VÉGIGNÉZTEM: SKAM 1-4. ÉVAD

Én nem tudom, miért, de nem volt még szó itt, a blogon a Skamről. Ami elég nagy szégyen, tekintve, hogy a kedvenc sorozataim ranglistáján dobogós helyen futna be. Rögtön a Modern család után. És most, hogy az egész véget ért a röpke 4 évadával, úgy érzem, itt az ideje szót ejteni mindarról, ami történt.

Ha esetleg nem láttad volna a sorozatot, abban az esetben szólok, hogy lehetséges, hogy spoileres lesz ez a poszt, szóval számodra a publikus rész csupa-csupa ömlengés: a soundtrack ultrakirály (mármint, ezt hallgasd meg, légy szíves), mondanivaló? pipa!, rettenthetően szerethető karakterek, kultúra, nyelv, egy teljesen más világ mégis otthonérzete van az egésznek.

Amikor belekezdtem a sorozatba, mindenki erről beszélt. "Végre valami új, valami, ami nem amerikai vagy angol! Nézd meg! Minden tininek kötelező." A legtöbb agyon használt dolog nekem nem jön be. Lehet, hogy automatikus fekete-bárány-komplexus, lehet, hogy tényleg más az ízlésem, mint a többségé (oké, a lo-fi egy határozott jele ennek), de általában azért én is megnézem/elolvasom/meghallgatom ezeket az alkotásokat, hiszen nincs mit veszíteni, és legalább úgy tudok véleményt alkotni, hogy teljes egészében ismerem is a kritika tárgyát. Nincs annál idegesítőbb, ellenszenvesebb megnyilvánulás, mint amikor valaki tudatlanul vagdalkozik a véleményével.

Szóval belekukkantottam a Skambe. És valamiért ott is maradtam egészen a végéig.
Ahogy néztem az első részt egyszerűen csak furcsa volt az egész; abszolút nem az a hangulat, nem az a ritmus, nem az a látvány, amihez az ember annyi amcsi sorozat után  hozzászokik. Már az is nagyon magával ragadó, ahogyan beszélnek. Szerintem legalábbis. Én beleszerettem a norvég nyelvbe, amíg néztem a sorozatot. Annyira dallamosan, érdekesen és irtó aranyosan ejtik a szavakat. Azóta belevágtam a norvég nyelv rejtelmeinek elsajátításába, és higgyétek el, ezt nem lehet utánozni, maximum próbálkozni.
Tehát én már csak a nyelv miatt is maradtam a sorozat mellett, de mi van ha téged nem nyűgözött le a halandzsa? A hangulat és ritmus, amit az előbb említettem, nem rossz, attól függetlenül, hogy nem olyan, amilyet egy sorozatfan elvárna. (Hiszen lássuk be, az amerikai sorozatok legtöbbje mind olyan egyforma sémákkal dolgozik, hogy akár mi is ülhetnénk a rendezői székben, annyira ki lehet ismerni a módszereiket.) A Skam alkotói szeretik lassúra venni a figurát, sokkal inkább életszagúra. A párbeszédekben egy-egy megszólalás közti űr időnként idegesítően nagy. A néző már várná a pörgést, hogy "oké, mondjuk ki kerekperec, már úgyis ott van a nyelved hegyén, látom az arcodon", de a való életben, ha egy sráccal beszélgetsz, aki bejön neked, vagy egy veszekedésben találod magad, a szavak nem áradnak csak úgy, mintha azt neked előre megírták volna. Ez is egy olyan dolog, amit tudat alatt a sorozatkészítők elhibáznak, de mi észre sem vesszük. A valóságban igenis meg kell fontolnod, hogy mi lenne a jó válasz, hogy kellene reagálnod, mi legyen a következő lépés. És pár rész után ez a megfontoltság miatti lassúság nem is olyan zavaró, hiszen a való életet látjuk a képernyőn.

A hangulat is azonnal magával tudott ragadni. Minden hideg színekben játszott, a szereplők hatalmas bomber dzsekikben, kapucnis pulcsikban rohangáltak, baseball sapkával a fejükön, a lányok hosszú szövetkabátokat és rúzst hordtak. Mégsem keltette azt a benyomást, mintha mindenki épp akkor lépett volna le egy divatmagazin címlapjáról. Reggel felébredve nem voltak fent a hosszú műszempillák, a buli közben nem maradt tökéletes a smink, a haj pedig bizony összekócolódott, ha fújt a szél és nem maradtak meg a csodás, fodrászok által beállított, tökéletesen természetes loknik.
Tehát a Skamnek határozottan van néhány tulajdonsága, amiből az amerikai nagy sorozatgyártó csatornák tanulhatnának. Mert hé! Ilyen az élet, és az egy dolog, hogy azért nézünk sorozatokat, hogy elmeneküljünk a mi saját valóságunk elől, de azért a képernyőn még láthatnánk egy tökéletlenül tökéletes világot, nem?
Ami a külsőségeket tetézi (egy sorozatnál nekem a látvány, hangulat, zene a külcsín) az a mondanivaló és a szereplők.
Minden évadnak a középpontjában egy másik tini áll, akik különböző személyiségeket birtokolnak és a maguk gondjaival küszködnek. A Skam során előkerülő problémák részei a 21. századi kiskorúak életének. Magány, depresszió, stressz, teljesítménykényszer, másság, mentális betegségek, vallási különbségek, alkoholfogyasztás, kételkedés, harag, irigykedés, és még sok más, ami mozgatja, alakítja a karaktereket. A sorozat megpróbálja megmutatni, mit tegyünk a magány ellen, hogyan fogadjuk és fogadtassuk el magunkat, de egészen konkrét helyzetekre is egyfajta útmutatót nyújt. Például arra, mit tegyünk, ha szexuális zaklatás ér minket. Azt kell hogy mondjam, egészen sikeres is ez a próbálkozás. Sokat lehet tanulni a szereplőktől; de nem csak a világ szörnyű oldaláról, hanem a barátságról, szerelemről, megértésről, nyitottságról, elfogadásról is. Találkoztál már sorozattal, ami ilyen szinten fókuszált volna a mai fiatalság bajaira, és nem csupán depressziós, szerelemből szerelembe eső marionettbábukként láttatott minket, hanem tényleg észrevette, hogy az életkorunk ellenére sok nagy problémával kell  szembenéznünk? Mert én nem, és én imádom, amikor nem kicsinyítik le a problémáimat.
A szereplőket pedig egyszerűen a családomnak tekintem. Annyira szerethetők minden hibájuk ellenére, annyira élők!

Eva az első évad központi figurája. A története elég kínosan indul, mondjuk úgy. Az első részekben teljesen magányos és elveszett, egyedül Jonas, a barátja van mellette és Isak, akit még a barátjának mondhat. Eva feladta a barátságát Jonasért. Ami egy tini számára valódi öngyilkosság. Hiszen ezekben az időkben mink van, ha barátaink nincsenek? És erre Jonas elkezd furcsán viselkedni, eltünedezik, elhanyagolja Evát, aki annál inkább ráakaszkodik. Ez az évad arról szól, hogyan kapd össze magad, lépj tovább, szerezz barátokat és szabadulj meg a múltad súlyától - ne menekülj, csak kérj bocsánatot, valld be, mit tettél és nézz szembe a következményekkel. Eva eleinte nagyon ellenszenves volt, hiszen amíg meg nem tudtuk a háttértörténetet, csak egy magányos lányt láthattunk benne, aki foggal-körömmel kapaszkodik a barátjába; de rendbe tudta tenni az életét, ezzel megmutatva, hogy mindenből van kiút és mindig van jobb.
Noora a kezdetektől fogva a kedvencem volt. Kedves, vidám, erős feminista lány, aki sosem adta fel önmagát a sorozat során. William a suli szívtiprója, igazi nőcsábász és láthatólag a rosszfiús klisék bemutatója, aki szemet vetett Noorára. Noorának meg kell küzdenie vele, hogy nyitott legyen William felé, és próbálja meg megérteni őt. Természetesen egymásba szeretnek, de a kapcsolatukat próbára teszi a titkolózás, majd egy pszichopata báty.
Isak csak most kezd ráébredni, hogy meleg. És ez rengeteg bonyodalommal jár. Próbálja elkerülni Emmát, aki belezúgott, fél a szülei, de legfőképpen az édesanyja reakciójától, aki erősen vallásos és mentális beteg, és tulajdonképpen még magának is be kellene vallania, hogy mi a helyzet. Mindebben segítségére lesz Even, akinek barátnője van, a szikrák mégis csak úgy pattognak kettejük között. A  gond csak az, hogy Even mániákus depressziós, Isak pedig éppen azért költözött el otthonról, hogy elkerülje mentális beteg anyukáját. A kapcsolatuk bizalmon, feltétlen szereteten, elfogadáson alapul. Egy szóval: igazi tündérmesébe illő szerelem az övék. De a sorozat folyamán nem engedik a készítők, hogy megfeledkezzünk róla, hogy ma még mindig sokan nem fogadják el az LMBTQ+ embereket. Even és Isak bebizonyítják, hogy a többség nem számít, amíg van valakink, aki elfogad, szeret minket -, akkor is, ha mi még nem fogadtuk el magunkat.

Sana évada a tartogatja a legtöbb mondanivalót szerintem. Megmutatja, hogy a legerősebb egyéniségek is összetörhetnek, hiszen Sana azért küzd, hogy összehozza a Russ buszt (egy norvég nemzeti ünnepségen a végzősök csoportokba rendeződve buszokon vonulnak fel, a vizsgaidőszakot a buszon töltve bulizzák át, egy busz költséges és nehéz megszervezni), ezzel akarja bebizonyítani, hogy ő nem kevesebb attól, hogy iszlám vallású. Amikor kiderül, hogy Sanát ki akarják rakni a Russ buszos csoportból, szerintem úgy reagál, ahogyan a legtöbb ember tenné. Megpróbál bosszút állni. Persze a mondás, miszerint: aki másnak vermet ás, maga esik bele, itt is működik. De Sana barátsága a lányokkal tényleg annyira laza lenne, hogy ennyi elválaszthatja őket? Nem, és ezt a fajta megbocsájtást nagyon szeretem a szereplőkben, mert valójában nagyon nehéz nem haragot tartani, legalábbis nekem biztosan, ami egy olyan tulajdonság, amit nem szeretek magamban. Mindeközben Sana keresi a szerelmet, és a válaszokat a hittel kapcsolatos kérdéseire. Vártam volna, hogy kicsit jobban belemenjenek abba, hogyan viselkednek az emberek egy muszlimmal ma Európában, de a készítők inkább csak a felszínt kapargatták ilyen téren. Láttuk, hogy egyik oldal sem nyit a másik felé különösképpen; érezhettük, hogy a nem hívők részéről van egyfajta félelem a muzulmánok iránt, de arra számítottam az évad kapcsán, hogy durván szétszedik majd az egész muszlim-keresztény-nem hívő dolgot, és olyan társadalomkritikát fogunk kapni, hogy azt sosem felejtjük el. Ehelyett csak bemutatták Sanát, aki egy teljes normális, átlagos tini lány, aki ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint mindenki. Ő is csak próbál jó ember lenni, és az, hogy ő az ehhez való útmutatást nem magában, hanem a hitében keresi, nem teszi különbbé. Végül is kellemesen csalódtam ebben az évadban, tényleg közelebb hozták az iszlám vallást, és lehet, hogy jobb is így, ahelyett hogy egy burkolt kioktatást kaptunk volna az egyenlőségről.
Természetesen a sorozatban még sok minden zajlott a háttérben, rengeteg történetet ismerhettünk meg négy emberen keresztül. Eskild valódi kis mókamester guruja volt a szereplőknek, ha valakinek tanács kellett, valahogy mindig próbált segíteni. Isak és Sana kapcsolata nagyon ironikus, ezt ők maguk is tudták, de sosem éreztették a másikkal az elítélést.
Az utolsó részben ledobták a bombát Williammel és Vildével. Szerintem ezek olyan félig lezárt kérdések lettek, amiket arra az esetre hagytak nyitva, ha berendelnék az ötödik évadot. Ha ez megtörténne, én nagyon örülnék neki, mert eddig nem szállt el a sorozat a sikertől, és engem érdekelne például Vilde további sorsa, vagy Linn története, Noora és Will kapcsolatának alakulása. De kissé furcsa lenne új lapot nyitni, és folytatásnak hívni azt, miután már lezárták a sztorit Jonas felolvasásával (, ami nagyon szép keretet adott a történetnek). Az is lehet, hogy az utolsó pillanatban felvetett kérdésekkel is csak azt akarták érzékeltetni, hogy mindig van valami a történet vége után is.

Nektek hogy tetszett a sorozat? Kik a kedvenc szereplőitek és csak engem bűvölt el a norvég nyelv?