A SOHA VISZONT NEM LÁTÁSRA '20!

2020 végeztével nem igazán voltam "visszatekintős" hangulatomban, ami a mögöttünk álló felettébb furcsa és negatívumokkal teli évet tekintve nem is meglepő, viszont nem akartam megszakítani ezt a szokásomat itt, a blogon, így hát erőt vettem magamon. Visszaolvastam a tavaly ilyenkor írt posztomat is, amiben elég sok olyan elvárásom és tervem volt 2020-szal kapcsolatban, ami az univerzum által eleve halálra volt ítélve. Remélem 2021 ilyen szempontból gyümölcsözőbb év lesz!

MI TÖRTÉNT 2020-BAN?

BÚCSÚZÁS A KÖZÉPISKOLÁTÓL

2020-ban elballagtam szeretett gimnáziumomból, elbúcsúztam kedvenc tanáraimtól és osztálytársaimtól. Sajnos beleestem az első (de remélhetőleg utolsó) korona alatt ballagó évfolyamba, ami lelkileg borzalmasan nehéz volt. Nagyon sokszor csak kiabálni és sírni szerettem volna, mert úgy éreztem, összeesküdött ellenem a világ, amiért nem adja meg azokat a pillanatokat, amiket előtte több tízezer végzős diák átélhetett évről évre. A befejezés furcsaságát; az utolsó biológia, ének, irodalom, töri órát, az utolsó közös menzás ebédet, kávézásokat és teázásokat, az érzést, ami a levegőben kering, ahogy a tavasz nyárba fordul, ballagást azokkal a rémes, siratós zenékkel, virágtengert és ünneplőbe öltözött alsóbb éveseket, akik tekintetükkel kísérnek minket, kissé irigykedve, enyhe tisztelettel, de mégis arra vágyva, hogy vége legyen a kabarénak és hazamehessenek. Nehéz volt elfogadni, hogy ezeket sosem kaphatom meg, még most, fél évvel később is. Volt ugyanakkor egy csodás bankettünk és egy osztálybulink is. A családdal (bár hihetetlen vitát generált a dolog) megtartottuk a ballagási ebédet, nagyon sok osztálytársammal pedig azóta is szoros kapcsolatot ápolunk.

ÉRETTSÉGI

Szeretnék majd egy külön posztot írni arról, ahogyan felkészültem az utolsó megmérettetésre, de elöljáróban annyit elmondhatok, hogy az utolsó pillanatban kezdtem készülni, voltak kritikus helyzetek, de meglepően jól sikerült.

EGYETEM

Júliusban jött az SMS, hogy felvettek az első helyen megjelölt szakomra. Kicsit örültem is, kicsit nem. Volt bennem egy olyan érzés, hogy nem fog tetszeni a szak, nem olyan lesz, amilyennek elképzeltem és utálni fogom, amit tanulok. Nem tévedtem egészen. Ha visszamehetnék az időben, máshogy csinálnám a felvételit, más szakot jelölnék vagy legalábbis jobban utánanéznék, milyen órákat takar az adott szak. Maga a légkör és az emberek miatt viszont egy szavam nem lehet. Nagyon szeretek Szegeden lenni, tetszik a koli, kijövök a szobatársakkal és néhány szaktársammal már ki is alakítottunk egy kis baráti csoportot, akikkel összejártunk.

PÁRKAPCSOLAT

Amilyen nehezen indult az év első fele a párkapcsolatomat tekintve, olyan jóra sikeredett a második fele. A barátom januárban kiköltözött Németországba és csak a nyáron költözött vissza, ezidő alatt elengedtük egymást, nem mondhatnám, hogy párt alkottunk, aztán augusztusban ránk szakadt minden, amit nem mondtunk ki és amit félreértettünk, le kellett ülnünk, hogy megbeszéljük, építkezünk a dologból és visszatérünk erősebben, mint addig valaha, vagy elengedjük egymást. Az előbbit választottuk. Azóta egyre közelebb kerültünk egymáshoz és rengeteg közös élményt szereztünk. Decemberben ünnepeltük, hogy másfél évesek lettünk.

TEMÉRDEK SZABADIDŐ

A tavalyi posztomban külön kitértem rá, hogy 2020-ban szerettem volna magamra és a hobbijaimra figyelni. Bizonyos szempontból ez sikerült is, bár voltak időszakok, amikor nehezen vettem rá magam, hogy ne csak fusson felettem az idő. Az első karantént egészen jól kihasználtam, mozogtam, foglalkoztam a hobbbijaimmal, aztán a nyáron a barátokra és rokonokra terelődött a figyelmem, majd jött az egyetem és a második hullámos lezárásokba kettős érzéssel futottam bele. Egyrészt, ha itthon vagyok, könnyebben és többet tudok találkozni a barátommal, meg egyébként is szeretek itthon lenni, viszont hiányoztak a barátaim és a programok.

VESZTESÉGEK

2020-ban elvesztettem az utolsó dédszülőmet, drága Dédimamámat. Nagyon szerettem, mert mindig pozitívan állt az emberekhez, senkiről nem volt egy rossz szava sem, bár kicsit naiv volt. Sokat gondolok rá, sosem fogom elfelejteni a kártyapartikat és keresztrejtvény-fejtéseket.

MI VÁR RÁM 2021-BEN?

LEVELEZŐ?

Mióta újra bezártak a középiskolák és egyetemek, azon gondolkozom, levelezőn folytassam-e tovább a szakot. Így több időm lenne dolgozni, pénzt keresni és spórolni, többet lehetnék itthon és emiatt többet láthatnám a barátomat, viszont a barátaimtól elszakadnék, nem ismerhetnék meg új embereket és megfosztanám magam a lehetőségtől, hogy még pár évig élvezhessem, hogy nem kell a munka világában küzdenem. Még van pár hónapom, hogy eldöntsem, mit is szeretnék.

MUNKA?

Nekem már évek óta nagyon fontos, hogy pénzügyileg évről évre fejlődjek és egyre többet tegyek félre. Ez nem mindig sikerült, de 2021-től kifejezetten figyelni szeretnék arra, hogy folyamatosan építgessem az utamat a pénzügyi  függetlenség felé. Ehhez elengedhetetlen, hogy dolgozzak, viszont újra felmerül a kérdés, teljes munkaidőben dolgozzak, és minimális erőt fektessek az egyetembe (, ahogy valójában eddig is tettem), vagy részmunkaidőben dolgozzak.

UTAZÁS?

Sajnos az új évben minden tervem kérdőjeles, ez is. Januárban meglátogattuk volna anyukámékat Angliában, azonban a vírus átírta a terveinket. Hogy a nyáron sikerül-e ezt bepótolni, azt Isten se tudja. Eredetileg már 2020 nyarán, az érettségi után is el akartam utazni valahová, ez lett volna az ajándékom, amiért jó eredményekkel zártam a középiskolai tanulmányaimat. Jelenleg Marokkóról, Hollandiáról, Franciaországról és Spanyolországról álmodozok.

SZEMÉLYES FEJLŐDÉS

Természetesen idén is szeretnék magamra, az egészségemre és a fejlődésre koncentrálni. Egy halom könyv vár elolvasásra, nyár óta alig mozogtam és a folyadékbevitelem sem üti meg az egészséges mennyiséget. Nem feltétlenül tartom problémának, ha nem használok ki minden egyes pillanatot, de azért egy kicsit már megelégeltem a folyamatos ágyban/kanapén tespedést.

Ti milyennek éreztétek 2020-at? Vannak terveitek az új évre?

Tovább

MIT CSINÁLJ, HA OTTHON RAGADTÁL?

Rendhagyó poszt. Természetesen nem minden pont illeszkedik az adott olvasó élethelyzetéhez, inkább ajánlásnak, ihletadónak szántam a listát.

Találd meg (újra) a hobbijaidat!

- olvass

- írj

- blogolj

- keress sok-sok új zenét, csinálj belőlük lejátszási listát

- filmezz/sorozatozz

- rajzolj

Próbálj ki új dolgokat!

- egy új receptet

- kertészkedést

- kezdj BuJo-t (vagy folytasd)

- vágj bele egy új nyelv elsajátításába

Itt az ideje a tavaszi nagy takarításnak!

- pucolj ablakot

- moss függönyt, ágynemű huzatot

- dobd ki a felesleges dolgaidat, adományozd el, amit tudsz

- takarítsd ki a kacatos fiókot

- porszívózz, mosogass, moss fel (a sorrend természetesen egyéntől függő)

- tegyél rendet a teraszon/udvaron/erkélyen

- szelektáld a fájlokat a gépeden és a telefonodon

Mozogj, ha nem fáradtál el eléggé a takarításban

- edz, erősíts, fuss

- sétálj és sétáltass kutyát vagy cicát

Legyél együtt a családdal!

- játssz a gyerekekkel, építsetek erődöt párnákból

- ebédeljetek közösen

- játszatok társasjátékokat

- segíts a szüleidnek a házimunkában/segíts a gyermekeidnek a tanulásban

(- chatelj, indíts videóhívást a barátokkal egy kávé felett és beszélgessetek)

Ne hanyagold el a kötelességeidet se!

- dolgozz otthonról

- tanulj

És végül, viselkedj felelősségteljesen mások érdekében: maradj otthon!

Kívánom minden olvasómnak és az összes ismerősötöknek, családtagjaitoknak a legjobb egészséget! Segítsetek másoknak ott, ahol tudtok, gyerekekre vigyázni, bevásárolni! Ne idegeskedjetek, ne raboljátok ki a boltokat, és mindenekelőtt vigyázzatok magatokra, mert így másokra is vigyáztok!

Tovább

VÉGIGNÉZTEM: THE WITCHER 1. ÉVAD

2019 vége és 2020 eleje hangos volt a sorozat-imádók körében a The Witchertől, vagyis a Vajáktól. Nagyon úgy tűnt, ez lesz a következő széria, ami betöltheti a Trónok Harca után maradt hatalmi űrt a piacon, tekintve, hogy a történet először könyv formájában, majd videójátékként zsebelte a rajongók be hadait. A történet ráadásul a Trónok Harcához hasonlóan egy középkori világban játszódik, amiben a fantasy elemek nagy szerepet kapnak.

A Vaják a megjelenése után eléggé megosztotta a kritikusokat és a rajongókat. Míg előbbi csoport alacsonyan értékelte a sorozatot, a rajongók valóban megtalálták az "új Trónok Harcát". Én a fanok pozitív visszajelzései miatt voltam nagyon kíváncsi erre az újdonságra, na meg a fantasy műfaja különösen kedves a szívemnek és a Trónok Harcát is imádtam. Úgy gondoltam tehát, ez egy nagyon ígéretes sorozat.
Az első évad bennem is elég ambivalens érzéseket keltett. A továbbiakban spoiler-mentesen írok a véleményemről.

A Witcher (a posztban inkább az angol címet fogom használni, mert angolul néztem végig az évadot) főszereplője Ríviai Geralt, a rossz megítélésű szörnyvadász (vaják), akinek a kalandjait követhetjük végig ebben az emberekkel, mágusokkal, szörnyekkel, tündékkel és királyokkal/királynőkkel teli világban. A cselekmény három szálon fut, melyek időben nem egyszerre zajlanak. Talán nem is árulnék el többet, mert úgy érzem ez a sorozat nagyban megköveteli a nézőktől, hogy maguk jöjjenek rá a dolgokra.
Én magam is úgy vágtam bele a kalandba, hogy nem olvastam a könyveket, nem játszottam a játékkal, még a trailert sem láttam, egyszerűen csak benne volt a köztudatban a The Witcher cím, és egy-két kép és jó értékelés alapján estem neki.
Rossz döntés volt.

Az első hat rész után írtam magamnak egy jegyzetet, hogy milyen pontokat szeretnék érinteni ebben a posztban, és mindegyik egytől-egyig negatív volt. Ahogy megfogalmazódott bennem, mi minden zavart ezek alatt a részek alatt, úgy éreztem, semmi kedvem megnézni a maradék két részt, és továbbra is csak fél füllel-fél szemmel nézni a sorozatot, mert annyira nem kötött le. A problémáim az alábbiak voltak:
1.) Egy fantasy mű alapja a jól felépített világ. A műfaj szerelmesei általában azért vannak oda meg vissza a fantasyért, mert el lehet veszni benne. Egy másik világ, ami hasonló a miénkhez, mégis sokkal varázslatosabb, sokkal érdekesebb, miközben veszélyes is és nagyban romantizált. (Gondolok itt arra, hogy sok ilyen történet a középkorban játszódik, ami az egyik legsötétebb korszak a történelemben, rossz életszínvonallal, higiéniátlan környezettel, sok betegséggel és kegyetlen emberrel, mégis szívesen élnénk ott, mert nem mutatják be rossznak ezt a helyzetet.) Ahhoz, hogy el lehessen veszni benne és megteremtse a saját légkörét, részletesnek, jól átgondoltnak, logikusnak kell lennie, a befogadót be kell lassanként vezetni a dolgok működésébe, hogy megismerje a kitalált elemeket és értse, hogy hogyan működnek, mik a szabályok. Ezért olyan hihetetlenül különleges például a Gyűrűk ura, aminek Tolkien kitalált egy nyelvet is, saját nyelvtani szabályokkal. Ha ez nem az alaposság magasfoka, akkor nem tudom, mi lehet az. Vagy ott van a Trónok Harca, amiben a politika olyan következetes, hogy nem merülhet fel a nézőben/olvasóban, hogy "mindez csak kitaláció", de a földrajz is úgy működik a TH-ban (például éghajlati különbségek északon, délen, keleten), hogy ha nem is figyelsz fel rá, tudat alatt azt az érzetet kelti, hogy az a való világ is lehetne, hogy a mi történelmünk egy alternatív változatával állunk szemben. És a geopolitika!
A The Witcher ennek ellenére következetlen, nem érthetőek a világ szabályai, az egyes lényekről semmit nem tudunk meg, az eredetükről, a képességeikről, nem tudni hol járunk a világban, csak ilyen-olyan városnevek meg királyságok vannak, de mindegyik mintha egy kupacon lenne, mert az éghajlat sem nagyon változik, vagy ha változik, akkor két lépés és a hóból a dzsungelben vagyunk. A különböző királyságok öltözködése, építészete egyforma, a kultúráról csak következtetéseink lehetnek. A kis információmorzsákat is úgy kell összecsipegetni ebből a nyolc részből, hogy az ember megértsen legalább egy kis apróságot. Az egyik részben például egy-két másodperc erejéig feltűnik egy térkép, és én arra úgy vetettem rá magam, mint aki tényleg több részen keresztül éhezett. És úgy kellett megállítanom és visszatekernem, hogy mit is láttam. Mi volt odaírva? Hol van az a hely, amiről beszélnek? (De csak egy egyszerű elem, amin máig gondolkozom, mert nem magyarázta meg senki: Mit iszik Geralt, amitől erősebb lesz? Attól a cucctól lesz fekete a szeme vagy az mitől alakul ki? Egyáltalán honnan veszi ezt a löttyöt? Egy mágustól?)

2.) Ehhez hozzátársult az elsiettetett történetvezetés. Megismerünk egy szereplőt a rész elején, kap egy szerelmi szálat, de hopp! A rész végére halott. A romantikus kapcsolatok egy alkalommal, de tényleg, egyetlen alkalommal sincsenek megindokolva, felépítve, alátámasztva, ennél fogva érzelmileg a nézőből sem vált ki semmit. Legalábbis belőlem nem hozott ki semmit.
3.) Értelemszerűen tehát a karakterekhez, úgy ahogy a szerelmi románcaikhoz sem kötött semmi, egyikük sem keltett empátiát, mert keveset tudtam róluk, de mire meg is ismertem őket, a legkisebb érdeklődésemet is elvesztettem irántuk. Inkább idegesítők voltak (különösen Yennefer). Sokaknak máig nem tudom a nevét, sokak nevének úgy kellett utánanéznem, mert egyes véleményező nézők emlegették őket a hozzászólásaikban. Aztán, a jellemfejlődés az egy nem létező fogalom, a szereplőknek nincs érthető motivációjuk, céljuk az életben (khm… Geralt, aki csak kóborol részeken át).
4.) A párbeszédek szappanoperába illők.
5.) A látványvilág... lehetett volna jobb is. Értem én, hogy a CGI költséges és időigényes, de szerintem egy ilyen sorozatnál, ami a gamereket is vonzza a videójáték miatt, nem elhanyagolható szempont, hogy a fantasztikus elemek igényesen nézzenek ki. Én úgy vettem észre, hogy ezt még a rajongók is kritizálták.
6.) Valahol, talán a könyvvel kapcsolatban olvastam, hogy egyébként a történet alapjait a lengyel/szláv mitológia adja. Ez pedig egy olyan elem, ami nagyon érdekes lett volna, ha egy kicsit ki van fejtve, hiszen ezzel nem sok mű foglalkozik. A görög és a skandináv mitológia például benne van a köztudatban, de én nem is tudtam, hogy a szlávoknak is van külön mitológiájuk.

Mivel tudtam, hogy posztot szeretnék írni az első évadról, nem kaszálhattam el az utolsó két rész megnézése előtt a Witchert. De nagyon kedvetlenül kezdtem neki a hetediknek, ezért is ért váratlanul, hogy jobban élveztem ezt az utolsó két részt, mint az előzőket együttvéve. Lehet, hogy azért, mert a kis jegyzetembe kiírtam az összes negatív érzést, ami bennem volt; lehet, hogy azért, mert kezdtek összeállni a cselekményszálak; vagy mert annyi véleményt olvastam és annyit kutattam a sorozattal kapcsolatban, hogy végre ismertem a főbb szereplők nevét és az idővonalat. De mindez csak tipp, megindokolni nem tudnám, miért éreztem úgy, ahogy, hiszen a fentebb felsorolt hibák ugyanúgy ott lebegtek, nem javultak.

Ismerve az egész évad történetét még egy negatívumként az időbeli ugrásokat szeretném megemlíteni. Jobban lehetett volna őket szemléltetni színvilággal, évszám kiírásával, vagy akármivel. Dramaturgiailag is jobban össze lehetett volna fésülni az egészet, vagy jobb sorrendet találni, hogy az újonnan a világba csöppenő nézők jobban megértsék, mi zajlik. Vagy ha ez ekkora falat volt a készítőknek (márpedig az volt), akkor egyszerűen át kellett volna írniuk lineáris cselekményűre. (Tudom, hogy a könyv is össze-vissza ugrál időben, de lehet, hogy pont ebben az esetben nem kellett volna az eredeti műre támaszkodni.)

Összességében nézve nem állok teljesen negatívan a sorozathoz, voltak pillanatok, amiket nagyon élveztem, és jó volt agyalni a kusza cselekményszálon. Kökörcsin/Jaskier például egy színfolt volt néha a humorával, és a zenék is nagyon tetszettek. Elképzelhetőnek tartom, hogy akik ismerték már a történetet a könyvön és/vagy a játékon keresztül, azok élvezték, ahogy azt is el tudom képzelni, hogy a második évad fényévekkel jobb lesz ennél. Viszont sokat gondolkoztam rajta, hogy ha az kijön, nézni fogom-e, de arra jutottam, hogy inkább a játékba kóstolnék még bele, és a sorozatot inkább meghagyom másnak, hogy szeresse.

Úgy gondolom, a sorozat jó lehetőség lett volna arra, hogy új rajongókat szerezzenek a könyvnek és a játéknak, miközben be is mutatják a szláv mitológia legalább egy kis részét. Ez nem nagyon sikerült, és emiatt szomorú vagyok.

Ti láttátok a The Witchert? Mit gondoltok a könyvről, a játékról és a sorozatról? Szerintetek folytassam majd a második évaddal? 

Tovább

A SOHA VISZONT NEM LÁTÁSRA '19!

Az idei év mottója a következő volt: Hagyd, hogy az élet hozza, amit hozni akar! Ez teljes mértékben jellemezte 2019-et. Sodródtam az árral, és ez néha a világ legnagyszerűbb dolgának tűnt, néha azonban úgy éreztem, ez a legrosszabb tanács, amit csak megfogadhattam. Mert 2019 ilyen volt: jó és rossz, de mindenekelőtt rendkívül tanulságos. És úgy érzem, nem tanultam volna ennyit, ha nem hagyom, hogy az élet az utamba sodorja a nehézségeket és élményeket.

2020 eléggé ködös még, nem tudom, mi lesz a továbbtanulással, vagy a gimiben kialakult barátságokkal, de izgatottan várom.

MI TÖRTÉNT 2019-BEN?

SIKERES NYELVVIZSGA

2019 tavaszán megkaptam a hírt, hogy sikeresen teljesítettem a DSD II német államilag elismert C1-es nyelvvizsgát, amire sokat készültem és sokat is szenvedtem érte. Örülök, hogy az első nyelvvizsgámat ilyen jó körülmények között szerezhettem meg, hiszen ingyenes volt és az iskola szervezte, így az osztálytársaim is enyhítették az egész folyamattal járó stresszt. A némettel ezek után nem tervezek foglalkozni, mert nem a kedvenc nyelvem, de nem szeretném elfelejteni a jövőben.

TROYE SIVAN KONCERT

Március 9., a nap, amikor több évnyi álmodozás után végre élőben láthattam és hallhattam a kedvenc előadómat. A koncertre Bécsben került sor, ahol még nem is jártam, így duplán fantasztikus élmény volt, hogy a legjobb barátnőmmel felfedezhettem a belvárost és a koncerten együtt ugrálhattunk a második sorban a kedvenc sorainkat üvöltve. Bár a bejutás kicsit rémisztő volt a rossz szervezés miatt, nem hagytuk, hogy ez elrontsa a kedvünket.

KISTESÓ

Júliusban megszületett a kisöcsém, aki bár messze van tőlem, nagyon örülök, hogy a világon van, és remélem, hogy a távolság ellenére jó kapcsolatot tudok majd vele kialakítani.

SZALAGAVATÓS MIZÉRIA

Hát igen, ahogy csak rá gondolok, önkéntelenül hatalmasat kell sóhajtanom. A párkeresés, a ruhakeresés, a sok kiadás, készülődés, próbák és miegyéb... Sok macerával járt, de azon a két napon (a főpróba és a valódi ceremónia napján) minden kifizetődött. Dédimamám, apukám, anyukám mosolya, a nővérem hülyéskedése, a felszabadult nevetés az osztálytársaimmal a színpad mellett ülve, a szalagra várva - ezek olyan pillanatok, amiket remélem, sosem fogok elfelejteni.

ELSŐ PÁRKAPCSOLAT

Erről szeretnék majd bővebben írni egy másik bejegyzés keretein belül, egyelőre csak annyit, hogy az egész szerelem-párkapcsolat téma nem olyan egyszerű és világos, mint ahogyan azt képzeltem.

BIZONYTALANSÁG ÉS STRESSZ

Régi jó barátaim, öleljetek át, mert nélkületek el sem tudnám képzelni az életet! Főleg a továbbtanulás és a párkapcsolat terén merült fel sok negatív érzelem és gondolat, rengeteg bennem a bizonytalanság és a gyávaság, amit igyekszek legyűrni, de néha nem igazán sikerül. A stressz... hát, talán már a szerves részem lett az évek alatt és csak hosszabb-rövidebb időre tudok tőle szabadulni, de például az iskolával kapcsolatos stressz az idei tanévben csak minimálisan bukkant fel. Szerintem várja az érettségi időszakot, a kis sunyi.

FRUFRU

A legjobb döntés, amit 2019-ben hoztam az a frufrum volt. Mindig egy kicsit bajban voltam a hajammal, mert habár elég dús és vastag szálú, gyorsan zsírosodik és lelapul, ráadásul fáj, ha felkötöm, a fonás meg borzalmasan áll szerintem. Szóval mindig kicsit unalmasnak éreztem. De amióta frufrum van, minden nap hálát adok érte, mert még egy bad hair day-t is feldob.

BARÁTOK ÉS ÚJ ISMERŐSÖK

Szerencsére idén sem hanyagoltuk el egymást a barátaimmal. Kínaizások, koncertek, kávézások, vásárolgatás, bulik, szülinapok, piknikezések, közös edzés vagy akár mémek küldözgetése. Ezek voltak az év kedvenc pillanatai, hiába "nem nyomnak annyit a latba", mint egy szalagavató. A barátaimért vagyok a leghálásabb, és ha most olvastok: köszi mindenért, imádás van! Új ismerősöket is szereztem bőven, ami mindig egy sikerélmény, mert néha nehezen mozdulok ki a kis csigaházamból.

MI VÁR RÁM 2020-BAN?

BALLAGÁS

Sírni fogok, az biztos. Nagyon szeretem a gimis osztályomat, mindenki egy külön kis hópehely, okosak és haláli viccesek, hiányozni fognak.

DIÁKNAP

Az egész tanévben ezt várom a legjobban. Egy barátnőmmel szeretnénk pártot indítani, megnyerni a kampányt és megrendezni a 2020-as diáknapot. A programok közt van festékporos parti, csapatjátékok, koncert, érdekes előadás és még sok más, amivel remélem, sikerül megfogni a diákokat, és együttműködnek majd, hogy egy király nap legyen belőle. Csak nyerjük meg...!

ÉRETTSÉGI

Igazából nem izgulok miatta annyira. Öt éven keresztül szorgalmasan tanultam, megcsináltam (majdnem) minden házit, kitűnő voltam (kivéve, amikor nem), szóval nem lehet akkora baj. Persze felkészülök rendesen, de nem fogom halálra stresszelni magam, hogy szép jegyzeteim legyenek meg azt is megtanuljam, ami nem fontos. Egyedül a matek miatt aggódom, mert néha az egyszerű összeadás is nehezemre esik.

EGYETEM?

Így decemberre úgy tűnik, eldöntöttem végre, hová szeretnék menni és mit szeretnék csinálni; Szegedre anglisztika szakra. (De azért a változtatás jogát fenntartom.)

UTAZÁSOK

Az biztos, hogy a jövő évben is ki fogok látogatni Angliába anyukámékhoz, bár nem olyan hosszú időre, mint idén; és szeretnék végre barátokkal is elutazni valahová.

ÉN

Idén határozottan elhanyagoltam magam. Nem csak a gondolataimat tereltem el sokszor programokkal vagy felesleges Instagram-pörgetéssel, de tavasszal edzettem utoljára, és a hobbijaimat is elhanyagoltam. A GinnEase-re ezzel együtt idén 4 poszt került fel és csak 11 könyvet olvastam ki. Ehelyett mit csináltam a szabadidőmben? Rengeteg Insta- és Facebook-posztot nézegettem és talán mérhetetlenül sok órát töltöttem YouTube-on. Úgy éreztem az utóbbi időben, hogy teljesen elveszítettem a motivációmat és szenvedélyemet a kedvenc elfoglaltságaim iránt, egyedül arra koncentráltam, hogy másokat boldoggá tegyek és mások kedvében járjak. És ez baromi frusztráló. És szomorú is! Hiszen 2019-ben számtalan másodperc, perc, óra telt el semmittevéssel, és ezt az időt én soha nem fogom már visszakapni. 2020-ban szeretnék legalább 25 könyvet elolvasni és legalább 10 posztot írni, továbbá hetente egyszer edzeni (futni vagy erősíteni), arra inkább nem teszek kikötést, hogy a történetírással hogyan szeretnék haladni, de jó lenne azzal is foglalkozni jövőre.

Tovább

FELFEDEZÉS - COMING OF AGE

Mostanában (az utóbbi egy évben) nehezemre esett személyes témákról írni itt a blogon, pedig ezt szeretem a legjobban. Nem csak azért, mert kiírhatom magamból a velem történt pozitív és negatív történéseket, hanem azért is, mert jó érzéssel tölt el a visszajelzéseiteket olvasgatni, és beszélgetni a problémákról, amikkel ti is és én is szembesülök. Viszont nem szerettem voltam leülni és őszintén mesélni ezekről a dolgokról, aminek több oka is volt.
Egyrészt úgy éreztem, átcsaptak a fejem felett a hullámok. Egyik váratlan dolog jött a másik után, én pedig csak sodródtam egyik napról a másikra, hiszen nem is tudtam volna mást tenni. Az élet egyszerűen ilyen, képtelenek vagyunk irányítani.
Másrészt olyan új problémák és témák merültek fel, amikről nem tudtam véleményt alkotni, mert nem tudtam eldönteni, hogyan reagáljak rájuk; és nem is akartam, mert azt már megtanultam, hogy a pillanat hevében reagálni valamire nem a legbölcsebb, hiába éreztem időnként égető vágyat, hogy egy bejegyzés formájában kiadjak magamból mindent. És szerintem nagyon is jól tettem, hogy vártam, mert teljesen másként tekintek például a novemberi eseményekre, vagy arra a "problémára", ami még februárban egy óriási dolognak tűnt.

2018, ŐSZ

Elkezdődött a tizenegyedik tanévem a gimiben, és nem sokra emlékszem, de arra határozottan igen, hogy egy merő ideg voltam. Egyrészt a suli miatt: szenvedősen indult a biosz faktos pályafutásom, úgy éreztem, akármennyit készülök, a négyes-hármas a legjobb, amit elérhetek; közeledett a német felsőfokú nyelvvizsga is, én pedig - mint mindig - túlizgultam az egészet.

Másrészt a kollégiumban is zajlottak a dolgok: a szobatársammal/legjobb barátnőmmel eltávolodtunk egymástól, sokat veszekedtünk, ami novemberre ki is csúcsosodott a pontra, amikor végleg kimondtuk: ezt a barátságot már nem lehet tovább fenntartani. Eléggé magam alatt voltam emiatt, gyászoltam a sok jó emléket, és egy kicsit talán bántam is, hogy annyi mindent megosztottam vele magamról, mert előtte senkinek nem meséltem úgy például a családomról. Akkor még úgy gondoltam, ezekről nem szabad mindenkinek tudnia, mert a lelkemben olyan ajtót nyitnak, ami nagyon érzékeny területre vezet, és amivel nagyon könnyű megbántani. Azóta rájöttem, hogy ezeket az ajtókat igenis érdemes kinyitni néhány ember előtt, akkor is, ha semmi kézzel fogható hasznunk nem származik belőle. Annak a személynek, akivel megosztjuk ezt, nagyon sokat jelenthet. De minderre csak újévkor jöttem rá igazán.

Végül november végén sor került a nyelvvizsga írásbeli részére, és kicsit megnyugodhattam, hogy legalább a felén túl vagyok. Kiderült, hogy a nyelvvizsga, és a vizsgák úgy általában véve nem is olyan nagy durranások. Ha elrontjuk, vannak más lehetőségeink.

2018-19, TÉL

Azonban november végén betoppant az életembe valaki. A Szegedi Egyetem nyíltnapjáról hazafelé tartva a vonaton találkoztunk egy közös ismerős által, és már másnap bejelölt Facebook-on és beszélgetni kezdtünk. A történet röviden annyi, hogy találkoztunk kétszer, volt, hogy hetekig nem írt, aztán próbálta rám kenni a dolgot, mondván, hogy én nem kerestem, valamint erősen igyekezett rábeszélni, hogy feküdjek le vele, ami nem állt szándékomban, tekintve, hogy alig ismertem. Na meg a lelkem mélyén tudtam, hogy ő nagyon nem az az ember, akire nekem szükségem van. Utólag belegondolva a szemében mindig láttam valami állatiasságot, ami miatt kis "üss vagy fuss" reakciót éreztem.

Azonban a probléma ebben a történetben nem is igazán az ő személyéből eredeztethető, hanem abból, hogy az önbizalmam valahol a pokol és a béka segge alatt volt félúton, tehát amikor egy fiú életemben először érdeklődést mutatott irántam, logikusan belefutottam a karjába. Az üzenet egyértelmű: legyen önbecsülésed, és jól válogasd meg, kivel ütöd el az idődet!

A szenvedés ezzel a fiúval egészen februárig tartott, de addigra én már elengedtem az egészet, nem írtam vissza az üzeneteire, nem akartam látni soha többé. Csak a saját hülyeségem és szégyenérzetem üldözött. Február végén aztán mégis válaszoltam neki, megmondtam neki, hogy ne is próbálkozzon, mert továbbléptem és remélem, neki is sikerülni fog. (Valójában tudtam, hogy nincs hova továbblépnie, figyelembe véve, hogy több vasat tartott a tűzben valószínűleg már az elejétől fogva.)

Közben a szilveszter sem zajlott eseménytelenül. Összeakadtam egy sráccal, ami abszolút egyszeri eset volt. Leginkább azért tettem, mert kíváncsi voltam, megtehetem-e. A választ megkaptam a kérdésemre, egy halom másikkal együtt. A bulikban történő egy estés kavarás nem az én műfajom. Számomra ez szintén önbecsülés kérdése, de elfogadom, hogy vannak, akiknek ez bejön.

Januárban lezajlott a nyelvvizsga szóbeli is, és végre-végre elengedhettem a németet, ami 12 éven keresztül aktív része volt az iskolai tanulmányaimnak, és  amit enyhén szólva utáltam az utolsó években. A vizsga után kisebb idegösszeomlást kaptam, mert úgy éreztem, elrontottam az egészet, és egy nagy nullát ért a produkcióm, de pár nap után lenyugodtam, mert végül is már nem volt mit tennem az ügy érdekében, csak várhattam az eredményre. Amin az sem javíthatott, ha kiakadok.

Később a hónapban sor került anyukám és a barátja kiköltözésére Angliába, majd februárban Messengeren érkezett az üzenet, hogy úton van a kistesó. Ez a hír eléggé padlóra küldött. A családban senki sem kedveli igazán anya barátját. Okoskodik, mindenbe beleszól, úgy tesz, mintha pszichológus szakon szerzett volna diplomát, és kötelessége lenne megfejteni mindenkit. Még mindig nehéz elfogadni magát a tényt, hogy együtt vannak (pedig már három éve), erre már csak ráadás volt a baba. Nem is ment minden zökkenőmentesen, külföldön tartózkodtak, nem volt orvosuk, még csak rendes lakásuk sem, csak egy szobát béreltek. A család anya helyett is izgult és félt, gyakran úgy éreztem, én érettebben viselkedem a saját anyám helyett, aki bevállalta ezt az egészet.

2019, TAVASZ

A tavasz a barátokról szólt leginkább, szülinapi bulik, kávézások, kínaizások. Minden hétre jutott valami, miközben edzettem, időnként dolgoztam és készültem az előrehozott érettségikre. Imádtam ezt az időszakot. Megbékéltem azzal, hogy kisöcsém lesz, megkaptam az eredményt, hogy sikerült a nyelvvizsgám és túl voltam a fiús ügyeken is. Tulajdonképpen jobban élveztem egyedül a tavaszt, nem is lett volna szükségem egy alakuló románcra vagy hasonlóra. És ezt nem csak azért mondom, hogy bizonygassam magamnak. Tényleg úgy él a fejemben ez a három hónap, hogy annak minden napja azzal telt, hogy magamra, a saját céljaimra és a barátaimra koncentráltam.

2019, NYÁR

Nos.

Azt hiszem, most jön a feketeleves. Nehéz szavakba önteni, hogyan érzek a nyárral kapcsolatban, és egy nagy részét nem is tudom megfogalmazni, mert még mindig várom, mi fog kisülni abból, ami júniusban elkezdődött.

Lényeg a lényeg: találkoztam valakivel, akivel jelenleg kapcsolatban vagyok. Derült égből villámcsapásként indult és még mindig elég új és zavaros az egész helyzet. Próbálom kitalálni, mi a szerepem az ő történetében, és mi az ő szerepe az enyémben. Sok bizonytalanság és kétség van bennem, mert olyan gondolatok és kérdések merültek fel bennem, amik előtte sohasem. Főként az az egy hónap okozott problémákat, amit kint töltöttem Angliában anyukámmal és az új kis családtaggal, de az is gyakran foglalkoztat, hogy jó-e nekem ez a párkapcsolat. Egyelőre még próbálom kitalálni, hogy őt szeretem, vagy magába az érzésbe vagyok-e beleesve. De igyekszem tartani magam ahhoz a mottóhoz, amit még év elején fogalmaztam meg: hagyd, hogy az élet hozza, amit hoz! Talán a vége nem lesz szép, talán meg fog bántani, de az biztos, hogy szeretek vele lenni, és amikor együtt vagyunk, fel sem merülnek bennem ezek a negatív gondolatok. És a végén azt hiszem, ennek kell számítania.

Ezzel pedig elérkeztünk a jelen pillanathoz.

Úgy érzem, könyvet lehetne írni erről az egy évről, mert kész hullámvasút volt. A legjobb, hogy még nincs is vége. Nem cserélném el ezeket az emlékeket semmire, és nem is bántam meg semmit, még a rossz döntéseket sem, mert basszus, baromi jó tanulságok voltak!

A végére még valami: a barátok felbecsülhetetlenek. Tanácsot adnak, amikor te el vagy veszve, fogják a kezed, ha nem tudsz egyenesen járni és felvidítanak a boldogságukkal. Csak most érzem át azt a gondolatot, amit Chris fogalmazott meg az Út a vadonba című film végén, miután évekig vándorolt egyedül Amerikában és mindenkit folyton csak maga mögött hagyott. Őt idézve: "happiness is only real when shared".

A fent látható kollázst én szerkesztettem,

a felhasznált képek forrása: Pinterest. 

Tovább

HARMADIK BLOGSZÜLINAP: ÉS FÜGGÖNYT LE?

A legutolsó pillanatokig húztam, hogy megírjam ezt a posztot. Lassan vége a napnak, és vele a blog szülinapjának is.

Hihetetlen, hogy ennyi ideig kitartottam emellett az oldal mellett, amit 16 évesen hoztam létre még más elképzelésekkel, de tele ötletekkel, motivációval. Annyi jó példa volt előttem, más bloggerek, akiknek esztétikus volt az oldaluk, saját képeket használtak, mindig érdekes dolgokról írtak akkor is, ha a célközönségük éppen a 30-40-es éveikben járó nőket érintette. Rengeteg ember megfordult a csoportokban, többé-kevésbé volt is aktivitás, de ha más nem, kritikát, véleményt, tanácsot mindig lehetett kérni, és adtak is. Ezek a dolgok lassan vesztek ki a közösségből, mintha a víz egyre messzebb sodorta volna az embereket, aztán valami furcsa félsivatagot hagyott volna itt, ahol néhány gyenge kis növényke próbálkozik még, de nincs táptalajuk, ami támogatná őket.

Ugyanilyen lassan veszett ki belőlem is a vágy, hogy alkossak. Sokszor menekülhettem ebbe, ha a problémáim a való életben elleptek és fojtogattak, ide menekülhettem, amikor senkivel nem tudtam beszélgetni, amikor meg akartam fejteni magamat, de akkor is, ha csak szórakozni akartam, elképzelni, milyen lenne, ha egészen más életet élnék. Az idő nagy részében tényleg segített az írás, de mostanra az arányok felcserélődtek, és inkább csak szenvedés ez a hobbi. Amikor nem írok, elfog a bűntudat, hogy így cserbenhagyom az olvasókat, és cserbenhagyom azokat az ötleteket is, amiken órákat és napokat dolgoztam, de amikor leülök végre-végre írni, csak azon jár az agyam, hogy fogom elrontani. Hozzá sem tudok kezdeni, csak nézem, ahogy villog a kurzor, és legszívesebben sírnék és sikítanék, mert ez az egész olyan, mintha képtelen lennék kiereszteni egy részemet. Mintha 0-24 arra kényszeríteném ezt a részt, hogy maradjon nyugton, mert neki ezen a világon semmi helye. Mert ő egy folytonos kudarc-érzés.

Egy ideig hitegettem magam, hogy ennek nem kell így lennie, hogy ha elég erősen próbálkozok, sikerülhet megfogni az életet, és szavakba önteni, de képtelen vagyok rá, mert csak magamról tudok írni úgy, hogy az hiteles legyen. (Ilyenkor értem meg igazán, miről beszélt Babits A lírikus epilógjában. Szegény forog a sírjában, hiszen közel sem érek fel az ő művészetéhez.) Hiába a kedves szavak tőletek, az egy-két napig tartó motiváció löket, a kósza, új ötletek, mindig sikerül visszacsúszni ebbe a "csinálom, de mégsem"-állapotba.

A GinnEase sem az már, ami régen volt. Egyrészt minek cikkeket írni, ha nincs közönség aki olvassa őket, másrészt nem tudom, képes vagyok-e olyan őszinte lenni, hogy kizárólag személyes írásokat osszak meg, még azokról az eseményekről is, amikre abszolút nem vagyok büszke. És titeket, megmaradt olvasókat érdekelne ez egyáltalán?

Borzalmas, hogy ilyen gondolatok kísérik ezt a posztot, hiszen ennek egy ünneplésnek kellene lennie, csakúgy, mint az előző években. 26 ezer megtekintés, 103 poszt, 321 megjegyzés, 58 eszméletlenül kedves rendszeres olvasó és csak pár ártó, önkritikus gondolat - ennyi választ el attól, hogy egy időre (vagy örökre) lezárjam a GinnEase fejezetét az életemben.

Nagyon vagy sehogy, mondta Fodor Ákos.

Tovább

5 TIPP A JOBB IDŐBEOSZTÁSÉRT

Januárban elkezdtem a strandon dolgozni, ahol a termál medencék mellett kell lennem "medenceőrként". Ez a titulus annyit takar, hogy nyolc órán keresztül ülök egy székben, figyelek rá, hogy egy idős hölgy vagy úr se fulladjon bele az egy méter mélységű vízbe, óránként megszámolom, és felírom, hányan vannak a kinti és benti medencében, valamint válaszolok a fürdőzőkben felmerülő olyan kérdésekre, mint: "hol a legközelebbi WC?", "ma is este 11-ig van nyitva a strand?", "merre tudok szendvicset venni?" és "mi az a barna trutyi a vízben?". Egyszóval nyolc órán keresztül kellemes, aktív semmittevésbe süppedek, és várom a műszak végét, hogy mindenkit kipaterolhassak a vízből, és mehessek vissza a kollégiumba csinálni a dolgom.
Ez a munka elég jól hangzik, nem? Hiszen azért fizetnek, hogy üljek, és telefonozzak, olvassak vagy tanuljak (persze csak diszkréten). Azonban nyolc óra üldögélés a termál szagban, miután hét órát üldögéltem az iskolában, elég gyorsan unalmassá válik, és átértékelődik az idő múlásáról alkotott képem.
Amióta diákmunkás vagyok kevesebb időm maradt a tanulásra, edzésre, szórakozásra, de az iskolán és a munkahelyemen kívül töltött időmet határozottan jobban osztom be. Úgy gondoltam, érdemes lenne megosztani veletek a tapasztalataimat, és tippjeimet, amiket örültem volna, ha én is hamarabb megtudok.

1. PRIORITÁS
Gyakorlatilag minden time management-es cikkben és videóban szerepel ez a pont, és nem véletlenül, hiszen a szabadidőd felett te rendelkezel. Ha úgy döntesz, hogy napi egy órát futással fogsz tölteni, akkor ki neked a szomszéd néni, hogy megmondja neked, ne tedd? Ha neked az az egy óra mozgás fontosabb, mint a biológia tanulás, hiába szeretnéd rákényszeríteni magad, hogy leülj a könyv fölé, amikor tudod, hogy úgyis azon fog járni az agyad, mennyire szívesebben futnál, nem fog menni.
Írj fel öt dolgot, amiket meg szeretnél csinálni egy nap, és rangsorold őket! Először kezdd azzal, amit a legfontosabbnak tartasz (, nem feltétlenül a legkönnyebbnek), és haladj a kevésbé fontos teendők felé! Aztán nézd meg, most mennyi energiát és időt ölsz beléjük, és aszerint is értékeld őket! Ha a prioritás és a valódi energiabefektetésed különbözik, az egy jel, hogy változtatnod kell. Ha például rengeteget foglalkozol az iskolával, csak azért, hogy kitűnő legyél, valójában viszont nincs szükséged arra, hogy jó jegyeid legyenek mindenből, és nem is tartod fontosnak az iskolát, valószínűleg másra kéne fordítanod a figyelmed.


2. ÖNISMERET
A prioritásod meghatározásához ismerned kell magad, azonban azt is tudnod kell, melyik feladat elvégzése körülbelül mennyi időbe kerül neked. Ha a törit a kisujjadból rázod ki, és elég, ha órán odafigyelsz, aztán következő töri előtt egyszer-kétszer átfutod a vázlatod, felesleges délutánonként órákat szánni annak tanulására csak azért, mert mindenképp ötöst akarsz, és stresszelsz a tz miatt. Ugyanígy tisztában kell lenned azzal is, hogyan érzed a legkomfortosabban, amikor el kell végezned egy feladatot. Zenét hallgatva lassabban takarítasz? Jobban tudsz koncentrálni a tanulásra, ha suli után nem egyből állsz neki, hanem előtte fél órát olvasással töltesz? Én például délután hat után képtelen vagyok rendesen koncentrálni, suli után azonnal meg szoktam csinálni a házimat, ha pedig sokat kell pakolnom, mosogatnom, időzítőt állítok be, és kihívom magamat, hogy képes vagyok-e minden ilyesmit negyed óra alatt elintézni.
Figyeld meg a szokásaidat, ismerd ki magad, mielőtt leülnél, hogy megreformáld az időbeosztásod, különben könnyen a mennyiség válhat a fontosabbá a minőség helyett, a kudarc pedig el fogja venni a kedved!


3. GOOGLE NAPTÁR
Tavaly szeptemberben kattantam rá a Google ezen alkalmazására, és esküszöm nektek, csodát tett velem. Azelőtt szenvedtem a Bullett Journallal, a határidőnaplóval, mert egyik sem jött be igazán, de ezt imádom használni. Minden percemet beoszthatom vele, látványos táblázatba rendezi az elfoglaltságaimat, színkódolhatom, rendszeressé tehetem azokat, és még egy csomó remek lehetőséget ad, hogy magamhoz igazítsam az alkalmazást. Én szinkronizáltam a telefonommal, a tabletemmel, a laptopommal, így akárhol vagyok, akármilyen eszközt használok, átlátom a napomat és a hetemet.
Nem szoktam minden egyes eseményt a fogmosástól kezdve a sétáig az iskolába feltüntetni, szeretem szellősen hagyni, hiszen fontosnak tartom, hogy a spontaneitás lehetősége meglegyen, így nem fog szorongást kelteni, ha nem úgy alakul a napi program, ahogy terveztem. A hétvégéim például néha teljesen üresek, mert tudom, hogy akkor úgyis azt fogom csinálni, amihez éppen kedvem van.

A következő színkódolást szoktam használni:

grafit- iskola

banán - tanulás

mandarin - kötelező iskolán kívüli programok, időpontok (pl. orvos), munka

paradicsom - edzés

bazsalikom - szabadidős program (ált. barátokkal)

zsálya - egész napos események (szülinapok, iskolai szünetek)

flamingó - bloggal kapcsolatos dolgok

páva - rendhagyó közlekedés (pl. busz buliba, buliból haza)

szőlő - olvasás

4. ALVÁS
Szerintem mindannyian tisztában vagyunk vele, mennyire elengedhetetlen, hogy kipihentek legyünk. Ha fáradtak vagyunk, nem tudunk koncentrálni, és ha nem tudunk koncentrálni, egyes feladatok elvégzése, mint például a tanulás és házimunka, lényegesebben több időt fognak igénybe venni. Napi nyolc, de minimum hét óra alvás, és higgyétek el, az az idő meg fog térülni, hiszen tiszta fejjel sokkal jobb nekilátni a napnak, mint fáradtsággal, fájó szemekkel és panaszkodással.
Én reggel hatkor szoktam kelni, hétkor indulok el iskolába, ezért mindig igyekszem tízkor vagy tizenegykor lefeküdni.


5. VASAKARAT
Rengeteg-rengeteg kitartás kell ahhoz, hogy rendszerezetten éljünk, ráadásul minden feladatot és programot belesűrítsünk egy napba vagy egy hétbe, de nem lehetetlen. Ha elhatározod, hogy 2019 a nyelvtanulás éve lesz, és végre leteszed azt a nyelvvizsgát, tarts ki amellett, hogy szerdánként este hétkor gyakorlófeladatokat csinálsz, vagy reggel a buszon ülve idegen nyelvű híreket hallgatsz. Ma már olyan fejlett technika áll rendelkezésünkre, annyi lehetőségünk van, hogy minden felmerülő probléma a feladataid elvégzése közben csak kifogás, és ha nem sikerül valamit megcsinálni, akkor csakis magadban keresheted a hibát.
Hónapok óta nem írtam például posztot, és az időhiány, hogy őszinte legyek egy gyenge kifogás részemről. Ha akartam volna, minden héten lett volna új bejegyzés, de hiányzott a motiváció és inspiráció, inkább töltöttem a szabad óráimat a hétvégén azzal, hogy burritoként becsomagolva a takarómba videókat nézegessek a YouTube-on vagy még ötödjére is átpörgessem az Instát.


+1. A JÓ OLDAL
Talán a legfontosabb tanács, amit adhatok, hogy ha a suliban vagytok, ne azért legyetek ott, mert ott kell lennetek, hanem használjátok ki az adódó lehetőséget, és nézzétek a dolog jó oldalát. Tegyétek fel a kérdést: mit tud hozzám tenni egy töri vagy egy biológia óra? Milyen előnyöm származik abból, ha ráveszem magam, és elmegyek futni? Mit nyerek, ha dolgozni kezdek?

Néha nagyon nehéz betartani a beosztást, és nem megőrülni a sok kötelezettségtől, nekem is sok mindenben kell még fejlődnöm. Időnként még mindig hazaviszem a tanulnivalóm a hétvégén, pedig tudom, hogy azt a két napot nem a tankönyveim társaságában fogom tölteni, hanem majd vasárnap este, a koliban fogok tanulni. A blogot is elhanyagoltam az utóbbi időben, mert kicsit lejjebb csúszott a prioritási listámon most, hogy a továbbtanulásra koncentrálok, de szeretnék ezzel is annyi időt tölteni, hogy hetente új poszttal jelentkezhessek. Ugyanakkor ez egy folyamat, aminek talán sosem lesz vége, mert az általam fontosnak tartott dolgok is változnak, körülöttem is változik minden.

Azonban nem kell tökéletesnek lennem, hiszen természetes, hogy néha átcsapnak a fejem fölött a hullámok, és csak kapkodok, mert azt sem tudom, mihez kezdjek. Egyedül annyit tehetek, hogy kiélvezem a jó időszakokat.

Nektek milyen tippjeitek, trükkjeitek vannak, amivel ki lehetne egészíteni a listát? Szeretnétek még erről a témáról többet olvasni?

Tovább