a listán a Finding Carter is. Nagyon szeretem, meg is említettem a posztban, de gőzöm sincs, hol tartottam sajnos.
A 13 Reasons Why-t épp az előző hónapban fejeztem be, ha jól emlékszem, és amikor azt mondom, hogy befejeztem, akkor azt úgy értem, nem akarok folytatást látni. Aki mostanában internetezett az szerintem tudja, mi ez a sorozat, ugyanis eléggé felkapott. Nem is csodálom, jó zene, nagyszerű színészek, elgondolkodtató téma és jó kivitelezés. De! A befejezés miatt mérges vagyok. Gyakorlatilag a nézők 99%-át megvették a következő évadra, teljesen alaptalanul. Mégis mire építenék? Hannahra? Szívem, hát ezt ők sem gondolják komolyan. Esetleg iskolai lövöldözésre? És átmennénk valami drámának beállított krimis thrillerbe? Csak... Ne. (Update mióta ezeket a sorokat leírtam, elküldte egy barátnőm Instagramon, hogy lesz második évad...)
A Carrie naplója viszont határozottan az a sorozat, amiért befizettem volna még egy körre, mert jól ott hagytak a kakiban a befejezést illetően. Erről viszont szerintem lesz majd egy a Modern családoshoz hasonló poszt, úgyhogy egyenlőre legyen elég annyi, hogy nyomás megnézni!
És most hozzunk felfrissülést a sok amerikai sorozat után, ugyanis itt a Skam! Egy csodás norvég sorozat tinikről tiniknek. Ebben azt szeretem igazán, hogy nem akar nagyon mű lenni. Semmi stúdióban felépített ház, semmi csodásan zöld kertvárosi pázsit, csak az élet maga, amit mi itt Magyarországon is ismerünk.
A Quanticoról már sok szó esett itt a blogon, de ha már összegzés, akkor csináljuk rendesen. Tehát erről annyit kell tudni, hogy az első évadot ha nem is imádtam, de elszórakoztatott, a második évaddal pedig egyenlőre várok nyárig, hogy egyben le tudjam darálni. Aki látta, annak hogy tetszett? Nagy reményekkel vágjak bele?
Friss húsnak számít most a piacomon a Riverdale, amit nagyjából 1-2 hónapja kezdtem el követni, azóta felvettem a tempót és várom a következő évadot. Kicsit a cselekmény bénácska meg klisés, de érdekel, mit hoznak kibelőle, meg most nem vágyom komolyabb, depresszív hangulatú sorozatra.
A Hindsight is említve volt már a blogon egy pilot kritika erejéig, de sajnos még mindig nem tudok továbblépni vele, mert nem találom a folytatását magyarul, és még nem vagyok olyan perfekt angolból, hogy élvezettel oda tudjak figyelni közben a sorozatra is. Különben ez is jó kikapcsolódás.
Következő két sorozatunkról elöljáróban annyit, hogy nem szerettem őket, sőt mi több, utáltam őket néha, de egészen sokáig követtem a sztori alakulását. Az isten tudja miért, azt hiszem, valami személyes hadjárat volt, hogy megnézzem generációm fiataljainak bálványozott sorozatait: a Pretty Little Liarst és a Gossip Girlt. Ha még nem láttad, de a hype miatt megfordult a fejedben, hogy megnézd, akkor csak szólok: ne tedd!! Komolyan. Klisés, szappanopera feelingjük van, elhúzták mint a rétes tésztát, és mindkettő rejtélyének a megoldása valami koszos, bűzlő rongy, amit a képünkbe vágtak, hogy elfeledtessék, mennyire elcseszték az egész sorozatot. (Ha kíváncsi lennél, a PLL-t a 6., a GG-t a 4. évadig követtem. Utóbbi csattanóját lespoilerezték.)
Egy időben sokat ment a tévében a Kínos c. tini dráma is, amit ott követtem féliig-meddig. Bár még kisebb voltam, egészen tetszett, de sosem nézném meg az összes részét. Szép volt, jó volt, de nem nekem való.
A Jane The Virgin az utolsó ebben a kategóriában, hála a jó égnek. Ezt csak pár rész erejéig néztem eddig, talán az első évad feléig jutottam, ezt is tervezem befejezni a nyáron, abból a beteges vágyból, hogy lássam, hogyan rontják el. Egyébként ha nem tudjátok, ez ilyen amerikai szappanopera akar lenni, és nagyon nem veszi magát komolyan. Ha annyit mondok, hogy szerelmi háromszög, azzal szerintem le van tudva a cselekmény.


TERMÉSZETFELETTI
Izgalmas kategória, amit sok féleképpen el lehet rontani, de szerencsére csak három pontom van ide, amiből kettő ráadásul elég király sorozat. Én azt mondom, essünk túl a nehezén, jöjjön a Teen Wolf! Szerintem már rájöttetek, hogy a túlrajongott sorozatok nem az én asztalom, de ezt egészen a hatodik évadig néztem, és tudjátok mit? Egészen szerettem az első évadokat (nagyjából 1-3-ig), amikor Stiles még vicces volt, voltak kreatív ötletek, és Isaac el nem tűnt. Ezután nem tudták leplezni, hogy egy nagy kupac klisé az egész, ráadásul még értelmetlen is! Az feltűnt annak, aki nézte, hogy a kezdő jelenetekben mindig harcolt valaki, vagy futottak valami elől, aztán a végére kiderült, hogy ja, amúgy semmi érdekes, megoldották! Én meg: Pardon?
Következő két szívemnek kedves sorozat a The Flash és a Trónok harca. A szuperhősöket mindig szerettem, ráadásul elég jól megcsinálták a sorozatot látványilag. A Trónok harcáról pedig nem sokat érdemes mondani, olyan szempontból, hogy ez a sorozat kimeríti a jó összes szinonimáját. Gyakorlatilag szent és sérthetetlen, mint a Stranger Things.

HORROR
A horrorokat a vér iránt érzett erős undorom miatt csak mértékben és jól megválogatva fogyasztok, így filmeket nem is nagyon néztem még ilyen kategóriában, sorozatból viszont becsúszott a Scream, amiben azért megfordul egy-két várható véres-beles-gusztustalan jelenet. Az első évadot kitartóan ledaráltam, tetszett, de a másodikat már nem ajánlanám. Az már arról szólt, hogy pénzszerzés céljából meglovagolják azt az érdeklődés-hullámot, amit kaptak. Az ilyeneket meg jobb elkerülni
A Screammel ellentétben a Bates Motel, ami inkább thriller, négy évadon keresztül képes volt fenntartani az érdeklődésemet. Ez a híres Hitchcock film, a Psycho előtörténetét dolgozza fel modern viszonylatban. Mind a képi világ, a történetvezetés, a jellemfejlődés csodásan van kivitelezve. Ilyeneket sem sűrűn nézek, de ezt nagyon ajánlom nektek is.

SCI-FI
A sci-fi is egy nagyon kényes téma a szótáramban. Nem mondom, hogy nem szeretem, de nem az én stílusom, így nagyon lassan haladok például az Orphan Blackkel, amit csak a második évadig tudtam megnézni. Nem azért, mert nem tetszik, csak ez nekem olyan, mint másnak a depressziós könyvek/sorozatok; ha sokat vagyok ebben a hangulatban, egy idő után ki akarok szállni.
Ennek ellenére a Stranger Thingset szupergyorsan megnéztem, és mint említettem, erről sem tudok sok rosszat mondani, vagyis ami azt illetti semmi rosszat. Nagyon ajánlom, ha valami másra vágysz.
A 11.22.63 alapja pedig egy Stephen King regény, ráadásul James Franco játszotta benne a főszereplőt. További plusz pontok, amiért egy nyolc részes kissorozat, amit nem tudtak rétestésztaként nyújtani. Azt hiszem, ennek is csak a feléig jutottam sajnos, de nekem kell hozzá egy hangulat. Nektek viszont ajánlom. Nagyon érdekes története van ugyanis; a J. F. Kennedy gyilkosságról szól, James Franco pedig a jelenből érkezik a múltba, hogy felgöngyölítse a rejtélyt és megakadályozza a merényletet.

Hát ez volt minden sorozat, amit nézek vagy néztem, de még nem fejeztem be, ha tudtok ajánlani valamit, azt nagyon szívesen várom lent kommentben! Bár valószínűleg hozni fogok egy olyan posztot is, amiben a megnézendő sorozataimat mutatom be.
És mielőtt rohannál, hogy belevesd magad egy soriba, hadd emlékeztesselek, hogy nemsokára szülinapozunk, és nagy segítség lenne, ha kitöltenétek ezt a kérdőívet: xx! 

4 megjegyzés:

  1. Uuuu mennyi sorozat! *-* Szuper bejegyzés volt! Sok már szerepel a megnézésre váró listámon, de több újdonságot is felfedeztem :D
    U.i.: A kérdőívet már rég kitöltöttem ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, hogy kitöltötted!
      Remélem, tetszeni is fognak neked, ha majd egyszer megnézed őket, és írsz róluk egy jó kis posztot! :D

      Törlés
  2. Igaz, én nem fejeztem be a 13reasons why-t, de a könyvet olvastam, és mikor láttam, hogy lesz második évad csak néztem... nem tudom, nekem valahogy annyira nem jött be a sorozat, bár lehet azért mert mostanában kicsit "gyorsabb" tempójú sorozatokhoz van hangulatom.
    A PLL és GG-vel én is tökre így voltam, a GG-t 3. évadig bírtam(aztán nekem is lespoilerezték), a PLL-t követem még, mondjuk ott a szereplők a szívemhez nőttek már...
    Én az Outlandert ajánlanám :) Az egyik kedvencem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha engem kérdezel, a 13 okom volt könyv változata borzalmas. Annyira nem jön át a mit-miért, hogy akkoriban jogosan támadták sokan. Az való igaz, hogy nem egy pörgős sorozat, de ugye ízlések és pofonok :D
      A GG folytatásában nem a spoiler akadályozott meg, egyszerűen túl sok volt a dráma, de ez a PLL-nél is így van.
      Az Outlander!! Meg is feledkeztem róla, hogy meg akartam nézni, megyek is... :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.