VÉGIGNÉZTEM: OVER THE GARDEN WALL

2017. szeptember 5.
Esküszöm, esküszöm, esküszöm, hogy leállok a sorozatokkal! Ez most már borzalmas, tudom, érzem, de too much to watch, és ez a kis mini rajzfilm úgy megmelengette a szívem! A sorozatról egyébként a simply_kenna nevű csatornán hallottam egy őszi tag egyik kérdése kapcsán, és mivel csupán 10 darab 10-12 perces rész alkotja, gondoltam, miért ne vágjunk bele?
Ami jellemzi az Over the Garden Wallt: igazi őszi hangulat, 1920-as évek amerika feeling minden szempontból, vicces karakterek olykor ijesztő helyzetekben.
További áradozások spoilermentesen odalent.


Az Over the Garden Wall egy 2014-es Cartoon Network-ös rajzfilmsorozat Patrick McHale készítésével, aki az Adventure Time című rajzfilmsorozat készítője. A Wikipédia dark fantasy és kaland műfajba sorolta a sorozatot, egyes oldalak a horrorba is beleteszik -, de szerintem azért annyira nem ijesztő, véres vagy borzongató ez. A szinkronszínészek közt pedig olyan nevekkel találkozhatunk, mint például Elijah Wood (a Gyűrűk ura Zsákos Frodója).
Történetünk szerint egy testvérpár eltéved egy titokzatos erdőben. Összefutnak egy különös favágóval, aki figyelmezteti őket, hogy egy fenevad jár a fák között, és ha nem vigyáznak, elrabolja a lelküket. A férfi utat mutat a gyerekeknek, akik elindulnak - vélhetőleg hazafelé -, miközben mindenféle különc alakkal találkoznak, például tök-fejű népekkel, egy őrület határán táncoló, gazdag teakereskedővel és még sorolhatnánk.
Alapvetően nagyon aranyos a történet, ha vetünk rá egy pillantást. Greg, a kisebb testvér imádnivaló karakter a bohóságával és hiperaktivitásával. Nagyon tetszett, hogy tényleg, igazán gyerek volt, és butaságokat csinált, ment a saját feje után, imádnivalóan ragaszkodott egy békához, akire más-más neveket aggatott a Cicustól kezdve Benjamin Franklinig, és cseppet sem lepődött meg, hogy egy madár tud beszélni. És hát igen, 8 részen át találgathattam, miért van a fején egy teafőző. Wirt (vört) az ő komoly nagytestvére inkább igyekszik megtalálni az utat haza, gyakorlatilag teljesen Greg ellentéte, és ezt ő is tudja, mert sokszor fel is húzza öccse bajkeverő-képessége. Azonban az ő személyiségét is tökéletesen eltalálták, mert ő meg a tipikus tinédzser, aki már nem hisz, nem remél, csak borúlátóan próbál túlélni nagyobb sérelmek nélkül. Erre pedig csak az utolsó részekben jövünk rá. A másik két fontos szereplő még Beatrice, a beszélő kismadár, és a favágó, bennük pedig nagyon sok hasonlóságot véltem felfedezni. Mindketten a régi hibáikat próbálják helyrehozni, és a maguk módján segíteni akarnak a fiúknak - többet nem mondok, mert ajjaj...
Ahogy haladunk a részekkel, szinte észrevétlenül egyre komorul, sötétül a sztori, a képi világ, a hangulat, és a karekterek egyfajta mélypontra jutnak, ahol felszínre kerülnek a személyiségből adódó hibák és személyes sérelmek, de a karakterek ezeket is kissé könnyedebbé tették - főleg Greg.
És ha egyenesen a sorozat mögé pillantunk, annyi mondanivalót, annyi üzenetet közvetít! Egyrészt, hogy mindig van egy sztori amögött, amit látunk. Az emberek nem azok, akinek első pillantásra gondoljuk. Sokszor nem ismerjük a motivációjukat, hogy mit rejtegetnek az álarcuk mögött. És bizony emiatt kiderülhet, hogy akit rossz embernek gondolunk, valójában jó szíve van. Ezt szinte minden részben "elmondják" nekünk, ami lehetne szájbarágós, de egy ideig nem is jutott el az agyamig!


A másik, hogy az egész egy metafora! Egy őrült, hátast-dobós metafora! (Legalábbis az én szememben.) Az első résztől kezdve az orrunknál fogva vezettek minket, nem csak a szereplők, de a készítők is. És bár ezt a csavart már láttam valahol, és gondolhattam is volna rá, nem egy rajzfilmsorozat keretei között számítottam erre, ráadásul ilyen formában, ilyen háttértörténettel. Még az utolsó részekre is tartogatnak meglepetéseket. (Most nem értitek, miről beszélek, ami nem is baj, csak... Nézzétek meg! Engem meggyőzött.) Mert most komolyan: mit vár a laikus néző egy Cartoon Network-ös rajzfilmsorozattól? Nem tudom, ti hogy álltok hozzá -, vagy eddig hogy álltatok hozzá -, de én nem sokat. Azonban ezután óvakodjon tőlem minden "mese", mert az OTGW magasra tette a lécet!
Mindehhez -, ha ez nem lenne elég - jön a zene. Hallgassátok meg ezt, ezt és ezt! 1920, Amerika, folk, késő éjjeli, nosztalgiázós, füsttől homályos jazzbár beütés, és egy gyerekdal, ami előtt le a kalappal. Nincs mit mondani azon kívül, hogy imádtam! Mondjuk hajlamom van a furcsa zenék iránti lelkesedésre, de az ember sosincs egyedül, még a legfurcsább dolgaival sem, így lehetséges, hogy a ti szíveteket is meghódítja majd ez a fajta zene.
Szóval igyekeztem nem spoileresen írni és beszámolni az élményről, amit ez a nagyjából 110 perc nyújtott. Az biztos, hogy én még újra fogom nézni a sorozatot, hogy utalásokat keressek, már a háttértörténet tudatában, de legfőképp azért, hogy a jó zenét hallgathassam ebben a csodás környezetben.
Ajánlom ezt a sorozatot a gyermek lelkű, nyitott egyéneknek, akik unatkoznának egy esős délutánon; azoknak, akik szerelmesek az őszbe, és azoknak is, akik nem szeretik azt - itt egy jó indok megkedvelni!


Kedvenc idézetem:
Wirt: You can do whatever you want.
Greg: That's a lot of power.

Ti hogy álltok a rajzfilmekkel? Különösképp a CN-es sorozatokkal? Gyerekkorotokban néztetek ilyeneket?

2 megjegyzés:

  1. Na, most ez a sorozat megelőzött minden mást a listámon! Annyira megjött hozzá a hangulatom, hogy el se hiszed :D Amikor lesz időm sorozatozni, neki kezdek. Köszönöm az ajánlást ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, elhiszem! Szerintem az ősz az egyik legjobb évszak, imádom a hangulatát, az illatokat, az ünnepeket, az őszi gyümölcsöket és minden mást is! Viszont nyár végén kicsit fájt a szívem, hogy suliba kell járnom, azért gondoltam, hogy ez talán meghozza a kedvem. És így is lett!
      Köszönöm a kommentet! 😊

      Törlés