2018. szeptember 1.

Utazós - Horvátország

Mindenki ezerrel írja a posztokat az ősz közeledtével: egyik részük visszatekintésekből áll, a másik oldal pedig telenyomja a blogos csoportokat Back to School bejegyzésekkel. De tudjátok, mi a nagy helyzet? Nem akarok visszamenni a suliba. Továbbra is itthon akarok ülni, új zenéket keresgetni, olvasni, biciklizni a bányatavaknál, új helyekre utazni és további nyaralásokat tervezni. Én még nem gyászolnám a nyarat, helyette mesélnék nektek arról, hogyan lopta el a szívemet Trogir, és hogyan zavartunk meg egy papot szombati reggelije közepette.


Tavaly is Horvátországban voltunk a családdal, akkor egy Omis melletti kisebb településen szálltunk meg, és sokfelé kocsikáztunk. Elmentünk Splitbe, Trogirba, Dubrovnikba, Omisba és a Krka Nemzeti Parkba is. Mindegyik lélegzetelállító volt, és meggyőzött minket arról, hogy ide bizony megéri visszajönni.
Tehát 23-án kocsiba ültünk, és fél nappal később már Makarskán legyezgettük magunkat a baromi melegben. A város hangulata -, ahogy rájöttünk később - olyan volt, mint Siófoké. Az élet leginkább éjszaka pörgött, a bárok, kávézók, fagyizók olyankor megteltek idősekkel és fiatalokkal, akik előtte egész nap az utcákon sétálgattak és a parton fürödtek, vagy hajókáztak. A legtöbb nap nekünk is nagyjából ebből állt, mivel anyukám és a barátja nem szerettek volna idén is sokat vezetni egyik helyről a másikra, inkább olyan feltöltődös nyaralásként könyveltük el a Makarskán töltött egy hetet.
Ennek ellenére felfedeztük a várost és a mögötte elterülő hegyet, ahol a lentebb látható várrom található egy botanikus kert közepén. Google képek alapján azt hittem, ez a hely csalódás lesz, hiszen semmiben sem hasonlít az itthon híres budapesti Füvészkertre. De ebben a helyben semmi elkeserítő nem volt. A Kotisina Botanikus Kertben a növények természetes élőhelyükön figyelhetők meg, azaz: fel kell szépen battyogni arra a hegyre, megmászni a turistaútvonalat, aztán álmélkodni a kilátásban, a növényeket meg ignorálni, mert a tenger onnan fentről nézve érdekesebb, közben érdemes mondani egy köszönetet annak, aki meghagyta a növényeket ott, ahol voltak - én is elnézegetném minden nap a horizontot.


A harmadik napon végre mi is felültünk a kompra, hogy elmenjük Sumartinba, ami egy Brac nevű szigeten található. Semmi célunk nem volt valójában, utána se néztünk, mi van ott egyáltalán, de ez nem tartott vissza minket. Háromnegyed óra után, amit a hullámokon töltöttünk, partra szálltunk a szigeten, elfogyasztottuk a reggelinket a pálmafák alatt, aztán megkerestük a templomot, ami már a hajóról felkeltette az érdeklődésem. Kicsi emelkedőn haladtunk, és egy tábla szerint valami érdekes épület állt a templom előtt, így hát befordultunk, követtük a kocsinyomokat a földúton, és ahogy elértünk a sarokra, megpillantottuk a pocakos papot, ahol az újságja felett éppen a reggelijét fogyasztotta. Bocsánatkérőn mosolyogtunk, és gyorsan el is hátráltunk. Körbejártuk a templomot, és kerestük is a strandot, merthogy baromi meleg volt.
Egy csendes öblöt találtunk, kicsit arrébb a tömöttebb partszakasztól, és tényleg áldottuk az eget, amiért ott telepedtünk le: megfigyelhettük a rákokat, nyugodtan kifeküdhettünk egy laposabb kőre napozni, anélkül, hogy valaki az orrunkba lógott volna, és gyönyörködtünk a kontinensben, ami az idő miatt tökéletesen látszott.


Az utolsó előtti napot Trogirnak szenteltük, ami már a tavalyi utunk során is a szívembe lopta magát az óvárosával. Kis sikátorok és kötélen föléjük lógó, száradó ruhák, világos kőből épült házak, kék, fehér és zöld spalettás ablakok, árnyékban szunyókáló cicák (kicsit mondjuk gorombák), és ajtók, amikhez eldugott udvarokból nyíló lépcsők vezetnek fel. Minden kőből áradt a történelem (tudtátok, hogy IV. Béla ide menekült a tatárok elől?), és annyira imádtam, hogy tavaly és idén is vettem egy kis kerámia házacskát, hogy legyen egy darabom a városból -, mert biztos vagyok benne, hogy itt egy apartmant nem engedhetnék meg magamnak soha. Úgyhogy beértem ennyivel, na meg azzal, hogy végigbolyonghattam ismét az utcácskákat.
Az ebédre vett tonhalas szendvicsünket a katedrális árnyékában ettük meg a kuncsorgó galambokkal és a többi turistával, de meglepő módon itt nem zavart a sok ember, inkább csak hozzátett a hangulathoz.
Este a makarskai világítótorony mellől néztük a naplementét, és azt kívántam, legyen nekem és Trogirnak egy harmadik találkozásunk, hiszen három a magyar igazság.


Ti merre voltatok a nyáron? Voltatok esetleg külföldön? 

Utóirat: a képeket én és a nővérem készítettük ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.