A SOHA VISZONT NEM LÁTÁSRA '16!

2016. december 30.
Újra eljön az idő, mikor megszokhatjuk az új évszámot.
2017.
Ízlelgessétek csak, mert pár hónapig még folyton belebakiztok majd, és az előző, borzalmas évet fogjátok emlegetni! Ami lehet, hogy nem is volt olyan rossz. Hmm... Nézzük, mi történt.
A személyesebb dolgokkal szeretném kezdeni, ami azt jelenti, hogy gyorsan át fogunk ugrani a blogos témára, mert nem történt olyan sok minden az életemben, de ami volt, az hihetetlen mérföldkőnek számított nekem.




Először is kipakoltunk a szülővárosomból, és az utánfutóval és egy teherautónyi cuccal a hátunk mögött elindultunk az ország másik felére. Két óra és az egész Alföld választja el most a szívemet a testemtől. Hogy borzalmas-e? Igen. Túlélem? Túléltem.
Azért persze nem szakadtam el tejesen szeretett kisvárosomtól, apukám tartja a frontot, és ha nem is mindig meleg a kandalló, mikor odaérek, apa szívesen lát, és imádok hazajárni. Egyrészt mert az igazi otthonom, másrészt mert nem kell három-három órát utaznom pénteken és vasárnap, hogy eljussak a suliba és vissza.

Ó, igen. Időközben a busz lett a harmadik...? negyedik otthonom, felfedeztem az útvonalat Kecskeméttől Békéscsabáig, és a zenelejátszási listámat oda-vissza kívülről fújom, a tanév végéig pedig talán meg is unom.

Emellett beléptem a második tanévembe a gimnáziumban, és egy osztályvita során jól meg is mondtam a magamét, ami után sokkal inkább adtam önmagam. Apróság, de én észrevettem, és egy-két figyelmesebb osztálytársam is.

A koleszban is zajlottak ám az események. Elvállaltam, hogy minden csütörtökön filmmel szórakoztatom a népet, ami miatt rengeteg filmet láttam mostanában. Köztük a The Breakfast Club-ot, ami a legjobban megmaradt, mert irtó király volt, és a kedvenceim közt landolt. Tehát ezzel a kis plusz munkával szélesíthettem a látóköröm, és kicsit kiléphettem a komfortzónámból.

Az év vége stresszesen telt, nem csak a tanulnivaló, de az egészségem miatt is. Kiderült ugyanis, hogy az egyik szemem szinte tökéletes, nem kellene szemüveg neki, a másiknak pedig olyan erős lencse szükséges, ami miatt akkora lenne a különbség a kettő között, hogy a jó szememnek is kell lencse. Ugye, milyen jó? Lassanként igazi kalóz leszek.
Ez egy kicsit furfangos módon derült ki, ugyanis ősszel rendszeresen nem láttam mást, csak csillagokat. Nem volt hányingerem és nem is szédültem, egyszerűen csak nem láttam semmit. Gondolhatjátok mennyire ideges voltam, mikor akármennyire néztem a nyelvtan témazárómat, csak egy bedrogozott ember LSD-s képzelgései táncoltak a szemem előtt (kb. így tudnám legjobban leírni).

A személyes dolgokról ennyit, vándoroljunk el történetünk kezdetéhez, a GinnEase születéséhez.
Május volt. Egy ideje terveztem egy lifestyle blog nyitását... Terveztem! Micsoda baromság, már májusban készen álltam, hogy júniusban (!) megnyithassa kapuit a blog. Be voltak osztva a posztok egészen októberig, közülük sok már publikálásra kész állapotban, a design pedig csak arra várt, hogy más is legeltethesse rajta a szemét, ne csak én. Tehát hirtelen felindulásból privátról nyilvánossá állítottam a GinnEase-t, posztoltam a Nyitást (2016 májusban és nem 15 augusztusban! A blogger hülye), és kitettem Facebookra a nagy lépést: "itt vagyok!".
Szuper volt. Fantasztikus érzés. Tényleg egy megkönnyebbülés fellépni ide egy hosszú nap után, és ezt bizonyítja, hogy jó úton haladok egy olyan oldal kialakítása felé, amiről a kezdetek óta álmodozom.
Most is ahogy írom ezt, elfutja a szemem a könny, mert annyi minden történt, és ez a leghosszabb életű blogom, már most, és még meg sem álltam. Folyton csak úgy érzem, vesszőket írok, és jön és jön még mindig a mondanivaló, miközben az ujjaim lereszelődnek a billentyűzeten, de annyira jó, mert ez azt jelenti, hogy van mit mondanom, van egyáltalán kinek mondanom, mert 25-en (!) vagytok itt, akik úgy gondolták, megéri megnyomni a feliratkozás gombot, és egyszer-kétszer benézni ide.
Tudjátok, mindig azt mondják, magadnak írj. De amikor meglátom, hogy még egy ember csatlakozott a közösségünkhöz, egyszerűen örömtáncot lejtek.
Nem rossz az, ha figyelnek rád, ezt véssétek az eszetekbe.
Hogy kicsit hivatalos és unalmas legyen ez az egész, itt egy csokorra való infó, mi történt az indulás óta.

Közzétett bejegyzések száma:
36

Piszkozatok száma:
12

Oldalmegjelenítések száma:
3 651

Feliratkozók száma:
25

(Azt hiszem, még nem köszöntem meg nektek - elégszer -, hogy itt vagytok. 25 ember! 25 csodálatos egyén, aki idetévedt és követi, amit összehordok nektek. El sem tudjátok képzelni, mennyire hálás vagyok nektek. Köszönöm! Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm nektek! Azoknak pedig különösképpen, akik hozzászóltak, lájkoltak Facebookon, írtak chaten, ne adj isten még Instagramon is bekövettek. Szuperek vagytok, egytől-egyig!)

Megjegyzések száma:
42

A kedvenc posztotok:

Az én kedvenc posztom:
Az interneten akadtam rájuk - Híres utolsó mondatok 1., 2.


2016-ban történtek dolgok, amik miatt rosszul éreztem magam, amiket legszívesebben visszacsinálnék, de nem tehetem, és úgy vagyok vele, hogy akkor most már nézzünk előre; remélem, 2017-ben kevesebb, jelentőséggel bíró rossz fog az utamba kerülni.
Nektek is ezt kívánom! Meg persze a sablonos sikerekben gazdag, kellemes, kismalacos-kéményseprős-teli puttonyos új évet.

Na és veletek mi történt? Azon kívül, hogy ide tévedtetek?  Az évet pozitívan vagy inkább negatívan jellemeznétek?

2 megjegyzés:

  1. Nem tudom eldönteni, milyen évem is volt... Összességében azt kell mondjam rá, hogy vegyes. Jó is rossz.
    Gratulálok a bloghoz és az olvasókhoz és mindenhez, amit elértél! :D
    Boldog új évet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a legroszabb, mikor olyan semmilyen az egész év... Vagy legyen rossz, hogy utálhassuk, vagy jó, hogy örömmel emlékezzünk vissza.
      Köszönöm! :) Ez azért részben a te érdemed is. Nagyon jó olvasóm vagy. Ki is kéne találnom valami díjat... :D
      Neked is boldog és jobb új évet!

      Törlés