FILMAJÁNLÓ: JASPER JONES

2018. január 7.
Öt perc sem telt el azután, hogy lepörgött a stáblista, már pötyögtem ezt a bejegyzést, mert ez a film elemi erővel ragadott meg, és arra ösztökélt, hogy ezt az élményt a ti képernyőtökre is elvigyem. Ennek ellenére sokat váratott magára ez az ajánló, mert mindig közbejött valami, vagy volt valami aktuálisabb téma, amiről írni szerettem volna.
Nem mellesleg ha már itt tartunk, hamarosan egy nagyon-nagyon aktuális cikket hozok nektek. Elöljáróban annyit: magyar oktatási rendszer...




1969 perzselő nyarán a kisváros csavargói rátalálnak a fiatal Laura Wishheart holttestére. A gyilkossággal a kiközösített, félvér Jasper Jonest gyanúsítják. A tizennégy éves, könyvmoly Charlie azonban nem hisz ebben, szerinte Jasper ártatlan. Charlie élete örökre megváltozik, amikor veszélyes utazásba kezd, hogy megtalálja az igazi gyilkost. Nyomozása során Charlie szembekerül a helyi rasszistákkal, szembesül a szülei szakításával, és fülig szerelmes lesz. És rájön, mit jelent bátornak lenni.




Ezzel a leírással itt-ott nem értek egyet, mert valójában arról van szó, hogy Jasper Jones az éjszaka közepén felbukkan Charlie ablakánál, és a segítségét kéri Laura Wishheart gyilkosságával kapcsolatban, akit az erdőben talált holtan. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért nem a rendőrséghez megy? Nos, Jasper tudja, hogy a gyanú rögtön rá terelődne, Laura szerelmeként és egy félvér, kitagadott fiúként, akit a kisváros lakói nem igazán tűrnek meg az agyukat elborító rasszizmus miatt. Így azt is reméli, hogy Charlie nem fogja őt vádolni, sőt még segíteni is fog a gyilkosság felgöngyölítésében. Közben Charlie szüleinek kapcsolata válságba kerül, összebarátkozik, majd szerelmes is lesz az áldozat húgába és Jasperrel együtt a fiú múltjáról is lehúzzák a leplet. Rasszizmus, családon belüli erőszak, egy kisváros árnyoldala és a gyermeki naivitás - ezek mind előkerülnek a filmben.
A történet Craig Silvey Jasper Jones című regénye alapján került a vászonra. A művet több helyen is az ausztrál Ne bántsátok a feketerigót!-ként emlegetik. Amikor először láttam a filmet, még nem olvastam Harper Lee könyvét, de a hasonlat után úgy döntöttem, kézbe veszem. És valóban több hasonlóság is van a két történet között. Mindkettő a múltban játszódik, a rasszizmust és a gyermekléttel szembe helyezkedő felnőttkort állítja a középpontba gyerekek szemszögén keresztül, ami egy nagyon okos húzás. Alapvetően szerintem a gyerekek sokkal elfogadóbbak az emberekkel kapcsolatban, van bennük egyfajta naivitás, ami miatt nem értik a helyzetet, amiben egy embertársukat atrocitás ér a mássága miatt -, legyen az a külsőre vagy belsőre vonatkozó -, és a befogadókat arra késztetik, hogy velük együtt értelmetlennek és feleslegesnek tartsák ezt a jelenséget. Hiszen egy babaarcú kisgyerekkel mindenki szimpatizál, és senki nem akarja, hogy idő előtt szembesüljön a felnőttek romlott világával, még az sem, aki egyébként nem kifejezetten kedveli a gyerekeket. (Én.) Így az írók tudat alatt akarják sugározni az üzenetet: "ez rossz dolog", "nem szabad elfogadnunk", "bizony az emberiség a velejéig romlott". A kisvárosok pedig egy barátságos közösségi érzetet keltenek az emberben, ahol biztonságban vagyunk, mindenkit ismerünk, nem érhetnek meglepetések. Ezek a regények ezt a tévképzetet is lebontják. Ezért tartom őket olyan jó történetnek és valószínűleg a Ne bántsátok a feketerigót! ilyen sokáig a köztudatban maradni. Mindennapi, örökérvényű igazságokat sorakoztat fel, ami a mai embert is foglalkoztatja.
Mindezek miatt a krimi szál mellett és a filmes portálok thriller besorolása ellenére inkább drámának minősíteném a filmet, mert a történeti elemek, a cselekmény csak egy tanulságot akar igazolni.


Tehát a filmnek egy erős alapja van, amire a színészek és a hangulat megteremtésével felhúzták a falakat. Ráadásul meglehetősen ügyesen, tekintve, hogy gyerekszínészekkel dolgoztak, ami manapság nagyon népszerű -, vegyük csak példának a Stranger Things-t vagy az Azt. A hangulatot is sikerült jól megteremteni, nagyon sok szép jelenettel találkozhatunk, ráadásul mindig ott vibrált az a retro feeling, amiért szörnyen oda meg vissza vagyok.
Charlie is tökéletes főszereplője és narrátora a filmnek. Elfogadó, szereti a szuperhősöket és írónak készül. Okos, mégsincs tisztában egyes dolgokkal, ami azt jelenti, van hová fejlődnie a történet során, amit ő meg is tesz.
A film trailere alatt a YouTube-on egy kommentelő feltette a kérdést, Jasper vajon miért Charlie-t választja, hogy segítsen neki, amikor nincs köztük kapcsolat. A válasz az lehet, hogy Jasper reméli, hogy Charlie nem fogja elítélni és meghallgatja az ő álláspontját a történtekkel kapcsolatban, mindezt pedig talán Charlie barátságára alapozza, amit egy vietnami kisfiúval, Jeffrey Lu-val kötött. Ez a barátság azért érdekes, mert ekkoriban zajlik a vietnami háború, amiben sok ausztrál férfi is áldozatul esik. Természetesen a gyászoló családok vak dühükben ezen a szegény bevándorló családon töltik ki indulataikat, amiket ők semmivel nem érdemelnek ki.
Az különösen tetszett nekem, hogy Ausztráliában játszódnak az események, mert néha úgy érzem, mintha azt a kontinenst ott délen mindenki elfelejtette volna. Minden, ami az emberek eszébe jut erről a hatalmas földrészről, az a Sydny-i operaház meg a vígan ugrándozó kenguruk, de Ausztrália ezen túl is létezik. Ott vannak az őslakosok, a történelme, kultúrája, nemzeti ünnepei és még sok más, ami Ausztráliát Ausztráliává teszi. Az például különösen érdekelne, mi van azokkal a 70-es évekbeli ausztrál ablakokkal!
De ezt a poént nem lövöm le, ahogy a nagy rejtélyt sem, ki ölte meg Laura Wishheartot?
Ezt már derítsétek ki ti!

Mit gondoltok, felkeltettem az érdeklődéseteket? Esetleg olvastátok már a Ne bántsátok a feketerigót?

2 megjegyzés:

  1. Már fel is írtam a megnézendő filmek listájára! Nagyon tetszett az ajánlód, mindig szuper filmeket/sorozatokat/könyveket mutatsz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Feltétlenül írd majd meg, hogy tetszett! :)

      Törlés