NYERS HALAT ETTEM? - SUSHI

2017. október 14.
Miután a nővéremet rabul ejtette az ázsiai kultúra, emlegetni kezdte, hogy kipróbálná a sushit. Mivel még én magam sem ettem, lelkesen bólogattam a ötletre, és már tervezgettük is a Pestre utazást, mivel a közelben nem tudtunk sushi étterem létezéséről, ráadásul ez egy jó ürügyet adott arra, hogy a fővárosba utazzunk.
A szobatársaim viszont megelőztek minket a szervezéssel, és a szülinapom alkalmából elvittek egy kecskeméti tapas bárba, ahol sushit is felszolgálnak. Hogy milyen élménnyekkel, tapasztolatokkal gazdagodtunk? Erről olvashattok lentebb.




Először is, magáról a szusiról/sushiról (ki hogy szeretné -, én maradok inkább az angol írásmódnál). A sushi japán étel, aminek fő összetevői a főtt, ecetes rizs és a különféle tengeri élőlények - legtöbbször nyersen -; egyik fajtája, mikor noriba (fekete tengeri moszat) csavarják. Általában szójaszószba mártogatják, wasabival és gyömbérrel tálalják - utóbbi kettő elég erős, úgyhogy ezzel vigyázni kell. Ahogyan azt már bizonyára mindenki tudja, illik evőpálcikával enni, de az omlósabbakat kézzel is lehet.

Hárman 24 sushit fogyasztottunk, 4 fajtát, szóval ha jól matekozunk, mindegyik fajtából hatot kaptunk, ami éppen elégnek bizonyult, de erről kicsit később.

MAKIZUSI

Ez a fajta a legismertebb, úgy fordítják, tekercs sushi vagy tekercsvariációk. Noriba tekert rizs alkotja, aminek a közepében valamilyen töltelék van -, mi avokádósat és tonhalasat kóstoltunk, amiből mindannyiunknak inkább az avokádós ízlett jobban (ez volt a legelső, amit kóstoltam), bár ennél a gyümölcsöt nem igazán éreztem, inkább a nori vitte a prímet, aminek olyan tenger íze volt. Azt hiszem, így tudnám a legtökéletesebben megfogalmazni, mindenesetre egy nagyon natúr ízvilágot fedeztem fel benne, lévén nem nagyon fűszerezik ezt az ételt.
A tonhalas volt a második kóstolásom, ami valószínűleg a tonhal miatt nem ízlett. Igazándiból nem különösebben szeretem a halat, és ezt abban a pillanatban, ahogy a számba került a falat, biztosra ki is tudtam jelenteni. Nyers volt és erősebben tenger ízű, mint az avokádós változat.

NYUGATI TÍPUSÚ SZUSIK, ROLL

A másik nagyobb csoportja a sushiknak, amibe belekóstoltunk, az úgynevezett roll volt, amit nem tudom, hogy egy japán hova sorolna. Ahogy böngésztem a Wikipédiát, hogy mégis mi lehetett ez, a legtöbb hasonlóságot a kifordított sushiban (uramaki) és a nyugati típusú tekercsekben találtam.
Az elsőben lazac, krémsajt, avokádó volt szezámmagos köntösben, ez sem volt a legjobb, elég nyers íze volt a lazacnak, a krémsajtot pedig nem is éreztem benne.
A másikban tigrisrák, jégsaláta volt, füstölt lazaccal a tetején. Nekem és az egyik szobatársamnak ez ízlett a legjobban. A füstölt lazac egy kicsit különlegesebb ízt adott neki, ami a végére nagyon jól esett.


Mindezt néha belemártogattuk a szójaszószba, ami kicsit sós volt, és nagyon jól kiegészítette a natúr ízvilágát a tekercseknek. A gyömbérnek furcsa íze volt, de én egyébként sem vagyok a gyömbér nagy szerelmese, mégis szedegettem belőle, mert érdekesen finom volt. A wasabi pedig... hát erős volt, épphogy felszedtem egy pöttynyit a pálcikámmal, és másodpercekkel azután, hogy rátettem a nyelvemre, szinte kirobbant belőle a csípős íz. Nagyon különleges volt.
A tálalás fotogén volt, ha lehet ilyet mondani, minimalista, szimmetrikus, és maga a bár is hangulatos volt. A kiszolgálásért és a pincérek közvetlenségéért 5/5-öt adnék, annak ellenére, hogy szerintem sushi nem lett a kedvenc életem, sőt! De nem mondom, hogy soha többé.
Néhány tekercset hazaszállítottam apukámnak és nővéremnek, és míg utóbbi egyetért velem abban, hogy ezért nem utaztunk volna fel Pestre, addig apa oda volt érte.
Az viszont biztos, hogy a sushi nagyon egészséges, és a vegák, vegánok is fogyaszthatják egyes fajtáit. Én mindenesetre egy nagyon jó élménnyel gazdagodtam, hazafelé alig bírtam visszafojtani a mosolyom, hogy valami újat próbálhattam ki, és másoknak is nagyon lelkesen ajánlom, hogy kóstoljanak bele ebbe az ízvilágba, mert egy egészen más dimenziót nyit az ember előtt. Hogy jót vagy rosszat, azt már döntsétek el magatok!

Ti ettetek már sushit? Ha igen, hogy ízlett? És ha nem, szeretnétek a beszámolóm után kipróbálni?


Off topic mondanivaló: bocsánat, hogy eltűntem, ezerrel tanulok, igyekszem a jövőmre koncentrálni, teljesíteni a különböző tanulmányi versenyeken, DE! nagyon hiányoztok, és a blog is. Köszönöm, hogy néha még mindig benéztek, nyugodtan zaklassatok is akár - chaten vagy kommentben -, hogy írjak már, és ha van ötlet, azt is szívesen fogadom, miről. Sok minden van még mindig a tarsolyomban, amiről írni szeretnék, ha lehet még az ősszel, mert ez a legkedvesebb évszak számomra, és szeretnélek titeket is és magamat is még jobban őszi hangulatba rázni.

10 megjegyzés:

  1. De jó, hogy kipróbáltad! :D Nekem az egyik kedvenc ételem, odavagyok érte *-* Szülinapomra kaptam is hozzávalókat, amikből otthon is lehet sushit készíteni. Azóta már többször is csináltunk és isteni volt!
    Abban mindenképp egyetértek, hogy ki kell próbálni, mert nagyon különleges ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Réka!
      Komolyan? És olyan bambuszbigyód is van, amivel feltekerik? Meg nori? Nehéz egyébként elkészíteni egy ilyen ételt? Nagyon kíváncsivá tettél! :D

      Törlés
    2. Igeen, van ilyen bambuszos dolog a tekeréshez és nori is :D Egyedül nem hiszem, hogy menne, de szerencsére anyukám elég ügyes a konyhában és együtt viszonylag könnyen és gyorsan meg tudjuk csinálni.
      Szerintem az egész titka az, hogy a rizs főzésénél bele kell tenni egy ecetes öntet szerűséget, amitől összeáll maga a rizs és lehet vele dolgozni a későbbiekben :)

      Törlés
    3. Á, értem, akkor nagyon fel vagytok szerelkezve! :)
      Köszi, hogy válaszoltált!

      Törlés
  2. Én nagyon szeretem a sushit. :D Sajna nagyon ritkán tudom fogyasztani, de talán a kedvenc ételem. :3 Azért is szeretem, mert nagyon laktató, így nem kell egy hegynyi adagot belapátolni, hogy jól lakjon az ember. :D A gyömbért én személy szerint utálom, minden fajtáját de amit a sushi mellé tálalnak extrémen! Szerintem mosogató szer ize van gyömbér beütéssel... fújj! A wasabit meg imádom! Ha extrémen meg van fázva az ember és be van dugulva az orra... egy borsnyi wasabi mindent megold. :D Én még a rizsgombocót vagyis az onigirit szeretném kipróbálni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Vivi!
      Az biztos, hogy laktató, és abban is egyetértek, hogy a gyömbérnek mosószer íze volt! :D Gyanakodtunk is, hogy talán nem ehető, csak dísznek rakták oda.
      Nekem most egy időre elég volt a sushiból, aztán ki tudja, lehet, hogy még fogok próbálkozni. :)

      Törlés
  3. Szia:)
    Melyik sushi bárban voltatok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Kecskeméten a GuSto Tapas Bárban. Teljes szívemből ajánlom, ha arra jársz! :)

      Törlés
  4. Szia!^^

    Nagyon tetszett a bejegyzés, jómagam is fontolgatom, hogy kipróbálom a sushit/más ázsiai kajákat - persze társasággal, úgy mégis bulisabb :D -, úgyhogy nagyon jól jött a posztod, megadta a löketet az igazi tervezgetéshez!^^

    Köszönöm, hogy olvashattam, feldobtad a napomat a beszámolóddal! :)

    Amber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Amber!
      Inkább te dobtad fel az én napom! :) Mindig nagyon örülök, ha tudok valakit motiválni, és/vagy örömet szerezni.
      Társasággal valóban jobb, így nevezhettek egymás reakcióin is akár, na meg remek alkalom, hogy kimozduljatok a szokásos helyeitekről, mint pl mozi, szórakozóhelyek.

      Törlés