KÖNYVKRITIKA - MICHELLE HODKIN: MARA DYER ESZMÉLÉSE

Elképesztően rég nem írtam már, és ahogy végigpörgettem az itt tárolt vázlatokat, rájöttem, hogy a legtöbbjük valamilyen mély benyomást hagyó könyv, vagy sorozatkritika, amit úton útfélen abbahagytam. Igazság szerint szívesen befejezném őket, de már egyáltalán nem érzem aktuálisnak őket, ellentétben ezzel a kinccsel, amit ma ki fogok elemezni.

Mara Dyer azt hiszi, az élete furcsább már is nem lehet, miután egy kórházban tér magához, és nem emlékszik, hogy került oda. Pedig lehet.
Amnéziája ellenére meggyőződése, hogy a barátait megölő, őt viszont titokzatos módon életben hagyó baleset nem egyszerű véletlen volt. Tényleg nem.
Nem hiszi, hogy mindazok után, amin keresztülment, lehet még szerelmes. Nagyon téved.

A Moly és a Könyvmolyképző oldalán

Mara Dyerrel tumblr-ön találkoztam először, ahol gyönyörű montázsokat és képeket készítettek a könyvhöz kapcsolódóan. Valahogy sikerült beleesnem a hangulatba, amit ezek árasztott, és kezembe vettem a kötetet, hogy belekukkantsak, mire ez a nagy imádat. Szerintem mondanom sem kell, hogy első mondatos szerelem lett.

Számomra hatalmas titokzatosság lengte körül a történetet, mert jóformán a fülszöveget sem olvastam, mikor belevágtam az olvasásba. Egyfajta zsákbamacskaként éltem meg a helyzetet, és bár a sötétben tapogatózva, de kíváncsian követtem figyelemmel Mara Dyer történetét. Egyáltalán nem bántam, hogy nem olvastam azt a pár mondatos összefoglalót, mert valljuk be, nem sokat tett volna hozzá, hogy tisztábban lássam a történetet, csak megerősített volna abban, hogy nagy rejtélyek várnak még rám. Remélem, ez a rövidség senkit sem riaszt vissza attól, hogy hazavigye magával Marát. Én kifejezetten örülök, hogy nem lőtt le egyetlen poént sem.

Merthogy azok voltak szép számmal.

Mara Dyer egy titokzatos baleset után, amiben meghal a legjobb barátnője, a pasija és annak testvére, elhunyt barátai kísértetei elől menekülve elköltözik a családjával a napsütéses Miamiba, hogy újrakezdje az életét egy helyen, ahol nem ismerik a történetét. Azonban a múlttól nehezebben szabadul, mint hinné, ráadásul az új iskolában összeakad Noah-val, aki nem éppen szelídségéről híres.

Már az első fél oldalas kis bevezetőnek is megvolt a hatása. Vér, titkok, és mindennek a közepén egy lány, akinek nem is Mara Dyer a neve. Azt hiszem, joggal hittem, hogy egy thrillert fogok a kezemben, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az írónő bravúrosan vezet végig minket a sötétségen, itt-ott elejtve egy-két hatalmas kérdőjelet -, ami miatt gyakorlatilag lehetetlen letenni a könyvet. Néha mi magunk is megkérdőjelezzük az egész realitását. Vajon halucináció? Vagy valami több annál? És mit diktál a józan ész? Hiszel a szemednek?

A borzongató, sötét hangulat végig ott búkált a sarkokon és sosem lehetett tudni, mikor bújik elő, hogy idegesen kiabáljunk fel, hogy: mi a fene?! Az olvasó persze egész végig spekulál, vajon mi van a háttérben?

Ezt a sok rejtélyt, szinte horrorba hajló sötétséget rendkívül jól ellensúlyozza a szerelmi szál. Noah Shaw tipikusan az a srác, akit minden lány akar, és ha már a valóságban nem kaphatja meg, legalább a polcon ott álljon. Helyes, és nem utolsó sorban intelligens és szexi humora van, amit mindig értékelnünk kell. A kapcsolatuk Marával épp megfelelő tempóban halad a maga útján, a kettejük párbeszédei színt visznek a történetbe, és képesek megnevettetni, még akkor is, ha legszívesebben előrelapoznék, hogy megtudjam mi van Marával. Ha valaki nem is szereti azt a fajta borzongást, amit a könyv nyújt, azért Noahért megéri elolvasni a sorozatot.

Mara egy hihetetlenül erős lány, aki sok nehézséget kiállt már, és ez sajnos rá is nyomta a bélyegét a lelkére. Nagyon jó főszereplőnk volt, és számomra egyszerű volt azonosulni vele. A zenei ízléséről aztán ne is beszéljünk.
A mellékszereplők is rendesen ki lettek dolgozva. Jamie, Mara barátjának a szarkazmusa kiemelte a többi szereplő közül. Őt nagyon kedveltem, remélem, a későbbi részekben is visszatér. Külön megemlítendő még a Dyer család két fiútagja Daniel, mert fantasztikus bátyja Marának, és valamiért a nővéremre emlékeztetett, és Joseph, aki kisgyerek létére Wall Street Journalt olvas "mert szerinte vicces". Valamilyen különös oknál fogva Noah családja is megfogott. Nem mindennapi történet az övék, és nagyon örülök, hogy ez is részt kapott a könyvben.

A másik számomra pozitív élmény az volt, hogy kis betekintést nyertünk a város nevezetes helyszíneibe.

Egyetlen negatívumként talán azt tudnám felhozni, hogy néha sok volt a cselekmény, és az írónő csak csűrte-csavarta a szálakat, míg az alapkonfliktus is ott toporgott az ajtóban.

Mindezek ellenére gondolkodás nélkül bekerült a kedvencek közé, beszereztem a második részt, és már csak a Readathont várom, hogy elkezdhessem.

Néhány idézet a könyvből:

... mégis mi a fenét keres nálad ötezer dollár?
- Igazából nyolcezer. Nagy teerveim voltak mára. Prostikra meg kokóra szántam a lóvét, de úgy látom, kénytelenek leszünk állatáldozattal beérni. Boldog szülinapot!

– Kösz szépen! De komolyan, tuti van neked jobb dolgod is, mint reménytelen esetekre pazarolni az idődet.
– Párszaszóul már megtanultam. Mi mással foglalkozhatnék?
– A tünde nyelvekkel.
– Te igazi, ezerszázalékos könyvmoly vagy. Imádom.

– Boldogabb lennék nélküled – hazudtam olyan meggyőzően, ahogy csak tudtam.
– Az szívás.