TAG - STORY OF MY LIFE

2016. november 13.
Mindenek előtt köszönöm Vixnek, a Köztes Helyek blog írójának , hogy gondolt rám, és kihívott egy kis kalandozásra a zenelejátszási listám körül. Először megijedtem, hogy nem fog összejönni az a tíz idézet, de a végére olyan számokban is felfedeztem magam, amiknek a szövegére eddig nem is nagyon figyeltem.
Lényeg a lényeg: nem akarom szaporítani a szót, mert így is elég hosszú lett ez a poszt, a zene minden embernek fontos, az életünk szerves része, és valóban igaz a mondás, hogy az vagy, amit hallgatsz.


A feladat:

1. A poszt elejét ellátni a fenti képpel, ami a kihívás jelképe, majd megjelölni egy linkkel a Never Let Me Go-t, mint a kihívást indító blogot.

2. Bemásolni a „feladatok” részt, így ismertetve mindenkivel a kihívás lényegét és felépítését.

3. Kiválasztani 10 idézetet dalokból, amik leírnak téged, megmutatják az életed egy részét, egy fontos érzelmedet vagy gondolatodat, és leírni őket előadóval és címmel együtt, majd adni egy rövid magyarázatot arról, mit is jelent neked az a pár sor, amit idéztél. Így a kihívás arra is jó, hogy az olvasók kicsit jobban megismerjenek, és remélhetőleg még te is jól szórakozol közben.

4. Kihívni pár bloggert-bloggerinát, hogy csatlakozzanak a kihíváshoz!


This world will never be
What I expected
And if I don't belong
Who would have guessed it?
- Three Days Grace: Never Too Late
{Ez a világ sosem lesz olyan
amilyennek elképzeltem,
és ha nem tartozom ide
ki venné észre?}
Ez a szám nem csak azért kapott itt helyet, mert a fenti mondat lényege egy nap legalább ötszázszor megfordul a fejemben, hanem mert egykor a kedvenc dalunk volt a nővéremmel. A mondandója egyszerű (és világos): a világ sosem fog megfelelni az elképzeléseinknek és az elvárásainknak, és néha mindenki érzi úgy, hogy ez a világ nem az, ahová tartoznia kell (egyesek többször is, mint mások).


The world we knew
Won't come back
The time we've lost
Can't get it back
The life we had
Won't be ours again
- Three Days Grace: Never Too Late

{A világ, amit ismertünk
nem fog visszatérni
Az időt, amit elvesztegettünk
nem tudjuk visszaszerezni
Az életünk
Soha nem lesz már a miénk}
Számomra ez a kis kiragadott részlet a szüleim válását juttatja eszembe, a régi otthon melegét, az apró kis szokásokat, amik a mijeink voltak, a karácsonyokat, szülinapi zsúrokat; a kutyánk kiskutyáit, amik kiszaggatták a pólómat; hogy minden reggel a Mokkára ébredtem, és a reggeli időjárás előrejelzés mellett kortyolgattam a kakaóm. Ezek már soha nem lesznek az életem részei, és azóta, hogy a nyáron elköltöztünk a szülővárosomból, egyre távolibbnak érzek mindent, ami a gyerekkoromat jelentette és ami olyanná formált, amilyen most vagyok.




Take me back to the basics and the simple life
Tell me all of the things that make you feel at ease
Your touch, my comfort, and my lullaby
- Troye Sivan: Ease

{Vigyél vissza az alapokhoz és az egyszerű élethez
Mesélj minden dologról, ami megkönnyebbülté tesz
Az érintésed, a kényelmem és az altatódalod}
Az előző témához kapcsolódóan ennek a számnak az egész dalszövegét bemásolhatnám, de hosszú lenne, én pedig kíméletes vagyok. De nem csak a válás, az egész kollégiumos, buszállomásos, pályaudvaros, folyton úton lévő, otthontalan dolgot olyan valósan jelenít meg, mintha ezt a dalt nekem írták volna. Teljes egészében a sajátomnak érzem.


I think I'm into you
How much do you want it too?
What are you prepared to do?
I think I'm gonna make it worse
I talk to you, but it don't work
- Years&Years: Real

{Szerintem beléd estem
Mennyire akarod?
Mire vagy felkészülve?
Szerintem rosszabbul fogom csinálni
Beszélek hozzád, de ez nem működik} 
Ez tipikusan arra a hezitálásra, bizonytalanságra utal, amit akkor érzek, ha tetszik valaki. Ilyenkor rengeteg kérdés felvetődik: mit kéne csinálni, vajon ő is így érez, egyáltalán miért pont ő?


I wanna change my clothes, my hair, my face
Man I ain't getting nowhere
I'm just living in a dump like this
There's something happening somewhere
- Bruce Springsteen: Dancing In The Dark (cover)

{És legszívesebben ruhát, hajat és arcot cserélnék
Nincs innen kiút
Szánalmas az életem
Nem lehet, hogy csak ennyi az egész
Tudom, hogy valahol vár még rám valami}
Rengeteget gondolkozom a jövőn. Igazándiból hülyeség az egész. Tanulok, magolok, rohanok, buszozok, szenvedek és miért? Hogy aztán majd egyszer a gyerekeim gyerekeinek a gyerekei és az ő gyerekeiért csinálja ugyanezt. Én nem mondom, hogy az élet szar ahogy van, csak azt, hogy értelmetlenül töltjük, és ha már így kell töltenem, haladhatnánk. Lehetnék már egy másik helyen, másik időben, hogy legalább érezzem, hogy elértem valamit. Az első sorral pedig minden eszetlen ember egyetértene velem, mert olyan nincs, hogy az IQ-ja külön bejáratot kap a mennybe, de szívesen arcot cserélne. Nem.



There's so much history in these streets
And mama's good eats
Oh Wonder on repeat
There's so much history in my head
The people I've left
The ones that I've kept
- Troye Sivan: Suburbia

{Olyan sok történet van ezeken az utcákon
És anya jó főztje
Oh Wonder újrajátszáson
Olyan sok történet van a fejemben
Az emberek, akiket elhagytam
Azok, akiket megtartottam}
Ez a dal, csakúgy mint a másik Troye szám, tökéletesen illik az életemhez. Úgy szeretem ezt a pár sort, hogy a szívem belesajdul. Megjelennek benne a történetek, amik (mint egy wannabe író) nyüzsögnek a fejemben, éjjel és nappal történeteken agyalok, pár mondatos novellákat, pillanatképeket, különcebbnél különcebb szereplőket gyártok és álmodozom. Ez a hobbim, de az életem minden területére kihat, igénybe veszi a múltam, a tapasztalataim, lehetséges jövőket vet fel, és megjelenít embereket akiket ismertem és ismerek. Imádom, és bár vissza akarok menni a múltba, akkor is ezt a hobbit választanám.




I don't care what's in your hair
I just wanna know what's on your mind
- twenty one pilots: We Don't Believe What's On TV

{Nem érdekel, mi van a hajadban,
csak tudni akarom, mi van a fejedben}
Tipikusan az az ember vagyok, akire az a szó jellemez a legjobban, hogy mély. Nem az érzékeny típus, aki mindenen elbőgi magát, én mindent túlgondolok, filozofálok, olyan dolgokon merengek el, ami miatt a legtöbb ember meg sem állna, és a napom nagy részét mások figyelésével töltöm. Persze nem furcsa, elmebeteg módon, egyszerűen csak csendben a háttérbe húzódom és analizálok mindenkit. (Ez főleg az unalmasabb órákon nagyon jól jön a suliban, lásd lentebb.) Ezért is illik rám, amit Tyler énekel: tudni akarom mi jár a fejedben, és nem érdekel a hajad, a ruháid, vagy a sminket. Mindez úgysem több, csak maszk.


Excuse me if I seem a little unimpressed with this
An anti-social pessimist but usually I don't mess with this
- Alessia Cara: Here

{Bocsáss meg, ha egy kicsit közönyösnek tűnök
ezzel az antiszociális pesszimizmussal, de általában nem vagyok ilyen}
Újabb dal, aminek a szövegét teljes egészében bemásolhatnám, annyira igaz rám. De ezt a részt szeretem a legjobban. Általában magyarórákon -, mikor négyes csoportokban ülünk - vagyok ilyen nemtörődöm. Az óra érdekel, csak ha nem muszáj gondolkodnom, mert a padtársaim megteszik helyettem, akkor nem töröm magam, és tudom, hogy ez idegesíti az egyik padtársamat, mert tudja, hogy én vagyok a társaságban a legokosabb (ezt egyébként nem jelenteném ki ilyen magabiztosan, de a mi asztalunknál ezt elég könnyű megállapítani), csak nem szólalok meg. Azt hiszi azért, mert visszahúzódó vagyok, de igazából vagy úgy érzem, nem érdemlik meg, hogy hozzájuk szóljak, vagy nincs kedvem megszólalni.
Aki eddig unszimpatikusnak talált, most szerintem örök időre megutált a fellengzősnek hangzó kijelentéseim után, de mentségemre legyen szólva, mindenkinek van valami dilije, nem? Én csak ezzel szórakoztatom magam, általában tényleg nem ilyen vagyok.


Waiting in a car
Waiting for a ride in the dark
The night city grows
Look at the horizon glow

{Várakozás a kocsiban
Várakozás egy útra a sötétben
Az éjszakai város növekszik
Nézd ahogy a horizonton izzik}
Imádom a képet, amit ez a zene a szemem elé tár, és valahogyan nekem is részem van és volt is benne. Mostanában három órát szoktam buszozni haza(, plusz kb. fél-fél óra a kolesztól az állomásig és az állomástól hazáig) nem épp leányálom, de miután lemegy a nap, sokkal kényelmesebben érzem magam a buszon. Régebben pedig sokszor jártunk nagymamámékhoz hétvégén, és mindig péntek este indultunk. Már hozzászokhattam volna a látványhoz, de még nem sikerült, így az ablaknak szoktam dugni az orrom és figyelem a messzi csillagokat a horizonton, azokat az "éjféli városokat". Ráadásul ez a dal tökéletes aláfestés a bogaras szokásomhoz. Imádom!


With shortness of breath, I’ll explain the infinite
How rare and beautiful it truly is that we exist.
- Sleeping At Last: Saturn

{A lélegzet apróságával, elmagyarázom majd a végtelent.
Hogy milyen ritka és gyönyörű igazából, hogy mi létezünk.}
Ezzel a csodálatos-csodálatos gondolattal zárnám ezt a posztot. Nagyon szeretem ezt a számot, nem csak a mondanivalójáért, de azért is mert hihetetlenül  megnyugtató a dallama. És a videóklipptől egyenesen transzba esem.


Akiket szeretnék kihívni: Rékát (Pepitakastély) és Annát (The Maniac Girl's Blog)
Most ennyi lenne, nem nagyon szeretnék senkire ráerőltetni semmit, de remélem ti szívesen megcsináljátok, ha lesz kedvetek hozzá.

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm a kihívást :)
    Örülök, hogy jobban megismerhettelek a bejegyzésből. A válásnál átérzem, amit írtál. Hiányzik minden, ami régen volt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Réka! :)
      Örülök, hogy megcsinálod, kíváncsian várom a te válaszaid!
      Hát igen, mindig mondják, hogy ne élj a múltban, ne hagyd, hogy a múlt kísértsen, de azért a családját mindenki nehezen engedi el. :/

      Törlés
  2. Szia Ginny!
    Húha, azt hiszem látszik, hogy mennyire voltam aktív mostanában...
    Nekem nagyon tetszett a megoldásod a kihívásra.
    Köszönöm szépen a kihívást, hamarosan olvasható nálam:)
    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Azt hiszem, nem szólhatok, én sem néztem fel ide már egy ideje.
      Én köszönöm, hogy elfogadtad, már nézem is a posztodat. :)

      Törlés