2018. szeptember 8.

50 KÖNYV EGY NYÁR ALATT - ÉRTÉKELÉSEK

Tavasszal elhatároztam, hogy végre belefogok a régóta tervezett kihívásomba, és megpróbálok elolvasni 50 könyvet egy nyár alatt. Csináltam is egy TBR listát, hogy egy helyen legyenek a regények, amik már ősidők óta a váró- és kívánságlistámon csücsültek. Elérkezett a június elseje, a  kihívás kezdetét vette, és nagyjából tartottam is magam ehhez a listához, folyamatosan húzogattam le az elemeket, valamint felírtam az újakat. Itt elérhetitek.
Az egész dolgot napló szerűen  örökítettem meg, közbeékeltem a programjaimat is, hogy érdekesebb legyen, és egy kicsit bepillantást nyerhessetek abba, hogyan is sikerült ilyen sokat olvasnom és mit csináltam, amikor épp nem olvastam. Később viszont átalakítottam a meglévő jegyzeteket. Egyértelműen ezzel a poszttal foglalkoztam a legtöbbet az összes közül, amit valaha írtam. Ráadásul ultra hosszú lett, ezért kénytelen voltam két részre szedni.
Érdemes várni a második részre, mert a végén csillagoztam a könyveket, és megtudhatjátok, hány oldalt is olvastam pontosan három hónap alatt.

A bejegyzés egyik könyvre nézve sem tartogat spoilereket, a fülszöveget és egyéb infókat a könyv címére (vastag betűsök) kattintva érheted el, valamint vigyázz, mert a befejeztem, elkezdtem és olvastam különféle formái igen gyakran jönnek elő a bejegyzés során!


JÚNIUS 3., VASÁRNAP
A kihívást a Kapd be, szerelem!-mel kezdtem Tarryn Fishertől, amibe már májusban belekezdtem, és csak kb. 100 oldal maradt péntekre, amit a buszúton hazafelé fejeztem be (ilyen három órás buszozásokon mit kezdjen magával az ember?). Ez talán csalás, de a későbbieket tekintve ennyi még belefér. Szeretem Tarryn Fisher stílusát, olvastam már tőle a Kihasznált alkalmat és a Soha, de sohát, ugyanakkor ennek a regénynek nagyon furcsa hangulata volt. Kicsit mintha ilyen misztikus akart volna lenni a főszereplő álmaival, miközben egyértelműen egy szimpla romantikus regényről van szó. Ehhez jön még, hogy a borító sem igazán illik a könyvhöz, hiszen valami badass rockker főszereplőt várna az ember, amit nem igazán kap meg. Még az a gondolat is felmerült bennem, hogy az írónő szívott valamit, amikor ez az egész összejött... Ennek ellenére kíváncsi voltam a végére, hát elolvastam. De azért ugyanezt nektek nem ajánlanám.
Szombaton a Firenzei nyarat olvastam, hihetetlenül gyorsan haladtam vele, ma reggel be is fejeztem. Egyszerűen megvolt az a limonádé, amire a nyár és a kihívás indításához szükségem volt. Olaszország, romantika, gyönyörű helyek és szimpatikus karakterek.


JÚNIUS 6., SZERDA
Belekezdtem a Szobákba Lauren Olivertől és a Teknősök végtelen sorába is, de rengeteget kell tanulnom, ráadásul most igyekszem sok bejegyzést előre megírni.


JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK
Végül a Teknősök végtelen sorába ástam bele magam, ami rettentően tetszett. John Green stílusa nagyon egyedi szerintem (igen, vannak hibái, de én együtt tudok élni velük), és miközben olvastam, teljesen megfeledkeztem arról, hogy amiről olvasok, azok nem az én rögeszméim, nem az én fóbiáim, hanem Holmseyé, így egy kicsit újraéltem a hipochonder-korszakomat. Azért annyira nem volt kellemes... Viszont az, hogy teljesen elvesztem a könyvben, az író zsenialitását bizonyítja. Egy-két helyen meg is siratott, ami ritkán fordul elő, de ez most nem azért történt, mert a cselekmény vagy a befejezés olyan tragikus lett volna, egyszerűen csak 100%-ban átéreztem Holmsey helyzetét. Olyan szívbemarkolóan valódiak voltak a gondolatai, ugyanakkor annyira egyediek. Olyan John Green-stílusú remekmű volt ez. (Bár kicsit félve adnám kényszerbetegek kezébe, mert én is megrendültem néhány jeleneten.)


JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK
Rég jelentkeztem. Kicsit előbb szabadultam a suliból, mert beteg lettem, ezért két napon keresztül aludtam, ami király volt (ez irónia akart lenni), és egy délutánt végigszenvedtem. A kihívás egyáltalán nem a tervezett szerint haladt, de legalább a Szobákat befejeztem. Sokáig nem tudtam, tetszett-e, igazából csak elolvastam, és becsuktam. Ritkán járok így, talán csak idő kellett, hogy a betegség ködén át megformáljam rendesen a véleményem. Végül arra jutottam, hogy ez a regény sokkal jobb is lehetett volna. A karakterek bár emberiek voltak, hiszen voltak jó és rossz tulajdonságaik egyaránt, egyszerűen nem tudtam szimpatizálni egyikükkel sem. És ezen csúszott el az egész, és tartott olyan sokáig befejeznem. Nem érdekelt, mi lesz a szereplőkkel, ennél fogva a cselekmény sem kötött le.
A nyári hangulatom pedig elillant...


JÚNIUS 15., PÉNTEK
A legtöbb iskolás számára ma véget ért a 2017-18-as tanév, és boldog sóhajjal léptek ki az iskola kapuján. Nyár van. Kicsit hiányolom ezt az érzést jelenleg, de tudom, hogy előbb-utóbb majd csak én is elkapom a feelinget. A Szobák után végül nagy válogatások után elkezdtem a Girl Online-t, és nagyrészt el is olvastam, csak kb. 20 oldal maradt a mai napra, ami gyerekjáték volt.
Ez is egy kellemes romantikus történet volt, de a főhősnő naivitása néha borzasztóan idegesített.


JÚNIUS 16., SZOMBAT
Elképesztő, mennyit tudok olvasni egy nap, ha tényleg nekiesek. Délelőtt elkezdtem és este hétre be is fejeztem a Lola és a szomszéd srácot Stephanie Perkinstől. Bár indokolatlanul hosszúnak éreztem, és végig "TEAM MAX"-et üvöltöttem legbelül, mert hát hahó, ez érzelmi megcsalás, Lolácskám, és ez nem spoiler, mert már a fülszöveg alapján előre lehet tudni, mi, hol és miért, így természetesen én is tudtam, mi lesz a történet vége. A csaj mindig azzal jön össze, akit először meglátott, ez gyakorlatilag a romantikus könyvek szabálya. Megint csak nem tudok mást mondani: könnyed, szórakoztató romantikus, amin nem akar az ember sokat gondolkodni.


JÚNIUS 17., VASÁRNAP
Elolvastam A kviddics évszázadait, amire már régóta fájt a fogam.
Harry Potter-lázban égek, újra és újra.


JÚNIUS 20., SZERDA
Tegnap voltunk levendulát szedni, és megvettem a Mirror, mirrort Cara Delevigne-től egy barátnőmnek ajándékba, de még én sem olvastam, szóval maradt két napom rá, mire át kellett adnom (ilyen az élet, ha sóher vagy, na). Furcsán indult a regény, de kíváncsi voltam a karakterek fejlődésére a végéig. Közben a Bright Side-ot is elkezdtem tegnap, azt hiszem. Nagyon tetszett, de Kate mintha maga lenne a TÖKÉLETESSÉG, ami irtóra zavart. Egy emberi lény ne legyen ilyen tökéletes, és ne sugározza minden pillanatban a pozitivitást, mert attól nem lesz jobb, ha nem veszünk tudomást a problémáinkról, csak úgy átlibegünk felettük, mint a nyári szellő. Egyébként reflektálva az utolsó kb. egy hétre: kicsit lazítottam, semmittevéssel ütöttem el az időt, mert következő pénteken apukámhoz utazom egy szülinapi buli és évzáró miatt, utána pedig megyek a Balatonra dolgozni, amihez még el kell rendeznem pár dolgot (többek között egy normális egyrészes fürdőruhát venni -, mert kit álltatok, hogy a kétrészesben jól fogom érezni magam? -, meg a telefonom tárhelyét is bővítenem kell valami kártyával, hogy legyen hely a zenéimnek) így az előttem álló napok elég mozgalmasnak ígérkeznek. Még semmi konkrétat nem tudok a munkával kapcsolatban (másnap hívom fel őket), de nagyon izgulok, ugyanakkor kíváncsi is vagyok, milyen lesz.



JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK
Ritkán mondom - és a kihívás kezdete óta még ritkábban -, hogy egy könyv elgondolkodtat. Ma már ezrével érnek minket a mottós impulzusok, elég csak felnézni Facebookra! "Ne add fel, legyél önmagad, élj a mának" - tudjátok, mennyire nem szeretem ezeket, mert mondani baromi könnyű. Erre a pontra érve elcsépeltnek tűnik, és ha megnézzük, minden könyv ilyenekkel traktál. Gyakorlatilag ezeket a leckéket tanuljuk azóta, mióta először kinyitottuk a szemünket, és nagyon nehézzé vált a művészet segítségével úgy tálalni ezeket, hogy el is jussanak a befogadóhoz, ne csak bólogassanak, hogy ja, ja, ezt már tudtam.
A Bright Side elért mindent, amit akart. 17 évesen nem érződik létfontosságúnak, hogy megálljak és végignézzek nem csak a múltamon, de a jelenemen és a jövőmön is. Megríkatott, és egy olyan hangulatba lökött, amit még csak elemezni sem akarok, mert komplex, érzékeny, mert valami furcsa nyakatekert módon jó helyen van. Kate karakterével kapcsolatban komoly kritikáim vannak - egyszerűen életszerűtlen volt a tökéletessége, ami az egész könyv alatt csak fokozódott, és ódai magasságokba emelte -, de elfogadom, végül is a történet betalált, és lehet, hogy így csak még nagyobbat.
Jó pár óra eltelt azóta, hogy hajnalban befejeztem a Bright Side-ot, és már be is csuktam a Mirror, mirrort, amivel elég döcögősen indult a kapcsolatunk, mondjuk ki őszintén: nem gondoltam volna, hogy ez az én ízlésemnek megfelel, de a végére baromira jó és izgalmas lett. Megérte végigszenvedni az első felét, főleg Leckrajért, akiből többet szerettem volna!


JÚNIUS 24., VASÁRNAP
Az utóbbi napokban nem sok hely jutott az olvasásnak. 22-én utaztam apukámhoz, és eszméletlen késésben voltam, mert este szülinapi buliba mentem az egyik osztálytársammal. Gyakorlatilag vizes hajjal rohantam ki a vasútállomásra a barátnőmért, mert persze apa elfelejtett szólni, hogy a hajszárítónk elromlott. (Nagyon halkan, zárójelben megjegyezném, hogy az Ó-Hazai mézes ágyas meggy pálinka, amit a bulin ittunk, valami isteni finom. Csak mondom, gyerekek.)  Hajnalban értünk haza, és körülbelül 2 óránk maradt aludni, amíg el nem kellett indulnunk a vonathoz, hogy átmenjünk Kecskemétre évzáróra, ezért bölcsen úgy döntöttünk, nem alszunk, mert akkor biztos nem kelnénk fel. (Spoiler alert: rossz ötlet volt.) Így estünk be a tanév utolsó eseményére. A többiek sem voltak jobb állapotban, tekintve hogy a városban valami neonfestékes parti volt előző éjjel...
A bizonyítvány mellé megkaptam J. K. Rowling Az élet dolgai című rövidke kis könyvét "biztatásul" - fűzte hozzá az osztályfőnököm -, és még aznap ki is végeztem. Csupán 20 percet igényelt, de szinte biztos vagyok benne, hogy még meg fog fordulni egy párszor a kezemben.
Ma viszont csak feküdtem a tv előtt, és igyekeztem semmit nem csinálni. Megnéztem egy minisorozatot, az Álmok éjszakáját és az Öngyilkos osztagot. Nagyon fáj a fülem tegnap óta, szóval másnap megyek az orvoshoz. Szuper...


JÚNIUS 27., SZERDA
A 25-e rohangálással telt az orvos, a bank és a házunk között, mert kiderült, hogy nem a kórházban kéne keresnem a fül-orr-gégészt, és 18 év alatt nem nyithatok egyedül folyószámlát. Végül a dolgok elrendeződtek, de örültem volna, ha nem kell ennyit császkálnom a városban, hogy megtudjam, begyulladt a külső hallójáratom (isten tudja, mitől), és hogy megkapjak egy kis kártyát, amin a pénzemet tárolhatom.
Aznap elkezdtem az Éld az életed! című könyvet és másnap be is fejeztem, annak ellenére, hogy este átruccantam Kecskemétre egy búcsúbuliba, mert egy hónapig nem fogom látni a barátaimat. A könyv olyan semmilyen volt. A cselekmény nem túl megjegyezhető, és a főszereplő lányt az idő nagy részében utáltam a gondolkodásmódja miatt, mert annyira távol áll tőlem ez az agresszívan depressziós viselkedés. Persze értem, másoknak miért tetszik a könyv, mert aki hasonló mentális betegséggel küzd, talán tanulhat belőle.
Emellett tegnap elkezdtem, és ma befejeztem az Isla és a heppiendet. (Mik ezek a magyar címek?) Kellemes lezárása volt a sorozatnak, nagyon tetszett a Josh által behozott művészi vonal, ezekért élek-halok egy regényben, és az is tetszett, hogy viszonylag gyorsan egymásra találtak a főszereplők, és nem kellett 300 oldalt szenvedni egy romantikus pillanatért.


JÚLIUS 1., SZOMBAT
Az elmúlt napokban megjártam a Balatont a munka miatt, de haza is jöttem, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan én azt elképzeltem... Bejegyzés a távoli jövőben várható az élményről.


JÚLIUS 2., VASÁRNAP
Tegnap hajnal 2-ig szórakoztam az új designnal a blogra, de még mindig nem tökéletes. Legalább megjött a kedvem foglalkozni az oldallal, és eldöntöttem, hogy írok egy-két személyes posztot, aztán majd meglátjuk, mi jön. Az utóbbi napokban nem nagyon olvastam, csak belenéztem az Outlander második részébe (lefordítom: elolvastam belőle majdnem 200 oldalt), és a napjaimat a Quantico második évadával töltöttem.


JÚLIUS 3., HÉTFŐ
Másodikán Kecskeméten voltam fogszabályzáson, így baromira fájt az egész fogsorom, de próbáltam megfeledkezni róla, és arra gondolni, hogy az egy hónap alatt, mióta felragasztották, sokat javult. Ezen kívül az időm nagy részét lekötötte a blog, több nagyon hosszú bejegyzésen dolgoztam, amik nem mostanában fognak kikerülni. Olvasnom is kellett volna, de nem sok kedvem volt semmihez.


JÚLIUS 6., PÉNTEK
Vissza a nyeregbe. Ma elolvastam a Csókot vegyenek! című műalkotást. Ha érzed az iróniát, jól teszed. A főszereplő lány idegesítő volt, a karakterek sablonosak, nulla élettel már a szerelmin kívül, a szívtiprónk pedig tipikusan az a figura, akikből a bántalmazó férjek lesznek, annak ellenére is, hogy a regény vége felé volt némi változás. De az is annyira sablonos! A rosszfiú, aki egy lány miatt jó útra tér... Aha...
Emellett beszereztem a Legendás állatok és megfigyelésük forgatókönyvet, és ki is olvastam. Nem szükségesek a szavak, imádtam, bár a filmen megnézése után sok újat nem nyújtott. Valamint az Egy kis életet is lekaptam a könyvesbolt polcáról, de nem tudtam, hogy belevágjak-e. Baromi hosszú, és a tempómmal örültem, ha a kihívás felét teljesítem, azaz 25 könyvet. Elég kiábrándító.


JÚLIUS 9., HÉTFŐ
Hetedikén befejeztem Callie, Kayden és a megváltást, aminek az első részét talán két éve olvastam. Ezt szükségtelenül hosszúnak éreztem, és az volt az érzésem, jobban is lehetett volna a depressziót ábrázolni, ezért biztosan nem fog bekerülni a kedvenceim közé, de egynek jó volt.
Nyolcadikán a Hová lett Audrey-t olvastam, ami viszont tökéletes választás volt, egyszerűen imádtam, hogy egy család hétköznapjaiba pillanthattam be, szitkomba illő jeleneteken nevethettem, és szurkolhattam Audrey-nak. Mivel hamar a regény végére értem, még aznap elkezdtem az Üvegtrónt, amit már-már istenítenek egyes helyeken, és szörnyen kíváncsi voltam, mi ennek az oka. Eléggé elszoktam a fantasy könyvek világától, de nekem is tetszik a történet, és valószínűleg folytatni is fogom a novelláskötettel.


JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK
Üvegtrón, Az orgyilkos pengéje és más történetek és Szívességből szerelem kipipálva. Ez utóbbinak szánjunk egy-két gondolatot.
Nem sokszor sikerül ilyen romantikus YA könyveknek meglepniük, de ennek sikerült. Először is, baromi jól felépített történetről van szó. Klisés lehetne, de a karakterek miatt, akik mindvégig szimpatikusak voltak, egyszerűen nem éreztem a késztetést, hogy letegyem a könyvem, mert érdekelt, mi lesz a főszereplőkkel és érdekeltek a mellékszereplők is, leginkább Gia bátyja (határozottan tartogatott meglepetéseket). Mindannyian sokat fejlődtek, mire el kellett engednem a kezüket, úgyhogy hatalmas taps nekik. Ennek tetejébe csodálatos üzenete van a regénynek. Magyarán: számomra tökéletes volt. Találjátok ki, hány csillagot fog kapni tőlem!


JÚLIUS 13., PÉNTEK
Kicsit kétségbe vagyok esve, mert leesett, hogy a nyár fele oda, és a kihívás borzalmasan halad. Ezután szerintem csak olyan 50-60 oldalas kis micsodákat olvasok majd... Az elképzelés pedig, hogy értelmes dolgokat csinálok a nyáron? Már arra sem emlékszem, hogy volt olyan.


JÚLIUS 14., SZOMBAT
Ennél egyedibb, szívhezszólóbb, igazabb könyvet, mint a Szólíts a neveden! ritkán találni. Nehezen találtam meg az elején a ritmusát -, hiszen nem szokványos regény -, de befészkelte magát a homlokom mögé, és nem tudtam, hogyan szedhetném ki onnan, vagy egyáltalán szeretném-e, hogy eltűnjön Olaszország és ez a szerelem (, amit gúnyolódás is annak nevezni, mert ez annyival több! Ez valami olyan, amire nincsen szavunk, és talán soha nem is lesz). Legszívesebben egy egész bejegyzést szánnék neki, főleg azután, hogy a Molyon belefutottam egy lehúzó értékelésbe...


A folytatás... (szept. 9.)

4 megjegyzés:

  1. Nem is tudod, mióta vártam erre a bejegyzésre! Nagyon tetszik, hogy ilyen jegyzet, napló szerű formát kapott a bejegyzés, egyedi és érdekes lett így. Úgy örülök, hogy ennyi könyvet olvastál, párhoz meg is hoztad a kedvemet. Biztos voltam benne, hogy a Szólíts a neveden! tetszeni fog, ugyan én csak a filmet láttam, de az is hihetetlen volt... A csókot vegyenek-et eddig kerülgettem, mármint a filmet, vegyes véleményeket hallottam róla. Az Üvegtrónt nagyon sokan ajánlották már, de nem vagyok biztos benne, hogy elkezdjem-e... Mennyire ajánlod?
    Várom a poszt második részét! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök neki, hogy tetszett! <3 A Szólíts a neveden!-re már azóta fájt a fogam, hogy először hallottam róla, és abszolút sikerült megugrania az elvárásaimat. Ugyanazt az egyedi hangulatot és költői stílust kaptam.
      A Csókot vegyenek film nekem is listán van, én is hallottam róla jót és rosszat egyaránt, de a könyv tényleg nagy csalódás volt. Ha már romantikust akarsz olvasni, inkább valami másba kezdj, mert tényleg nem ad semmi újat, csak klisét. :/
      Az Üvegtrón második részéről a következő posztban esik szó, de elöljáróban annyit, hogy az első rész tetszett, a novellás kötetet imádtam, akkor azt gondoltam, Sarah J. Maast méltán istenítik, és a másik sorozatát is el akartam olvasni. Aztán jött a második rész, jobban mondva annak is kb. az utolsó fele, és teljes mélyrepülésbe kezdett a történet. A főszereplő nem volt szimpatikus, a rossz srácnak szurkoltam, logikátlan volt meg ilyesmik. De egy próbát megér szerintem, hiszen nagyon sokan szeretik, és tényleg vannak benne olyan elemek, amik rajongóvá tesznek. Én is tervezem tovább olvasni, csak egy kicsit pihenek erre a csalódásra. :D

      Törlés
  2. ebbe a kihívásba egyszer nekem is bele kell fognom, azta. várom a következőt! az, hogy szeretted a szólíts a nevedent, az meg külön öröm számomra, yaaaasss.
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kíváncsi lennék, hogyan élnéd meg, miket olvasnál, de mindenképp nyáron csináld szerintem, mert nagyon sok időt töltöttem olvasással, tanév közben biztos nem sikerült volna! :D
      Te is olvastad a Szólíts a nevedent? :) Ó, én oda meg vissza voltam érte!

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.