2017. május 23.

BLOGSZÜLINAP: TAG - FÉLÉVES KÖNYVES KIAKADÁS

Nagyon rég volt már a blogon tag, ez a kis csinos pedig jó ideje a piszkozatok között csücsült. Úgy gondoltam, itt az idő, hogy kitöltsem. Idén 21 könyvet olvastam, egyet félbehagytam, és jelenleg is haladok egyel.
(Őszintén szólva, nagyon kifáraszt ez a mindennapos posztolás, mert nem sikerült olyan időben megírnom a posztokat, ahogy szerettem volna. Mindenesetre töretlenül haladok, még az év végi hajrá sem gátolhat meg benne, hogy olvasnivalóhoz juttassalak titeket. Szóval fogadjátok szeretettel ezt a kis kérdéssort!)



1. A 2017-ES EDDIGI LEGJOBB OLVASMÁNYOD
Hihetetlen sok jó könyvet olvastam ebben a félévben, és nagyon szoros volt itt a verseny, de végül Victoria Aveyard: Vörös királynő mellett döntöttem. Ez hagyta bennem a legnagyobb, legjobb benyomást. Remek volt a kivitelezés, a cselekmény, a szereplők és a borító! Ó, az a gyönyörűség!

2. A LEGJOBB FOLYTATÁS, AMIT 2017-BEN OLVASTÁL
Bár még nem fejeztem be, azt hiszem, Victoria Aveyard Üvegkardját választom, ugyanis ez a sorozat sok idő után visszavezetett a fantasy könyvek világába, amiben régen boldogan elmerültem, viszont egy időben inkább kerültem őket. Az Üvegkard eddig nem okozott csalódást, pedig sok trilógia már a második kötetnél elkezd sebesen csúszni a lejtőn.

3. FRISS MEGJELENÉS, AMIT MÉG NEM OLVASTÁL, DE SZERETNÉL
A Legendás állatok és megfigyelésük forgatókönyve. Még nem kerítettem rá sort, hogy megvegyem, de szerintem ha túlélem a tanévet, megajándékozom magam vele.

4. A LEGJOBBAN VÁRT FRISS MEGJELENÉS AZ ÉV MÁSODIK FELÉBŐL
Határozottan a Hollófiúk 4. Időtlen idők óta várom, hatalmas fan vagyok és a türelem egyszer elfogy. Remélem Könyvmolyképző, készen állsz a bosszúra, ha nem jelenteted meg.

5. LEGNAGYOBB CSALÓDÁS
Janne Teller Semmije egy rakás semmi volt. Nagyon reményeket fűztem hozzá, hiszen rengeteg helyen belefutottam már, és mindenki nagyon pozitívan vélekedett róla, de én utáltam, és nem azért, mert németül olvastam, hanem mert nem volt életszerű, a karakterek együgyűek voltak, végtelenül egyszerűek, a történet összecsapott és felháborító. Aki olvasta: te így viselkedtél volna a gyerekek helyében? Ami pedig fontosabb hol az istenben voltak a szülők/tanárok?? Már a gondolat is bosszant. Senkinek sem ajánlom ezt a könyvet. Komolyan.

6. LEGNAGYOBB MEGLEPETÉS
Elizabeth Gilbert Big Magic-jéről már ódákat zengtek blogos körökben, így tudtam, hogy jó lesz, de mégsem voltam biztos benne, mire is számítsak, hiszen még nem olvastam motivációs könyvet. Végül nagyon megszerettem, Elizabeth Gilbert hatalmas figura, szerethető stílussal és rengeteg kedvességgel és türelemmel. Minden kreatív léleknek kezébe kellene vennie.

7. KEDVENC ÚJ SZERZŐ
Benjamin Alire Sáenz Aristotle és Dante történetével nagyon belopta magát a szívembe, csakúgy mint Becky Albertalli a Simon és a Homo Sapiens-lobbival. Úgy látszik, most az LMBTQ+ sztoris írók vitték a pálmát, de tőlük szeretnék majd többet is olvasni.

8. LEGÚJABB KÖNYVES SZERELEM
Idén végre sort kerítettem Maggie Stiefvater Skorpióvágta c.  könyvére, amivel már régóta szemeztem, hiszen Maggie az egyik kedvenc íróm. Sean Kendrick lángra lobbantotta a szívem. Maggie mindig olyan imádnivaló srácokról ír!

9. LEGÚJABB KEDVENC KARAKTER
Nagyon kevés karakter tud engem úgy elbűvölni, ahogyan például a Hollófiúk srácai, a Harry Potter szereplői vagy Noah a Neked adom a napotból tud. Idén eddig senki sem tudta megütni a mércét, úgyhogy bocsi, de ezt üresen hagyom.

10. EGY KÖNYV, AMIN SÍRTÁL
Volt egy-kettő, amin a felháborodástól tudtam volna, de végül is azt kell hogy mondjam, ilyen nem volt. Nem is szokásom.

11. EGY KÖNYV, AMI BOLDOGGÁ TETT
Colleen Hoover és Tarryn Fisher Never Never. Visszaváltoztatott a 13 éves, rajongó kis lélekké, aki falta a lapokat, és imádta ezt a stílust. Jó volt kicsit mást olvasni, bár rövid volt, és ez nem a könyv előnye.

12. KEDVENC FILMES ADAPTÁCIÓ, AMIT IDÉN LÁTTÁL
Jojo Moyes - Mielőtt megismertelek c. könyvéből készült film kapja ezt a kitüntetést, ugyanis elérte, hogy sírjak. A könyvön nem tudtam, de a film egyszerűen nagyon szép lett. Szerintem ez egyike azon filmadaptációknak, amiket a könyvmolyok nem akarnak letagadni.

13. KEDVENC ÉRTÉKELÉS, AMIT IDÉN ÍRTÁL
Nagyon szégyellem, el is bújok a föld alá, de idén még (!) nem írtam könyvértékelést. De tervezem, hiszen készülnek itt a sötétben

14. A LEGSZEBB KÖNYV, AMIRE AZ IDÉN SZERT TETTÉL
Tommy Wallach Akkor felnéztünk c. könyvét szerintem nagyon szépen kivitelezték, a hangulata is tökéletesen passzol a történethez. Ráadásul fekete és egészen minimalista. 

15. MELY KÖNYVEKET SZERETNÉL ELOLVASNI AZ ÉV VÉGÉIG?
Amy Harmon: Arctalan szerelem
Katja Millay: Nyugalom tengere
Cassandra Clare: Végzet ereklyéi sorozat
Lewis Carroll: Alice Tükörországban
Nicola Yoon: Minden, minden
John Green – Maureen Johnson – Lauren Myracle: Hull a hó (a téli időre)
Sarah J. Maas: Üvegtrón sorozat
Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
Hirtelenjében ennyi a Várólistacsökkentő kihívásra készült listámból.

+1. KIKET JELÖLSZ?
Mindenkit, aki szeretné megcsinálni. Hajrá!
A TAG innen származik: xx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.