2018. szeptember 9.

50 KÖNYV EGY NYÁR ALATT - ÉRTÉKELÉSEK 2.


A bejegyzés egyik könyvre nézve sem tartogat spoilereket, a fülszöveget és egyéb infókat a könyv címére (vastag betűsök) kattintva érheted el, valamint vigyázz, mert a befejeztem, elkezdtem és olvastam különféle formái igen gyakran jönnek elő a bejegyzés során!



JÚLIUS 16., HÉTFŐ
Tegnap a teljes napomat a barátaimnak szenteltem, így olvasásra nem igazán jutott idő, csak buszra/vonatra várakozás és utazás közben merültem bele az Egy kis életbe, ami rettentően tetszett. Egyszerűen annyira kidolgozott, és valósághű, hogy ha osztanának díjat ezért, az eddigi életem során olvasott könyvek közül gondolkodás nélkül Hanya Yanagiharának adnám, pedig még csak 100 oldalon voltam túl, amikor ez megformálódott a fejemben.
Emellett belekezdtem az Üvegtrón második részébe, az Éjkoronába, ami mutatja, hogy magával ragadott a világ, bár abban még nem vagyok biztos, hogy a harmadik részt is elolvasom az 50 könyves kihívásom keretein belül. Kicsit sok lett ez a fantasy műfaj.
Egyébként a nyár vonat szempontból borzalmas eddig, kétszer büntettek meg, mert nem volt gyorsvonati pótjegyem, amit a pénztáros nem adott (!!), annak ellenére, hogy három éve utazom úgy vonattal, hogy mindig a szokásos szöveget mondom ('napot, diákjegy, innen oda, köszi), és ez idáig sosem volt pótjegy-probléma, mindig adtak. Most meg hirtelen kérni kell külön? MÁV, hát mi van veled?


JÚLIUS 17., KEDD
Oké, befejeztem az Éjkoronát, és az utolsó 100 oldal olyan csalódás volt, hogy már a hajamat akartam tépni. Egyszerűen felidegesítettek a karakterek, néhol teljesen logikátlan volt a cselekmény, a párbeszédek... csak vigyétek a szemem elől ezt a mesterségességet! Chaolt, a hősszerelmesünket úgy, ahogy van legszívesebben megfojtottam volna. Az élete másból sem áll, mint Celaena utáni rohangálásból. Mintha nem lenne munkád, haver! Vagy téged a külsődért fizetnek? Celaenat meg azért akartam megölni, mert ő nem akarta ezt megtenni Chaollal. Team Dorian! Tényleg megkérdőjeleztem, hogy befejezem-e a sorozatot, vagy hagyom a fenébe, mert nagyot csalódtam a sorozatban. Aztán szembejött velem egy spoiler a későbbi könyvekből, és kíváncsi lettem, hogy történhet meg... Ah, könyvmoly problémák!
Délután elolvastam a Nick és Norah végtelen éjszakáját, ami egy kellemes egyszerolvasós romantikus sztori. Ennyi, de tetszett, felüdülés volt az Éjkoronás kiakadás után.


JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK
Ma reggel kivégeztem a Kalitkába zárt álmok című könyvet Ruta Sepetystől, akinek már korábban olvastam egy könyvét, körülbelül öt éve, és imádtam. Egyáltalán nem csalódtam, most is egy különleges történetről olvashattam, és ezért szívből ajánlom az írónő munkáit. Most épp az '50-es évek New Orleansába csöppentem bűnözők, madámok és bordélyházi alkalmazottak közé, miközben szurkoltam Josie-nak, hogy kitörjön abból a kalitkából.
Azon vívódtam, hogy a következő áldozatom egy klasszikus legyen, vagy valami limonádés kortárs. Belenéztem a 11-es kötelezőkbe, de jajj… Egyedül az ajánlottakból olvasnék valamit önszántamból (ott van a Zabhegyező, de azt már olvastam - kétszer is), úgyhogy szerintem idén is "hülye és kulturálatlan" maradok, ami azt illeti. Sorry not sorry. 



JÚLIUS 23., HÉTFŐ
Jó régen volt frissítés, azóta elutaztam anyukámhoz, és elolvastam A csábítás szabályait (tökéletes nyárra, bár klisés, és kissé rossz üzenetet közvetít, mert a főszereplő lány eléggé megváltozott, hogy megszerezze a pasit... lehet, hogy annyira mégsem tökéletes?), aztán a Csúf szerelmet (, amiben egy mérgező kapcsolatot idealizált az írónő, így meglehetősen rossz példát mutatva - nagyon nem ajánlom, mi van ezekkel a mai YA-kkal??), ma pedig A távolság relatívot (ez viszont már tényleg tökéletes nyárra, koronát az írónőnek!).
Antikváriumban is voltam, és egy kaktuszokról szóló ismeretterjesztő mellett megvettem John Steinbeck Édentől keletre c. könyvét, Charlotte Bronte-tól a Shirley-t és a Jane Eyre-t, valamint egy Cheng Tcheng nevű írótól az Egy kínai anya című regényt, aminek a kötése valami elképesztő. Mintha homemade lenne, és én teljesen beleszerettem, úgyhogy már csak azért is elhoztam.


JÚLIUS 30., HÉTFŐ
Egy hét telt el a legutóbbi jelentkezésem óta, de elkeserítően keveset olvastam azóta. Ennek oka egy unokatestvéreknél töltött hétvége, próbálkozások a konyhában, és hogy általában nem a legjobb könyvekbe kezdtem bele.
25-én olvastam a Találkozzunk Rómában!-t, ami ötös skálán egy erős négyes - egyszer olvasható, nyári regény, kicsit elgondolkodtat, megnevettet, talán meg is lep a végével, de mindezt nagyon kis dózisban. Mindenesetre egyedi, ritkán olvasok ilyeneket.
26-án végre sort kerítettem a már egy ideje a polcomon várakozó Rettentő gyönyörűségre, aminél hiányzott valami. Talán csak nem kedveltem a főhősnő karakterét, mert nem értettem a motivációit, és kissé kétszínűnek gondoltam, vagy maga a fantasy stílusa nem fogott meg. Őszintén nem tudom.
27-én A homok leányának ugrottam neki, amiről valamelyik blogon olvastam, és rögtön felkeltette az érdeklődésem. Mert Közel-Kelet, kis western beütéssel, sivatag, fantasy, dzsinnek!  Ezután egy kérdés marad: hol a folytatás? Mert ahogyan reménykedtem, a történet bekerült a kedvenceim közé. Sokan kritizálták, hogy unalmas, és hogy a szerelmi szál kissé légből kapott. Azonban én úgy gondolom, lassú víz partot mos, főleg ha fantasyről van szó. Egy világ felépítéséhez idő kell, és ha a főhősnőnk nem a tizedik oldalon pottyan a mély vízbe, hát annál jobb. Legalább van idő megszokni a környezetet és megismerni a világot. A szerelem is teljesen jól felépítettnek tűnt. Igen, kaphattunk volna több jelenetet a párral, hogy kicsit mélyüljön a kapocs a szemünkben, de valahol örültem neki, hogy a románc nem vitte el a figyelmet az akcióról.
Ma reggel a mostanában felkapott Idolt kezdtem el. Több blogon olvastam róla jókat, valamint Goodreadsen elég jó értékeléseket kapott. Gondoltam, jó kis löket lesz az én készülő regényemnek, aminek a központjában szintén egy fiktív zenekar áll.
De istenem! Amit eddig olvastam belőle, az borzalmas volt. Maga az alap koncepció, hogy egy részeg motoros (, de jól néz ki!) beszáguld a csaj kertjébe, aki ahelyett, hogy megnézné, mondjuk, nem tört-e ki a szerencsétlen nyaka, lelocsolja slaggal. Aztán beengedi a házába, megfürdeti, és bedugja az ágyába. Először is, oké, hogy jól néz ki a csávó, de mi a biztosíték rá, hogy azután, hogy lehányt, reggel felkelve nem erőszakol meg? Másodszor, ha már annyira rád tört a segítőkészség, Liberty, drágám, nincs kanapéd? Neked a pihe-puha ágyad kellett felajánlanod? Mindez az első fejezetben. Ezután a románc már a hetvenedik oldalon trópusi viharként tombol, teljesen indokolatlanul -, legalábbis az olvasó számára -, így nem is érdekel a történet ezen szála. Ami elég nagy gond, tekintve, hogy ez egy romantikus regény lenne! Arról már ne is beszéljünk, hogy a "szex jeleneten" konkrétan szakadtam a röhögéstől, pedig nem hinném, hogy az írónő célja ez volt.
Egyszerűen annyi minden rosszul sült el az első 150 oldalon, hogy kész kínszenvedés volt tovább olvasni, de ez a harmincadik könyvem a nyáron. Ki kell tartani.


AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK
Találjátok ki, kinek fáj megint a füle! Pirospont jár, ha a válaszod az volt: neked. Fülkürthurut - ez az orvosi megnevezése annak, amiért most be van dugaszolva mindkét hallójáratom, és a család mindent ötször megismétel, hogy meghalljam. De a lényeg...
Július utolsó napján letudtam a kihívás harmincadik könyvét, az Idolt! A végére egészen megbékéltem az egész alaphelyzettel, és élveztem is, nagyrészt. De azt tanácsolom, ha a fülszöveg bármilyen formában felkeltette az érdeklődéseteket, próbálkozzatok meg vele, hátha más véleményetek lesz róla mint nekem!
Ezután egy régóta a várólistámon csücsülő Lauren Oliver könyvet ragadtam meg, a Tünékeny lányokat, ami kicsit thrilleres hangulatú. Abszolút nem vagyok ilyenekhez szokva, egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyet olvastam már, de nem zárkózom el tőlük, mert ezek tudnak igazán nagyot ütni az olvasón. És nem is kellett csalódnom. Annak ellenére, hogy a sztori nehezen indult be, a végén megköveteli, hogy minden elolvasott sort visszajátszunk a fejünkben nyomokat és lehetséges logikai buktatókat keresve.
A hónapot ezután a Legendás állatok és megfigyelésük "tankönyvvel" kezdtem, ami kicsit száraz volt, elbírt volna még többet az arany trió megjegyzéseiből, így nem haladtam vele olyan gyorsan, de elolvastam, és mint mindig, most is ámultam a varázsvilág mélységein.
Ma a Szerelem és más fura szavak volt soron, amire szintén régóta kíváncsi voltam, és nagyon is sajnáltam, hogy ilyen sokáig tologattam, mert egészen jó volt. Kissé ódzkodom az okos karakterektől, és kicsit itt is idegesítő volt Josie, de összességében kárpótolt, hogy kíváncsi voltam a válaszára arra a kérdésre, hogy mi a szerelem. Nem lövöm le a poént, olvassátok el! Nagyon tetszett, hogy egyfajta coming of age sztori volt, és én szeretem a coming of age sztorikat. Ajánljatok ilyeneket, ha ismertek valami jót! Légyszi, kérlek!
Igazából posztot kellett volna írnom az oldalra (most is azt teszem, ha!), mert másnap lánybúcsúra megyünk a nővéremmel Egerbe, és pár napot ott töltünk laptop nélkül.


AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP
Harmadikától nyolcadikáig szenvedtem Az óceán mélyénnel, ami nagyon jó regény, sokat gondolkodtam rajta, egyedül az volt vele a gond, hogy szörnyen lassan haladtam az olvasásával annak ellenére is, hogy némelyik fejezet csak egy fél oldal volt. Ennek az oka szerintem az, hogy nem egy cselekményes regény, de jól bemutatja a skizofréniát, már amennyire én meg tudom ítélni.
A napokban a Balatonnál jártunk apukámmal, előző nap jöttünk haza. Út közben hangoskönyvön hallgattam Kurt Vonneguttól Az ötös számú vágóhidat (, mert a kocsiban olvasástól hányingerem szokott lenni). A szerzővel már régóta szemezek, és amikor megláttam a neten ezt a hangoskönyvet, gondoltam, jól van, akkor most duplázok, és életemben először hallgatok egy könyvet és olvasok Vonnegutot. Az előbbiben nem csalódtam, Galambos Péternek David Attenborough-hoz hasonló remek hangja van, és a tempó is kellemes: nem túl gyors, de nem is unom meg az életem közben. Vonnegutnak viszont furcsa stílusa van, nem biztos, hogy olyan, amit teljes mértékben felfogok és átérzek, így meglehet, hogy ez lesz az utolsó olvasásom is tőle.
Napozás közben A nyertes átkát olvastam, ami viszont egy pörgős fantasy volt az utóbbi két olvasmány után. Nekem nagyon megtetszett a történet, kedvelem Kestrel karakterét, aki nem az a badass, beképzelt főhősnő, mint Celaena az Üvegtrón sorozatból, de nem is olyan gyenge kis Disney-hercegnő, akit folyton meg kell menteni. El is döntöttem, hogy folytatni fogom a sorozatot.


AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK
Túl vagyok egy LOL-os könyvön, a Rád hangolván, ami egészen jó egyszer olvasós regény, a főszereplő lánnyal, June-nal nagyon egyszerűen tudtam azonosulni, hiszen volt egy kis környezetvédős oldala. Összességében egy aranyos romantikus volt.
Ezután gondoltam, ha már felültem a románc-vonatra, elolvasom a népszerű, jó értékeléseket kapott Ezer csók című könyvet Tillie Cole-tól, ami nagyon rossz ötlet volt. Az elején még tetszett is, azt leszámítva, hogy klisés és kiszámítható volt, és a nagymama ajándéka kicsit sántított. Mi van, ha Poppy nem fiúcsókokat gyűjt, hanem lánycsókokat? Úgy értem, ma már ez teljesen normális, nem, nagyika? Ezután a sztori annyira átcsapott nyálasba, hogy két oldalanként letettem. Konkrétan egy párbeszédet nem tudtam zavartalanul végigolvasni, mert elhangzott egy mondat, amit egy hosszú belső monológ követett arról, milyen puha is a fiú keze, milyen csodálatos is az élet meg hasonlók. Minden egyes alkalommal! Egyszerűen túl sok volt az egész könyv, és úgy éreztem, adni nem adott semmi értéket, mármint a fulladás csodás élménye mellett. (Oké, Gin, fúj!)Mindezt úgy mondom, hogy a könyv több, mint felét elolvastam! De lehet, a többit nem fogom.
Inkább elkezdtem az Újrajátszást P. C. Harristől.
A stílust kicsit sántának érzem, és néhol indokolatlanok a szereplők érzései, de ezen kívül határozottan jobb, mint az Ezer csók. Tehát inkább csak ezzel haladok lassacskán, a másik regényt bizonytalan időre vakvágányra teszem, mert Szegeden töltöm a napot a nővéremmel, holnap pedig elutazunk esküvőre, és csak 19-én jövünk haza. Ráadásként szóltak az osztálytársak, hogy huszadikáig le kell adni egy prezentációt a DSD nyelvvizsgához. Én ugye nem tudtam róla, mert utolsó héten nem voltam iskolában, úgyhogy nagy az öröm, hogy annak is állhatok neki.


AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP
Nem sok haladás történt az utóbbi napokban: befejeztem az Újrajátszást, ami a végére csak egy könnyen felejthető, könnyed romantikussá vált a szememben, valamint elkezdtem A hamis herceget, amikhez nagy reményeket fűztem, elvégre Molyon 94%-os az értékelése.
A mostani lassúságom oka a 18-ai esküvő, amin az unokatestvéreimmel és nővéremmel koszorúslányok voltunk. Pénteken érkeztünk a hevesi kis faluba, és ma késő délután értünk haza, és a rokonok miatt gorombaság lett volna olvasni ahelyett, hogy velük beszélgetek. De végülis nem bánom, hogy ez így alakult, jól éreztem magam, de 14 napom maradt 12 könyvre, úgyhogy bele kell húznom, még mielőtt elmennénk Horvátországba a családdal.


AUGUSZTUS 22., SZERDA
Befejeztem A hamis herceget, amiben minden megvolt, ami egy jó kis regényhez kell, kivéve a romantika és a misztikus lények, de hát ezek olvasás közben eszembe sem jutottak. Sage karaktere valami hihetetlen. Imádtam a komiszságát, imádtam, hogy vannak titkai és mélységei, imádtam a talpraesettségét és eszét. Viszont a könyv első felében voltak kérdéseim, amikre bár később választ kaptam, úgy érzem, a szereplőkben is felmerülhettek volna. Így kicsit mintha szándékosan elsiklottak volna dolgok felett, csak hogy a végén még nagyobb legyen a csattanó. Ami amúgy ütött. Számíthattam volna rá, de mást vártam. Ennek ellenére jól megoldotta az írónő.
Tegnap este elkezdtem a Tükörjég című könyvet Becca Fitzpatricktől, és megvolt vele a magam hullámvasútja. Néha nem tetszett ez a "Stockholm-szindrómás" vonal, máskor meg nem tudtam hibáztatni az írónőt, ilyen szempontból szar volt az alapötlet, és ezen a jó stílus se segíthetett. Teljesen elromantizálta a helyzetet -, egy olyan helyzetet ráadásul, ami miatt rohadtul félek kilépni este az utcára egyedül -, és azt üzeni: ha elrabolnak, szeress bele az elrablódba, és ha ügyes vagy, voilá, meg is úsztad! A csattanókra is hamar rájöttem, de azért szurkoltam Brittnek, hogy összerakja a képet. Tehát összességében izgalmas, leköt és remek bevezető a thrillerek világába.


SZEPTEMBER 1., HÉTFŐ
Megjártam Horvátországot, bevásároltam és bepakoltam mindent a koli miatt, mert holnap beköltözöm, de olvasás terén is haladtam; befejeztem Az ötös számú vágóhíd hallgatását, elolvastam A nyertes bűnét (a Nyertes-trilógia második része), valamint elkezdtem a Csak a te hangodat hallom c. könyvet Leah Scheiertől.
Az ötös számú vágóhídról teljesen az a kép él a fejemben, ahogy bedobnak egy követ a nyugodt vízbe, és az körkörös hullámokat kelt. Mindegyik hullám kapcsolódik a többihez valamilyen módon, azonban teljesen zárt, nincs kezdete és vége. Kicsit nehéz elmagyarázni ezeket a gondolatokat, el kell olvasnotok hozzá a könyvet, de az is lehet, hogy ez egy teljesen buta metafora.
A nyertes bűne -, ha létezik ilyen - még jobb volt, mint az első rész. Sokkal több mindent tudtunk meg a világról, árnyaltabb képet kaphattunk Herranról és Valoriáról, több ármány és cselszövés, Kestrel még mindig egy zseni stratéga, kicsit kevesebb szerelem és a befejezés megölt. De többet nem mondhatok spoilerek nélkül.
A Csak a te hangodat hallommal még csak a feléig jutottam, a főszereplőnőtől, Apriltől határozottan falra mászom, de érdekel, mi lesz a sztori vége.
Sajnos az 50 könyv biztosan nem lesz meg, maximum 42, ha az utóbbi könyvet is sikerül befejeznem még másodika éjfélig, ennek az okai a konklúzióban olvashatók.



KONKLÚZIÓ
94 nap (június 1. - szeptember 2.)
41 könyv
~13 588 oldal (mínusz védlapok, címlapok, plusz a félbehagyott könyvek)


Kedvencek lettek:
Teknősök végtelen sora, Hová lett Audrey?, Szívességből szerelem, Szólíts a neveden!, A homok leánya, Nyertes-trilógia, Rád hangolva, A hamis herceg
Amiket utáltam:
Éjkorona, Idol, Csúf szerelem, Ezer csók
Megszereztem őket:
Az élet dolgai, Legendás állatok és megfigyelésük, Egy kis élet, Édentől keletre, Egy kínai anya, Shirley, Jane Eyre
Nem fejeztem be a nyár alatt/félbehagytam:
Egy kis élet, Ezer csók, Csak a te hangodat hallom


5 csillag: Hová lett Audrey?, Üvegtrón, Az orgyilkos pengéje és más történetek, Szívességből szerelem, Szólíts a neveden!, A nyertes bűne
4.5 csillag: Firenzei nyár, Teknősök végtelen sora, A kviddics évszázadai, Az élet dolgai, Legendás állatok és megfigyelésük (forgatókönyv), Kalitkába zárt álmok, A távolság relatív, A homok leánya, Legendás állatok és megfigyelésük (tankönyv), A nyertes átka, Rád hangolva, A hamis herceg
4 csillag: Girl Online, Mirror, Mirror, Isla és a hepiend, Nick és Norah végtelen éjszakája, A csábítás szabályai, Találkozzunk Rómában!, Tünékeny lányok, Szerelem és más fura szavak, Az óceán mélyén
3.5 csillag: Kapd be, szerelem!, Lola és a szomszéd srác, Bright Side, Éld az életed!, Callie, Kayden és a megváltás, Újrajátszás, Tükörjég, Az ötös számú vágóhíd
3 csillag: Szobák, Csókot vegyenek, Rettentő gyönyörűség
2.5 csillag: Éjkorona
2 csillag: Csúf szerelem, Idol
1.5 csillag: -
1 csillag: -


Akármennyire is vártam eleinte, hogy belevessem magam ebbe a kihívásba, és akármennyire is büszke voltam magamra, amiért végig csináltam egy projektet -, mert nekem az volt -, ami három hónapon át tartott, a kérdésre, hogy ha visszamehetnék az időben és újra csinálnám-e, vagy hogy jövőre bevállalnám-e ugyanezt, a válaszom nem lenne határozott igen. Lelkes voltam, és egész idő alatt úgy éreztem, hogy visszatértem valamihez, amit régebben szerettem csinálni, de elhanyagoltam más elfoglaltságok miatt.
Ugyanakkor éreztem azt az enyhe nyomást, amit nap mint nap rám helyezett ez a kihívás, és tudniillik, nem bírom a nyomást. Ha tehetem, inkább messziről kerülöm. Több olyan nap volt, hogy kivégeztem egy könyvet és belekezdtem egy másikba is. Több olyan nap is volt, hogy egyszerűen csak néztem ki a fejemből, és inkább más elfoglaltságot kerestem, mert nem tudtam tartani magammal az iramot. Igen, a fenti könyvek mindegyikét olvastam, de nem égtek bele úgy a tudatomba, mint azok, amiket hetekig olvasok. A fejemben néhány a 41 könyv közül összeállt egy masszává, nem emlékszem a főszereplők nevére, és nehézségeket okozna felidézni a részleteket a cselekményekből. Nem volt időm feldolgozni a problémát, amit néhány könyv felvetett, hiszen ha könyvmolyok vagytok, tudjátok, milyen az, mikor olvastok egy szomorú regényt, vagy épp vidám regényt, és az utolsó oldal után is napokig át-átfut az agyatokon: "úristen, milyen rossz volt, amikor ez és az történt", vagy "bárcsak találkozhatnék ezzel a szereplővel". A kihívás során gyakran tudatosan félre kellett tennem ezeket a gondolatokat, mert egy másik könyvre kellett koncentrálnom, mert tudtam, hogy másnap például a barátaimmal leszek, ezért nem lesz időm. Ezért is volt nagyon nehéz dolguk a regényeknek, hogy kiemelkedjenek, és a kedvenceimmé váljanak. Ki kellett tűnniük a tömegből a stílusukkal, a karakterekkel, a témaválasztással.
Nem lennék könyves blogger, de ami azt illeti, csak sorozatokról sem vezetnék blogot. Túl gyorsan kiégnék.
De voltak jó oldalai is ennek a kihívásnak. Már sokkal tudatosabban válogatom meg, mit veszek a kezembe, és mire szánom az időm, miután nem egy regényt úgy olvastam el, hogy közben utáltam azt. Már nem félek félbehagyni könyveket, de más felfedezéseket is tettem az olvasási szokásaimmal kapcsolatban (erről lesz majd később még poszt).  Rájöttem, hogyan olvashatok sokat úgy, hogy közben sok dolgom van.
Sok új szerzővel is megismerkedtem, például Kasie Westtel, akinek a munkásságát ezután figyelni fogom, Lauren Oliverrel, Sarah J. Maasszal és Kurt Vonneguttal, akiktől már régóta szerettem volna olvasni. Viszonylag sok stílusba is belekóstoltam a nyár folyamán, amit a TBR megírásánál még nem is gondoltam volna!

Az egész összegzéseképp azt tudom mondani, olvassatok! Olvassatok szeretettel, szenvedéllyel, ne azért, mert egy barát azt mondta, vagy mert a neten ezt és azt sokan ajánlották. Részesítsétek előnyben azokat, amik titeket igazán érdekelnek, és ne kényszerítsétek magatokat, hogy többet foglalkozzatok a hobbitokkal, mint amennyit szeretnétek, mert annak az lesz a vége, hogy előbb-utóbb megutáljátok! (Velem szerencsére ez nem történt meg, ezért sem olvastam annyit szeptember közeledtével.)
Most már lezárom ezt a bejegyzést, remélem, tetszett és kedvet tudtam csinálni egy-két könyvhöz, vagy esetleg vitázunk egy kicsit kommentben a véleményünkről!


Ti mit olvastatok a nyáron? Mit olvastok most, és mi lesz a soron következő? Van, ahol eltér a véleményünk a fenti könyvekről?

2018. szeptember 8.

50 KÖNYV EGY NYÁR ALATT - ÉRTÉKELÉSEK

Tavasszal elhatároztam, hogy végre belefogok a régóta tervezett kihívásomba, és megpróbálok elolvasni 50 könyvet egy nyár alatt. Csináltam is egy TBR listát, hogy egy helyen legyenek a regények, amik már ősidők óta a váró- és kívánságlistámon csücsültek. Elérkezett a június elseje, a  kihívás kezdetét vette, és nagyjából tartottam is magam ehhez a listához, folyamatosan húzogattam le az elemeket, valamint felírtam az újakat. Itt elérhetitek.
Az egész dolgot napló szerűen  örökítettem meg, közbeékeltem a programjaimat is, hogy érdekesebb legyen, és egy kicsit bepillantást nyerhessetek abba, hogyan is sikerült ilyen sokat olvasnom és mit csináltam, amikor épp nem olvastam. Később viszont átalakítottam a meglévő jegyzeteket. Egyértelműen ezzel a poszttal foglalkoztam a legtöbbet az összes közül, amit valaha írtam. Ráadásul ultra hosszú lett, ezért kénytelen voltam két részre szedni.
Érdemes várni a második részre, mert a végén csillagoztam a könyveket, és megtudhatjátok, hány oldalt is olvastam pontosan három hónap alatt.

A bejegyzés egyik könyvre nézve sem tartogat spoilereket, a fülszöveget és egyéb infókat a könyv címére (vastag betűsök) kattintva érheted el, valamint vigyázz, mert a befejeztem, elkezdtem és olvastam különféle formái igen gyakran jönnek elő a bejegyzés során!


JÚNIUS 3., VASÁRNAP
A kihívást a Kapd be, szerelem!-mel kezdtem Tarryn Fishertől, amibe már májusban belekezdtem, és csak kb. 100 oldal maradt péntekre, amit a buszúton hazafelé fejeztem be (ilyen három órás buszozásokon mit kezdjen magával az ember?). Ez talán csalás, de a későbbieket tekintve ennyi még belefér. Szeretem Tarryn Fisher stílusát, olvastam már tőle a Kihasznált alkalmat és a Soha, de sohát, ugyanakkor ennek a regénynek nagyon furcsa hangulata volt. Kicsit mintha ilyen misztikus akart volna lenni a főszereplő álmaival, miközben egyértelműen egy szimpla romantikus regényről van szó. Ehhez jön még, hogy a borító sem igazán illik a könyvhöz, hiszen valami badass rockker főszereplőt várna az ember, amit nem igazán kap meg. Még az a gondolat is felmerült bennem, hogy az írónő szívott valamit, amikor ez az egész összejött... Ennek ellenére kíváncsi voltam a végére, hát elolvastam. De azért ugyanezt nektek nem ajánlanám.
Szombaton a Firenzei nyarat olvastam, hihetetlenül gyorsan haladtam vele, ma reggel be is fejeztem. Egyszerűen megvolt az a limonádé, amire a nyár és a kihívás indításához szükségem volt. Olaszország, romantika, gyönyörű helyek és szimpatikus karakterek.


JÚNIUS 6., SZERDA
Belekezdtem a Szobákba Lauren Olivertől és a Teknősök végtelen sorába is, de rengeteget kell tanulnom, ráadásul most igyekszem sok bejegyzést előre megírni.


JÚNIUS 7., CSÜTÖRTÖK
Végül a Teknősök végtelen sorába ástam bele magam, ami rettentően tetszett. John Green stílusa nagyon egyedi szerintem (igen, vannak hibái, de én együtt tudok élni velük), és miközben olvastam, teljesen megfeledkeztem arról, hogy amiről olvasok, azok nem az én rögeszméim, nem az én fóbiáim, hanem Holmseyé, így egy kicsit újraéltem a hipochonder-korszakomat. Azért annyira nem volt kellemes... Viszont az, hogy teljesen elvesztem a könyvben, az író zsenialitását bizonyítja. Egy-két helyen meg is siratott, ami ritkán fordul elő, de ez most nem azért történt, mert a cselekmény vagy a befejezés olyan tragikus lett volna, egyszerűen csak 100%-ban átéreztem Holmsey helyzetét. Olyan szívbemarkolóan valódiak voltak a gondolatai, ugyanakkor annyira egyediek. Olyan John Green-stílusú remekmű volt ez. (Bár kicsit félve adnám kényszerbetegek kezébe, mert én is megrendültem néhány jeleneten.)


JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK
Rég jelentkeztem. Kicsit előbb szabadultam a suliból, mert beteg lettem, ezért két napon keresztül aludtam, ami király volt (ez irónia akart lenni), és egy délutánt végigszenvedtem. A kihívás egyáltalán nem a tervezett szerint haladt, de legalább a Szobákat befejeztem. Sokáig nem tudtam, tetszett-e, igazából csak elolvastam, és becsuktam. Ritkán járok így, talán csak idő kellett, hogy a betegség ködén át megformáljam rendesen a véleményem. Végül arra jutottam, hogy ez a regény sokkal jobb is lehetett volna. A karakterek bár emberiek voltak, hiszen voltak jó és rossz tulajdonságaik egyaránt, egyszerűen nem tudtam szimpatizálni egyikükkel sem. És ezen csúszott el az egész, és tartott olyan sokáig befejeznem. Nem érdekelt, mi lesz a szereplőkkel, ennél fogva a cselekmény sem kötött le.
A nyári hangulatom pedig elillant...


JÚNIUS 15., PÉNTEK
A legtöbb iskolás számára ma véget ért a 2017-18-as tanév, és boldog sóhajjal léptek ki az iskola kapuján. Nyár van. Kicsit hiányolom ezt az érzést jelenleg, de tudom, hogy előbb-utóbb majd csak én is elkapom a feelinget. A Szobák után végül nagy válogatások után elkezdtem a Girl Online-t, és nagyrészt el is olvastam, csak kb. 20 oldal maradt a mai napra, ami gyerekjáték volt.
Ez is egy kellemes romantikus történet volt, de a főhősnő naivitása néha borzasztóan idegesített.


JÚNIUS 16., SZOMBAT
Elképesztő, mennyit tudok olvasni egy nap, ha tényleg nekiesek. Délelőtt elkezdtem és este hétre be is fejeztem a Lola és a szomszéd srácot Stephanie Perkinstől. Bár indokolatlanul hosszúnak éreztem, és végig "TEAM MAX"-et üvöltöttem legbelül, mert hát hahó, ez érzelmi megcsalás, Lolácskám, és ez nem spoiler, mert már a fülszöveg alapján előre lehet tudni, mi, hol és miért, így természetesen én is tudtam, mi lesz a történet vége. A csaj mindig azzal jön össze, akit először meglátott, ez gyakorlatilag a romantikus könyvek szabálya. Megint csak nem tudok mást mondani: könnyed, szórakoztató romantikus, amin nem akar az ember sokat gondolkodni.


JÚNIUS 17., VASÁRNAP
Elolvastam A kviddics évszázadait, amire már régóta fájt a fogam.
Harry Potter-lázban égek, újra és újra.


JÚNIUS 20., SZERDA
Tegnap voltunk levendulát szedni, és megvettem a Mirror, mirrort Cara Delevigne-től egy barátnőmnek ajándékba, de még én sem olvastam, szóval maradt két napom rá, mire át kellett adnom (ilyen az élet, ha sóher vagy, na). Furcsán indult a regény, de kíváncsi voltam a karakterek fejlődésére a végéig. Közben a Bright Side-ot is elkezdtem tegnap, azt hiszem. Nagyon tetszett, de Kate mintha maga lenne a TÖKÉLETESSÉG, ami irtóra zavart. Egy emberi lény ne legyen ilyen tökéletes, és ne sugározza minden pillanatban a pozitivitást, mert attól nem lesz jobb, ha nem veszünk tudomást a problémáinkról, csak úgy átlibegünk felettük, mint a nyári szellő. Egyébként reflektálva az utolsó kb. egy hétre: kicsit lazítottam, semmittevéssel ütöttem el az időt, mert következő pénteken apukámhoz utazom egy szülinapi buli és évzáró miatt, utána pedig megyek a Balatonra dolgozni, amihez még el kell rendeznem pár dolgot (többek között egy normális egyrészes fürdőruhát venni -, mert kit álltatok, hogy a kétrészesben jól fogom érezni magam? -, meg a telefonom tárhelyét is bővítenem kell valami kártyával, hogy legyen hely a zenéimnek) így az előttem álló napok elég mozgalmasnak ígérkeznek. Még semmi konkrétat nem tudok a munkával kapcsolatban (másnap hívom fel őket), de nagyon izgulok, ugyanakkor kíváncsi is vagyok, milyen lesz.



JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK
Ritkán mondom - és a kihívás kezdete óta még ritkábban -, hogy egy könyv elgondolkodtat. Ma már ezrével érnek minket a mottós impulzusok, elég csak felnézni Facebookra! "Ne add fel, legyél önmagad, élj a mának" - tudjátok, mennyire nem szeretem ezeket, mert mondani baromi könnyű. Erre a pontra érve elcsépeltnek tűnik, és ha megnézzük, minden könyv ilyenekkel traktál. Gyakorlatilag ezeket a leckéket tanuljuk azóta, mióta először kinyitottuk a szemünket, és nagyon nehézzé vált a művészet segítségével úgy tálalni ezeket, hogy el is jussanak a befogadóhoz, ne csak bólogassanak, hogy ja, ja, ezt már tudtam.
A Bright Side elért mindent, amit akart. 17 évesen nem érződik létfontosságúnak, hogy megálljak és végignézzek nem csak a múltamon, de a jelenemen és a jövőmön is. Megríkatott, és egy olyan hangulatba lökött, amit még csak elemezni sem akarok, mert komplex, érzékeny, mert valami furcsa nyakatekert módon jó helyen van. Kate karakterével kapcsolatban komoly kritikáim vannak - egyszerűen életszerűtlen volt a tökéletessége, ami az egész könyv alatt csak fokozódott, és ódai magasságokba emelte -, de elfogadom, végül is a történet betalált, és lehet, hogy így csak még nagyobbat.
Jó pár óra eltelt azóta, hogy hajnalban befejeztem a Bright Side-ot, és már be is csuktam a Mirror, mirrort, amivel elég döcögősen indult a kapcsolatunk, mondjuk ki őszintén: nem gondoltam volna, hogy ez az én ízlésemnek megfelel, de a végére baromira jó és izgalmas lett. Megérte végigszenvedni az első felét, főleg Leckrajért, akiből többet szerettem volna!


JÚNIUS 24., VASÁRNAP
Az utóbbi napokban nem sok hely jutott az olvasásnak. 22-én utaztam apukámhoz, és eszméletlen késésben voltam, mert este szülinapi buliba mentem az egyik osztálytársammal. Gyakorlatilag vizes hajjal rohantam ki a vasútállomásra a barátnőmért, mert persze apa elfelejtett szólni, hogy a hajszárítónk elromlott. (Nagyon halkan, zárójelben megjegyezném, hogy az Ó-Hazai mézes ágyas meggy pálinka, amit a bulin ittunk, valami isteni finom. Csak mondom, gyerekek.)  Hajnalban értünk haza, és körülbelül 2 óránk maradt aludni, amíg el nem kellett indulnunk a vonathoz, hogy átmenjünk Kecskemétre évzáróra, ezért bölcsen úgy döntöttünk, nem alszunk, mert akkor biztos nem kelnénk fel. (Spoiler alert: rossz ötlet volt.) Így estünk be a tanév utolsó eseményére. A többiek sem voltak jobb állapotban, tekintve hogy a városban valami neonfestékes parti volt előző éjjel...
A bizonyítvány mellé megkaptam J. K. Rowling Az élet dolgai című rövidke kis könyvét "biztatásul" - fűzte hozzá az osztályfőnököm -, és még aznap ki is végeztem. Csupán 20 percet igényelt, de szinte biztos vagyok benne, hogy még meg fog fordulni egy párszor a kezemben.
Ma viszont csak feküdtem a tv előtt, és igyekeztem semmit nem csinálni. Megnéztem egy minisorozatot, az Álmok éjszakáját és az Öngyilkos osztagot. Nagyon fáj a fülem tegnap óta, szóval másnap megyek az orvoshoz. Szuper...


JÚNIUS 27., SZERDA
A 25-e rohangálással telt az orvos, a bank és a házunk között, mert kiderült, hogy nem a kórházban kéne keresnem a fül-orr-gégészt, és 18 év alatt nem nyithatok egyedül folyószámlát. Végül a dolgok elrendeződtek, de örültem volna, ha nem kell ennyit császkálnom a városban, hogy megtudjam, begyulladt a külső hallójáratom (isten tudja, mitől), és hogy megkapjak egy kis kártyát, amin a pénzemet tárolhatom.
Aznap elkezdtem az Éld az életed! című könyvet és másnap be is fejeztem, annak ellenére, hogy este átruccantam Kecskemétre egy búcsúbuliba, mert egy hónapig nem fogom látni a barátaimat. A könyv olyan semmilyen volt. A cselekmény nem túl megjegyezhető, és a főszereplő lányt az idő nagy részében utáltam a gondolkodásmódja miatt, mert annyira távol áll tőlem ez az agresszívan depressziós viselkedés. Persze értem, másoknak miért tetszik a könyv, mert aki hasonló mentális betegséggel küzd, talán tanulhat belőle.
Emellett tegnap elkezdtem, és ma befejeztem az Isla és a heppiendet. (Mik ezek a magyar címek?) Kellemes lezárása volt a sorozatnak, nagyon tetszett a Josh által behozott művészi vonal, ezekért élek-halok egy regényben, és az is tetszett, hogy viszonylag gyorsan egymásra találtak a főszereplők, és nem kellett 300 oldalt szenvedni egy romantikus pillanatért.


JÚLIUS 1., SZOMBAT
Az elmúlt napokban megjártam a Balatont a munka miatt, de haza is jöttem, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan én azt elképzeltem... Bejegyzés a távoli jövőben várható az élményről.


JÚLIUS 2., VASÁRNAP
Tegnap hajnal 2-ig szórakoztam az új designnal a blogra, de még mindig nem tökéletes. Legalább megjött a kedvem foglalkozni az oldallal, és eldöntöttem, hogy írok egy-két személyes posztot, aztán majd meglátjuk, mi jön. Az utóbbi napokban nem nagyon olvastam, csak belenéztem az Outlander második részébe (lefordítom: elolvastam belőle majdnem 200 oldalt), és a napjaimat a Quantico második évadával töltöttem.


JÚLIUS 3., HÉTFŐ
Másodikán Kecskeméten voltam fogszabályzáson, így baromira fájt az egész fogsorom, de próbáltam megfeledkezni róla, és arra gondolni, hogy az egy hónap alatt, mióta felragasztották, sokat javult. Ezen kívül az időm nagy részét lekötötte a blog, több nagyon hosszú bejegyzésen dolgoztam, amik nem mostanában fognak kikerülni. Olvasnom is kellett volna, de nem sok kedvem volt semmihez.


JÚLIUS 6., PÉNTEK
Vissza a nyeregbe. Ma elolvastam a Csókot vegyenek! című műalkotást. Ha érzed az iróniát, jól teszed. A főszereplő lány idegesítő volt, a karakterek sablonosak, nulla élettel már a szerelmin kívül, a szívtiprónk pedig tipikusan az a figura, akikből a bántalmazó férjek lesznek, annak ellenére is, hogy a regény vége felé volt némi változás. De az is annyira sablonos! A rosszfiú, aki egy lány miatt jó útra tér... Aha...
Emellett beszereztem a Legendás állatok és megfigyelésük forgatókönyvet, és ki is olvastam. Nem szükségesek a szavak, imádtam, bár a filmen megnézése után sok újat nem nyújtott. Valamint az Egy kis életet is lekaptam a könyvesbolt polcáról, de nem tudtam, hogy belevágjak-e. Baromi hosszú, és a tempómmal örültem, ha a kihívás felét teljesítem, azaz 25 könyvet. Elég kiábrándító.


JÚLIUS 9., HÉTFŐ
Hetedikén befejeztem Callie, Kayden és a megváltást, aminek az első részét talán két éve olvastam. Ezt szükségtelenül hosszúnak éreztem, és az volt az érzésem, jobban is lehetett volna a depressziót ábrázolni, ezért biztosan nem fog bekerülni a kedvenceim közé, de egynek jó volt.
Nyolcadikán a Hová lett Audrey-t olvastam, ami viszont tökéletes választás volt, egyszerűen imádtam, hogy egy család hétköznapjaiba pillanthattam be, szitkomba illő jeleneteken nevethettem, és szurkolhattam Audrey-nak. Mivel hamar a regény végére értem, még aznap elkezdtem az Üvegtrónt, amit már-már istenítenek egyes helyeken, és szörnyen kíváncsi voltam, mi ennek az oka. Eléggé elszoktam a fantasy könyvek világától, de nekem is tetszik a történet, és valószínűleg folytatni is fogom a novelláskötettel.


JÚLIUS 12., CSÜTÖRTÖK
Üvegtrón, Az orgyilkos pengéje és más történetek és Szívességből szerelem kipipálva. Ez utóbbinak szánjunk egy-két gondolatot.
Nem sokszor sikerül ilyen romantikus YA könyveknek meglepniük, de ennek sikerült. Először is, baromi jól felépített történetről van szó. Klisés lehetne, de a karakterek miatt, akik mindvégig szimpatikusak voltak, egyszerűen nem éreztem a késztetést, hogy letegyem a könyvem, mert érdekelt, mi lesz a főszereplőkkel és érdekeltek a mellékszereplők is, leginkább Gia bátyja (határozottan tartogatott meglepetéseket). Mindannyian sokat fejlődtek, mire el kellett engednem a kezüket, úgyhogy hatalmas taps nekik. Ennek tetejébe csodálatos üzenete van a regénynek. Magyarán: számomra tökéletes volt. Találjátok ki, hány csillagot fog kapni tőlem!


JÚLIUS 13., PÉNTEK
Kicsit kétségbe vagyok esve, mert leesett, hogy a nyár fele oda, és a kihívás borzalmasan halad. Ezután szerintem csak olyan 50-60 oldalas kis micsodákat olvasok majd... Az elképzelés pedig, hogy értelmes dolgokat csinálok a nyáron? Már arra sem emlékszem, hogy volt olyan.


JÚLIUS 14., SZOMBAT
Ennél egyedibb, szívhezszólóbb, igazabb könyvet, mint a Szólíts a neveden! ritkán találni. Nehezen találtam meg az elején a ritmusát -, hiszen nem szokványos regény -, de befészkelte magát a homlokom mögé, és nem tudtam, hogyan szedhetném ki onnan, vagy egyáltalán szeretném-e, hogy eltűnjön Olaszország és ez a szerelem (, amit gúnyolódás is annak nevezni, mert ez annyival több! Ez valami olyan, amire nincsen szavunk, és talán soha nem is lesz). Legszívesebben egy egész bejegyzést szánnék neki, főleg azután, hogy a Molyon belefutottam egy lehúzó értékelésbe...


A folytatás... (szept. 9.)

2018. szeptember 1.

Utazós - Horvátország

Mindenki ezerrel írja a posztokat az ősz közeledtével: egyik részük visszatekintésekből áll, a másik oldal pedig telenyomja a blogos csoportokat Back to School bejegyzésekkel. De tudjátok, mi a nagy helyzet? Nem akarok visszamenni a suliba. Továbbra is itthon akarok ülni, új zenéket keresgetni, olvasni, biciklizni a bányatavaknál, új helyekre utazni és további nyaralásokat tervezni. Én még nem gyászolnám a nyarat, helyette mesélnék nektek arról, hogyan lopta el a szívemet Trogir, és hogyan zavartunk meg egy papot szombati reggelije közepette.


Tavaly is Horvátországban voltunk a családdal, akkor egy Omis melletti kisebb településen szálltunk meg, és sokfelé kocsikáztunk. Elmentünk Splitbe, Trogirba, Dubrovnikba, Omisba és a Krka Nemzeti Parkba is. Mindegyik lélegzetelállító volt, és meggyőzött minket arról, hogy ide bizony megéri visszajönni.
Tehát 23-án kocsiba ültünk, és fél nappal később már Makarskán legyezgettük magunkat a baromi melegben. A város hangulata -, ahogy rájöttünk később - olyan volt, mint Siófoké. Az élet leginkább éjszaka pörgött, a bárok, kávézók, fagyizók olyankor megteltek idősekkel és fiatalokkal, akik előtte egész nap az utcákon sétálgattak és a parton fürödtek, vagy hajókáztak. A legtöbb nap nekünk is nagyjából ebből állt, mivel anyukám és a barátja nem szerettek volna idén is sokat vezetni egyik helyről a másikra, inkább olyan feltöltődös nyaralásként könyveltük el a Makarskán töltött egy hetet.
Ennek ellenére felfedeztük a várost és a mögötte elterülő hegyet, ahol a lentebb látható várrom található egy botanikus kert közepén. Google képek alapján azt hittem, ez a hely csalódás lesz, hiszen semmiben sem hasonlít az itthon híres budapesti Füvészkertre. De ebben a helyben semmi elkeserítő nem volt. A Kotisina Botanikus Kertben a növények természetes élőhelyükön figyelhetők meg, azaz: fel kell szépen battyogni arra a hegyre, megmászni a turistaútvonalat, aztán álmélkodni a kilátásban, a növényeket meg ignorálni, mert a tenger onnan fentről nézve érdekesebb, közben érdemes mondani egy köszönetet annak, aki meghagyta a növényeket ott, ahol voltak - én is elnézegetném minden nap a horizontot.


A harmadik napon végre mi is felültünk a kompra, hogy elmenjük Sumartinba, ami egy Brac nevű szigeten található. Semmi célunk nem volt valójában, utána se néztünk, mi van ott egyáltalán, de ez nem tartott vissza minket. Háromnegyed óra után, amit a hullámokon töltöttünk, partra szálltunk a szigeten, elfogyasztottuk a reggelinket a pálmafák alatt, aztán megkerestük a templomot, ami már a hajóról felkeltette az érdeklődésem. Kicsi emelkedőn haladtunk, és egy tábla szerint valami érdekes épület állt a templom előtt, így hát befordultunk, követtük a kocsinyomokat a földúton, és ahogy elértünk a sarokra, megpillantottuk a pocakos papot, ahol az újságja felett éppen a reggelijét fogyasztotta. Bocsánatkérőn mosolyogtunk, és gyorsan el is hátráltunk. Körbejártuk a templomot, és kerestük is a strandot, merthogy baromi meleg volt.
Egy csendes öblöt találtunk, kicsit arrébb a tömöttebb partszakasztól, és tényleg áldottuk az eget, amiért ott telepedtünk le: megfigyelhettük a rákokat, nyugodtan kifeküdhettünk egy laposabb kőre napozni, anélkül, hogy valaki az orrunkba lógott volna, és gyönyörködtünk a kontinensben, ami az idő miatt tökéletesen látszott.


Az utolsó előtti napot Trogirnak szenteltük, ami már a tavalyi utunk során is a szívembe lopta magát az óvárosával. Kis sikátorok és kötélen föléjük lógó, száradó ruhák, világos kőből épült házak, kék, fehér és zöld spalettás ablakok, árnyékban szunyókáló cicák (kicsit mondjuk gorombák), és ajtók, amikhez eldugott udvarokból nyíló lépcsők vezetnek fel. Minden kőből áradt a történelem (tudtátok, hogy IV. Béla ide menekült a tatárok elől?), és annyira imádtam, hogy tavaly és idén is vettem egy kis kerámia házacskát, hogy legyen egy darabom a városból -, mert biztos vagyok benne, hogy itt egy apartmant nem engedhetnék meg magamnak soha. Úgyhogy beértem ennyivel, na meg azzal, hogy végigbolyonghattam ismét az utcácskákat.
Az ebédre vett tonhalas szendvicsünket a katedrális árnyékában ettük meg a kuncsorgó galambokkal és a többi turistával, de meglepő módon itt nem zavart a sok ember, inkább csak hozzátett a hangulathoz.
Este a makarskai világítótorony mellől néztük a naplementét, és azt kívántam, legyen nekem és Trogirnak egy harmadik találkozásunk, hiszen három a magyar igazság.


Ti merre voltatok a nyáron? Voltatok esetleg külföldön? 

Utóirat: a képeket én és a nővérem készítettük ;)

2018. augusztus 14.

Feltérképezés - Csúnya válás gyerekszemmel


Nem vagyok jó dátumok megjegyzésében. Sosem az a fontos, hogy életem nagy, fontos, személyiségformáló eseményei mikor történnek, hanem maga a tény, hogy megtörténnek.
Azt  hiszem, idén öt éve, hogy én átestem azon, ami a "történetem" meghatározó része lett: a szüleim elváltak (vagy legalábbis szétmentek, hiszen sosem voltak házasok).
Nem azért hozom fel most ezt, mert valamilyen morbid módon meg akarok emlékezni arra az estére, amikor minden a feje tetejére állt, hanem mert amikor benne voltam ebben a helyzetben, nem tudtam, hogy nem vagyok egyedül.
Ma már rettentően nevetségesnek tartom, hogy úgy gondolkodtam, ahogy, de sokat olvastam, sok filmet és sorozatot néztem (, hiszen tudjátok), de egyikben sem úgy mutatták be a válást, ahogyan azt én, gyerekként megéltem. Az irodalmi művekben vannak békés válások, hős anyák, akik kilépnek a mérgező kapcsolatból, gyerekek, akik örülnek ennek, vannak a válás utáni pót-anya, pót-apa miatti balhék, de egyikkel sem tudtam úgy azonosulni, egyiket sem éreztem igaznak. Mindegyik valahogy idealizáltnak tűnt, míg én a valóságban démonokkal és kemény érzésekkel küzdöttem. Persze vannak esetek, amikor a szülők jóban maradnak a válás után, az egyik ismerősöm apukája a mai napig a volt feleségénél ebédel, segít a bevásárlással, és szinte már mesébe illő a kapcsolatuk.
Hát, nálunk nem így zajlott.
Kemény öt éven vagyunk túl, és én most jutottam oda, hogy túlléptem minden szaron, amit kaptam, és szeretném nektek őszintén elmesélni, egy részletet sem kihagyva. 

Aznap hajnalban arra ébredtem, hogy a szüleim ordibálnak. Nem először fordult elő, nagyon sokat veszekedtek. Sokszor a pénz miatt, sokszor azért, mert apa későn és részegen ért haza, vagy azért, mert apa azt gyanította, anya megcsalja őt. Voltak alkalmak, amikor tettlegességig fajultak ezek a veszekedések: eltörtek poharak, felborultak virágtartók és anya kezére ömlött egy forró olajjal teli serpenyő. Apa sosem ütötte meg anyát, minket a nővéremmel eszébe sem jutott bántani, de nem mondom, hogy nem féltem, amikor besötétedett, ő még mindig nem volt otthon, és mindannyian tudtuk, hogy mire számítsunk. A nővéremmel mindig ott álltunk kettejük között, és sírva kiabáltunk, hogy fejezzék be a veszekedést. Néha ez segített, máskor viszont megállíthatatlanok voltak, és ilyenkor nem maradt más, mint elvonulni, és felhívni a nagymamát, hogy már megint baj van. De ő két órányi autóútra tőlünk nem sokat tudott tenni.
Aznap este viszont valami teljesen más volt. Én nem tudom, hogy az ember megérzései hogyan működnek, de valahogy tudtam, hogy rögtön ki kell pattannom az ágyból, és láttam, hogy a nővérem is elfutott az ajtóm előtt. Anya az ágyukon feküdt, apa felette állt, és megrúgta. Anya hagyta, és ez ijesztett meg a leginkább. A teljes lemondás, amit a szemében láttam. Akkor, mint mindig közéjük álltunk, és megvédtük anyát. Apa elmondta nekünk, hogy anya két éve csalja őt, és a szemünkbe hazudott. Nem csak az övébe, de a miénkbe is. Nem használt szép szavakat. Kiviharzott a házból.
Mikor többé-kevésbé sikerült megnyugodnunk, hogy elment, anya leültetett minket a kanapéra, és elmondott mindent teljesen őszintén. Hogy apa miatt elment otthonról, elköltözött egy teljesen idegen városba apa miatt, aki már akkor sem törődött velünk, amikor megszülettünk. Hogy hogyan jutott el odáig, hogy viszonyba bonyolódott egy másik, házas férfival.
Másnap összepakoltuk minden cuccunkat, amit mozdítani tudtunk, és úgy éreztük, szükségünk van rá, és ideiglenesen anya egyik barátnőjénél szálltunk meg, akik az utcában laktak. A felnőttek elkezdték a lakáskeresést, és pár napra rá a sulitól öt percnyire, egy panelban találtuk magunkat.
A következő időszakra nem igazán emlékszem. Azt hiszem, csak úgy elteltek a napok, anyával egyre inkább elhatárolódtunk, magunkba fordultunk mindannyian, esténként a kádban ülve sírtam.
Gyászoltam a családomat, mert tudtam, hogy többé már nem lesznek közös nyaralások a Balatonhoz, utazások a mamához, sosem fogok már a piros falú szobámban arra kelni, hogy anya a konyhában zörög a kávéfőzővel, miközben valami beszélgetőműsort néz, hogy elcsípje az időjárásjelentést. Tudtam, hogy a családunk nem volt tökéletes, és mindkét szülőm jól elbánt a másikkal a maga módján, és utáltam is átélni ezeket, de gyerek voltam, és azt hittem, ez normális, hiszen ebbe születtem, sosem láttam mást, még a barátaim szülei közötti problémák is ezt igazolták.
Viszont sosem beszéltem a nálunk zajló dolgokról, még a válás után sem.
Ennek rengeteg oka volt. Egyrészt a barátaim, akikből számos volt, mégsem voltam velük olyan bizalmas, mint például ők velem. Zárkózott voltam, és bármennyire vártam a megnyugtatást és a megértést, szégyenletesnek gondoltam az egész helyzetet. Hogyan mondtam volna el, hogy apa bántotta anyát? Hogyan mondhattam volna el, hogy anya megcsalta őt? Ez utóbbi volt a szememben a legborzalmasabb. Mocskosnak éreztem magam tőle, a csalódottságról már nem is beszélve. Két évig hallgattam a hazugságokat anyám szájából, és hiába nem volt a kapcsolatunk előtte sem olyan mesébe illő, ezután semmit nem is akartam tőle. Egyszerűen utáltam, és őt okoltam szinte minden rossz dologért, ami történt. Ezért is sírtam minden este. Harcoltam magammal, mert az egyik felem megbántott volt, és valami borzalmasat akart csinálni, hogy ő is megtudja, milyen érzés, a másik felem viszont szerette az egész családot minden rohadt hibával együtt, és nem érzett mást, csak szomorúságot, amiért úgy alakult az életünk, ahogy. Féltem, hogy ha bárkinek elmondom a családon kívül, megerősítenek abban, hogy anya egy borzalmas ember. A barátaim ismerték őt, és mindig azt mondogatták, nekem van a legjobb fej anyukám.
Másrészt megfogadtam három butaságot a válás során:
  1. sosem fogok erről beszélni
  2. sosem fogok mások előtt sírni
  3. sosem fogok megváltozni emiatt
Senkinek nem beszéltem tehát egyik érzésről sem. Sem a dühről és bosszúvágyról, sem a szomorúságról, a megbántottságról, sem arról az érzésről, hogy megfosztottak valamitől. Majdnem egy évig azután a hajnal után minden este sírtam és veszekedtem magammal, és újra és újra előhúztam minden szar emléket, hogy tápláljak valamit, amit meg kellett volna beszélnem első sorban a szüleimmel.
De elfoglaltak voltak azzal, hogy a pénzen, a kocsin, a házon, a gyerektartáson meg ilyeneken veszekedjenek ügyvédek jelenlétében, mert nem lehetett kettejüket egy szobában hagyni. A nővérem, amikor megpróbáltam vele beszélni, azt mondta, ő örül, hogy vége lett és elköltöztünk,  de én nem így voltam vele. Még utána is hallgattuk a vitáikat telefonon, és hallottuk anyát panaszkodni, amiért nem tudnak megegyezni. Szerintem minden csak rosszabb lett, de a nővérem kibékült a helyzettel, és bár nem mondta, éreztem, hogy azt gondolja, nekem is ezt kéne tennem.
Aztán lecsendesedtek a szülők, de az én gondolataim közel sem. Már tényleg késő lett volna felkavarni mindent az én butaságaimmal. Teljesen egyedül maradtam azon a csatamezőn, csak még egy további évvel később vallottam be anyának, mi is volt velem akkoriban. És talán két éve avattam be az egyik szobatársamat, egyben legjobb barátnőmet, aki nagyon jól fogadta. Nem éreztem rajta, hogy bármilyen módon untatom, vagy felháborítom, amiért rápakolom ezt a terhet, és nem is ítélkezett rögtön. Megértő volt, megvigasztalt, mert ahogy most, akkor sem voltam képes sírás nélkül beszélni a történtekről.
Minden ilyen beszélgetés után eszméletlenül megkönnyebbültem. Akkor éreztem át csak igazán, mit is jelent, mikor azt mondják, "levenni a terhet valaki válláról", hiszen éveken át cipeltem ezt.
Megszegtem hát minden fogadalmamat: beszéltem másokkal, sírtam mások előtt, és igenis megváltoztam. Ezek elkerülhetetlenek voltak, visszagondolva már csak nevetni tudok a képtelenségükön. Az első két ponttal tudatosan mentem szembe, hiszen az érzelmek kimutatása teljesen emberi dolog, ami még jót is tesz a lelkünknek. Nyilvánvaló, hogy ilyen dolgokról, mint a válás, a szűk családnak és barátoknak beszélniük kell! A harmadik pontban a válás összefogott a felnövéssel, és életre szóló leckéket adtak szülőkről, hibákról, kapcsolatokról és a beszéd fontosságáról. Nem olyan módon változtam meg, amitől féltem. Nem kezdtem el inni, mint apa, nem lettem annyira hirtelen haragú, mint anya. Egyszerűen csak okosabb lettem, és talán köszönettel is tartozom nekik, amiért megmutatták, milyen ne legyek soha.

Jelenleg, öt évvel később nem mondom, hogy nincsenek problémák a családban. A legtöbb könnyet miattuk ejtettem, és ez ezután is így lesz.
Apa még mindig iszik, bár közel sem annyit, mint annak idején, és ha részegen is jön haza, amikor ott vagyunk nála a nővéremmel, csak leül mellénk, és bocsánatot kér, néha pedig sírva mesél a kapcsolatukról anyával. A maga módján szerette őt, talán még mindig, de ahogy engem, őt is megbántották, és elengedni nem könnyű valakit, neki ráadásul egyik pillanatról a másikra kellett rájönnie, hogy elvesztette anyát, amikor megtudta, hogy megcsalta. Habár már régóta elvesztette. Az alkoholizmussal talán maga kergette bele anyát ebbe a helyzetbe. Azóta barátnője van egyébként, akit a nővéremmel mindketten kedvelünk.
Anyával sokat veszekszünk. Leginkább azért, mert keveset beszélgetünk vele, és elvonulunk a szobánkba olvasni és sorozatot nézni. Úgy gondolja, az ő hibája minden -, hát ezért sem akartam vele a válás utáni évről beszélni -, és ezzel engem is borzalmasan megbánt, de hiába mondom neki, hogy már nem így gondolom. Anya nagyon makacs. Az ő hibája, az én hibám, apa hibája, a nővérem hibája, a nagymama hibája... Nem mindegy már? Én megbocsátottam neki, és az sosem volt kérdés, hogy szeretem, mert még akkor is szerettem, amikor annyira megbántott. A veszekedéseink másik oka a barátja, aki egy minden lében kanál okostojás. Nem kedveljük, de anya boldog vele, így én próbálom lenyelni a dolgot. A nővérem már kevésbé megértő.
A nővérem teljesen máshogy dolgozta fel a gyerekkorát és a válást. Elzárkózott és azt a taktikát választotta, hogy ha nem foglalkozik a problémával, akkor az nem is létezik, de ez nyilván nem működik. Anyával nagyon megromlott a kapcsolata, azt hiszi, anya nem szereti őt, és bármit csinál, az ő szemében sosem lesz jó. Anya próbálja az ellenkezőjét bizonygatni, de ő is érzi, hogy a kapcsolatuk tönkrement. Szerinte a nővérem nem tiszteli és ezáltal nem is szereti. Elbaszott helyzet.

Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy felkeresek egy pszichológust, csak hogy meghallgassam egy olyan személy véleményét, aki pártatlanabb, mint a barátnőm, és érzelmileg nem kötődik a történethez, ahogy a családtagjaim, mert néha úgy érzem, addig nem leszek felszabadult, amíg bármilyen módon kötődöm a szüleimhez. Szeretem őket, a nővérem a mindenem, de ahogy egyre idősebb leszek, úgy jövök rá sorra a hibáikra, és arra, hogy képtelenek megváltozni. Legalábbis drasztikusan semmiképp, és félek, hogy nem leszek mindig ilyen megértő velük, hiszen előbb-utóbb minden bili megtelik. Nem hiába akarok külföldön továbbtanulni. Viszont nagyon örülnék, ha nem érezném úgy, hogy elfutok, vagy hogy egyáltalán el kell futnom előlük.

Nagyon nehezemre esett megírni ezt az egészet, nagyon személyes téma ez - a legszemélyesebb, amiről valaha is írhatnék -, és egy ilyet nem szívesen tesznek közszemlére az emberek az interneten, hiszen teljesen védtelenné teszem magam azzal, hogy megmutatom a legfájóbb pontom. Mert ez bizony az.
Azt sem szeretném, ha panaszkodásnak hinnétek ezt a kitárulkozást. Egyszerűen azt szeretném ezzel a poszttal, ha ti is tanulnátok ebből - annak ellenére, hogy úgy gondolom, hogy a saját bőrünkön kell átélnünk dolgokat, hogy igazán megtanuljunk egy-két fontos leckét, habár ezt senkinek nem kívánom. És ha valamire jónak tartom a blogomat, és az olvasottságát, akkor az az, hogy átadjam a tapasztalataimat és a tudásomat. Ez a célja a környezetvédelem témakörében íródott bejegyzéseimnek, és a Feltérképezős posztoknak is.
Ezért szívből remélem, hogy ez a poszt is megtalálja majd a megfelelő embereket, akiknek valamilyen formában szükségük van rá. Nekik azt üzenném, hogy beszéljenek, teljesen mindegy, kivel, akár barát, szülő, internetes ismerős vagy terapeuta legyen az, ne féljetek kimondani a gondolataitokat! Akár hozzám is fordulhattok itt kommentben, chaten, Facebookon (Ginny Deliza néven találtok meg, vagy a GinnEase Fb-oldalán), de akár e-mailben is kereshettek (sweet.happiness.blog@gmail.com)! Meséljétek el a ti történeteteket, vagy kérdezzetek, ha szeretnétek! Igyekszem mindenre őszintén válaszolni, hiszen ezután a poszt után nincs is mit rejtegetni.
Tudjátok, a platformjaim eddig is teljesen nyitottak voltak előttetek, és ez ezután sem fog változni!


Legyetek őszinték, beszélgessünk a problémákról!

2018. augusztus 7.

A kedvenc posztjaim júliusból


A kedvenc posztjaim a hónapból cím magáért beszél. Ezzel a kis listával szeretném bátorítani az olvasókat további olvasásra, a bloggereket írásra, mindeközben felhívni a figyelmeteket azokra az oldalakra, amik megérdemlik a népszerűsítést.
Az előző adag pozitív visszajelzéseket kapott, legnagyobb örömömre, mi több, ti is ajánlottatok nekem bejegyzéseket, amiket ezúton továbbítanék is a nagyközönségnek. Ez a lehetőség most is él, kommentben várom a ti kedvenceiteket!


30 dolog, amit 30 éves koromra a szépségről tanultam

- Viola Annától -

Ez a poszt olyan igazságokat sorakoztat fel, amiket mi magunk is tudunk, de úgy gondolom, néha nem árt emlékeztetni az embereket, hogy "vannak könnyebb és vannak nehezebb napok: néha szépnek látod magad, néha nem. Egyik állapotból sem érdemes komoly következtetéseket levonni." Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egész bejegyzést gyönyörű illusztrációk teszik még élvezetesebbé.

A vékony lányok védelmében

- Líviától -

Lívia azzal indít: "31 éves vagyok, 165 cm és 45 kiló." Én azt válaszoltam magamban: 17 éves vagyok, 164 centi, és gőzöm sincs, hány kiló, de biztos alulról súrolom csak a 45-öt. Én is "kórosan sovány" vagyok, ahogy anno Védőnéni kis táblázata mondta, és azt a gondolatot pártolom, hogy a vékony lányoknak sem könnyebb. Még posztot is írtam róla, hiszen mai napig küzdök a testemmel, és az ott leírtak ma is érvényesek, változás viszont alig van. Úgyhogy tessék csak belegondolni, mit teszünk, amikor azt mondjuk valakinek, híznia kéne! Hát, én azt válaszolom, neked meg fogynod, a másiknak meg edzeni, a harmadik meg mit akar a tetoválásaival... Ez nem így működik.

Üresjárat

- Kirától -

Kira oldalára, a Csillogó sötétségre ezen a rövidke kis irományon keresztül bukkantam, és sajnálattal láttam, hogy Kira mennyire kevésre értékeli a saját műveit, én viszont nagyon is látom benne a fantáziát. Az Üresjárat egy buszon utazó hölgy kissé pesszimista gondolatait tárja elénk. Én kicsit magamra ismertem. Olvassátok el ti is, hátha!

"Találd meg a stílusod" - Egy rossz tanács

- a Sorokba szedve írójától -

Régen olvastam már írással kapcsolatos jótanácsokról, mert nagyjából mindenhol ugyanazt hallja az ember. Gyakorlás a jó regény atyja, ne várj az ihletre, de ha nagyon elakadnál, hát olvass egy könyvet! Egy idő után untató. Na, de nem ez a cikk! Mertem reménykedve megnyitni, hogy valami jót fogok találni végre egy ilyen cím alatt, és nem is lettem pofára ejtve. A bejegyzés írója a megfelelő eszközöket használja a meggyőzéshez pont ott, ahol kell, úgy, hogy utána csak fogtam a fejem, hogy "basszus, tudhattam volna!". Szóval, ha írsz, ezt mindenképp olvasd el!

Sustainable travel tips + packing list

- Ameliától -

Egy nap szembejött velem a Facebookon egy képsorozat szeméttel teli strandokról szerte a világban, ami előtt egy Instagram modellnek tűnő hölgy pózolt. A mellékelt szövegben ez a lány, Amelia Whelan szavakban is kifejezte csalódottságát, miszerint az emberek nem fordítanak kellő figyelmet a környezet megőrzésére, és rengeteg szemetet hagynak hátra olyan helyeken, ami minden második ember utazós listáján szerepel, példának okáért Balin. Feltüntette a blogját, amire rögtön lecsaptam, és találtam is érdekes tartalmat dögivel. Mégis ezt a posztot szemeltem ki, ami a nyaralások közepette talán egy-két nyitott gondolkodású ember számára hasznos lehet, hiszen egyszerű lépésekkel rengeteget tehettek a rombolás ellen. Ugyan nem júliusi gyümölcs ez a bejegyzés, de én ebben a hónapban olvastam.


Amber ajánlása:


- Poppytól -


Ágoston TOP10-es listája:


- Bereczki Enikőtől -

- Szabó-Topor Tündétől -

- Timicstől -

- Everglowtól -

- Thinkerbelltől -

- tőlem -

- Fancsali Fantától -

- Maja Tankwalltól -

- Everglowtól -

- Kardon Annamaritól -


Innen is köszönöm Ambernek, a Fotoszintézis írójának, és Ágostonnak, a Felnőtt szemmel bloggerének az ajánlásokat, elolvastam mindent, és jó pár blog fel is keltette a figyelmemet. A Szösszenetek sorozat valamelyik tagja Everglow tollából az én listámban is helyet kapott volna, az pedig külön öröm és megtiszteltetés volt, hogy Ágoston az én posztomat is beletette a listájába!

Nektek mik voltak a kedvenceitek?

2018. július 19.

Világvégi szigetek és óriás fatörzs-hegyek - 4 érdekes hely a világ körül


A földrajz és az utazás iránti szeretetem hozta létre ezt a posztot, amiben bemutatok nektek 4 olyan helyet, ami Föld Anyánk keze munkája. Ezek a területek kívül esnek a turisták szemei elől, mégis gyönyörűek és érdekesek - legalábbis számomra -, és én remélem, hogy egyszer lesz szerencsém és bátorságom ellátogatni mindegyikhez. Hiszen mi lehetne jobb, mint nyakunkba venni a világot?

FAKAOFO ATOLL

Talán már említettem egy-két posztban ezt a rejtélyes helyet, és most elérkezett az idő, hogy nektek is bemutassam. Kezdjük is egy rögtönzött földrajzórával!
"Az atoll egy korallzátonyokból felépülő, gyűrű alakú sziget vagy szigetcsoport" - állítja a Wikipédia (, én pedig fejet hajtok, mert nem is mondhattam volna szebben és egyszerűbben). Ilyen atoll például a híres-neves Bora Bora vagy a Maldív-szigetek is. Engem mégis egy kis névtelen sziget, Fakaofo fogott meg, és ha ránéztek ezekre a képekre, mondjátok, hogy nem akartok ti is végigugrálni a kis pamacsos felhőkön, hogy utána egy fejessel érkezzetek az óceánba!
Valójában három atoll van egymás közelében a Csendes-óceánon, ezek alkotják a Tokelau-szigeteket, amik pedig Új-Zélandhoz tartoznak , mint gyarmat. Az új-zélandiaknak ez a megnevezés nem tetszik, de a lakosok népszavazáson úgy döntöttek, nekik tökéletesen jó így is. Mert igen, annak ellenére, hogy a szigetek összterülete 10 négyzetkilométer, 1499-en lakták őket 2016-ban! Mi ez, ha nem elképesztő?
Amikor megláttam ezt a képet azzal a vékony földsávval, azt hittem lakatlan, hiszen a szigetek legmagasabb pontja 2 méterrel a vízszint felett van dagály idején. Mi történik, ha vihar van, vagy egy földrengés cunamit indít el? A hullámok csak úgy átcsapnak a házak felett? Ráadásul a legközelebbi szárazföld, Szamoa 500 km-re van, ami több mint egy napi hajóút. Elképzelhetetlennek tartottam, még most is... De nem, ezek a tokelauiak rendesen berendezkedtek: 100%-ban napenergiával látja el őket az a 4032 napelem-panel, internetük van, saját nyelvük, sportrendezvényeik, és banán- és kókuszpálma ültetvényeik. (Mondjuk a gazdaságuk veszteséges Új-Zélandnak, lehet, hogy ezért akarják inkább társállammá nyilvánítani.)
Én rettentően kíváncsi lennék, milyen ott az élet, mit esznek és isznak az emberek, mennyi fiatal van, mivel foglalkoznak, milyen szokásaik vannak, és hogy nem félnek-e egy apró földsávon élni, mikor a tengerek szintje emelkedik.



RORAIMA-HEGY

A hegy Dél-Amerikában, három ország (Venezuela, Brazília és Guyana) találkozási pontjánál található. (Kár, hogy raktak oda egy nagy követ jelölésként, különben tök buli lenne egyszerre három országban állni.) Nem is ez a legérdekesebb a heggyel kapcsolatban, hanem a formája. A helyi bennszülöttek úgy hitték, a hegy egy hatalmas, kivágott fa hátramaradt törzse, amin valamikor a világ összes gyümölcse megtermett, és amikor Makunaima, a "mitikus szélhámos" kivágta, özönvizet idézett elő. (Ez a történet már csak azért is megmaradt, mert szerintem nagyon érdekes, hogy tudat alatt hogy kapcsolódik össze a hit szerte a világon, hiszen például a fa szimbóluma és az özönvíz jelenség is több vallásban megjelenik.) Egyébként teljesen igazat adok a bennszülötteknek, a hegy valóban olyan, mint egy fatörzs, de ez nem egy egyedülálló képződmény. Táblahegynek vagy mesunak hívják az ilyen hegyeket, Venezuela és Guyana vidékén pedig tepuinak vagy tepuynak, az istenek házának.
A hegy és vidéke egyesek szerint inspirálta Arthur Conan Doyle Az elveszett világ című könyvét, valamint a Fel! című filmet.
A megmászás pedig nem lehet egyszerű elnézve azokat a meredek falakat...



TROLLTUNGA

Norvégia ott áll a top 3 hely között, ahová el szeretnék jutni. Talán még első is lenne, ha nem álmodoznék New Yorkról már kiskorom óta. A Norvégián belüli érdekes helyek közé a Trolltunga (a troll nyelve) azért került fel, mert biztos vagyok benne, hogy ha egyszer lenne lehetőségem megtenni a 27 km-es túraútvonalat Ringedalsvatnet tó fölé nyúló kis szikláig, biztosan nem lépnék rá. Ugyanis rettentő tériszony tör rám még egy balatoni kilátó megmászásától is, ezt a sziklát meg 700 méternyi zuhanás választja el a tó vizétől. És hiába jegyeznek csak kevés halálesetet, amit a Trolltungáról a mélybe vetett pillantás okozott (elméletileg 2015-ben volt az első baleset, amit kicsit kétlek, de a Wikipédia biztos tudja), én inkább köszönöm, de nem szeretnék megpróbálkozni vele. Inkább csak távolról szemlélném a szakadék peremét, onnan tisztelnék mindenkit, aki rá meri tenni a lábát a Trolltungára.
Ennek ellenére igenis szépnek találom a jelenséget, és bíztatnék is mindenkit, aki nem fél a magasságtól, hogy látogasson el ide! 



GUELTA D'ARCHEI

Miután láttunk szigeteket, hegyeket, meg sok-sok vizet, nézzünk szét a Szaharában!
A guelták az oázishoz hasonló területek, arra viszont sajnos nem jöttem rá, miben különbözik pontosan a kettő egymástól. A Guelta d'Archei a Föld egy olyan ritka pontja, aminek sikerült kicsusszannia az ember kezei közül, ugyanis nem egyszerű a megközelítése, annak ellenére, hogy ez a legismertebb guelta. Csád fővárosától négy napnyi autóútra van, és még pár órányi gyaloglásra, így a turisták nem zavarják a sziklák árnyékában iszogató tevéket és vadászó nílusi krokodilokat. A víz különben hűvös, és az internet szerint iható amellett a tény mellett is, hogy feketére színezi a teveürülék. Nyami.



Mivel bővítenétek a listát? Hová szeretnétek eljutni?
Tudjátok mi maradt ki? Cupcake ATM! :D

Források: Wikipédia

2018. július 14.

TAG - Write tag a Kacatos Dobozból


Tudom, hogy nemrégiben volt tages poszt, de mindenképp válaszolni szerettem volna ezekre, mielőtt elfelejtem, hogy Lyra kihívott, mert magamat ismerve képes lettem volna erre, ráadásul a pilot-kritikámat az Éles tárgyak című új sorozatról el kellett halasztanom, mert éppen akkor ment el az áram, amikor egy adag popcornnal az ölemmel elmerültem a részben...
Szóval, ez a tag a Kacatos doboz nevű oldalról indult, engem pedig Lyra hívott ki -, ahogy azt már fentebb említettem. Kicsit meg is lepődtem, hogy gondolt rám, mert - habár van egy másik blogom az írásaimnak - annyira nem szoktam aktív lenni ilyen téren. Na, de legalább ezáltal a kis kérdéssor által kicsit közelebb hozhatom hozzátok ezt az oldalamat is.
Ó, és egy ideig most nem akarok tageket látni, úgyhogy kérlek, ne hívjatok ki semmire!

Üzemeltető: Blogger.
emerge © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN BY Sadaf F K.