A blog életének első díja, pontosabban rögtön kettő is.
Az az igazság, kedves olvasóim, hogy ebben az őszi időszakban, amikor az aktivitásom kicsit megcsappant, komolyan fontolóra vettem, hogy szünetelek. Mennyivel egyszerűbb lenne kiírni, hogy x ideig nem lesz poszt, mint azon stresszelni, mikor tudok már nektek valamivel szolgálni. De nem tettem, mert szeretek írogatni, és szeretem, amikor látom, hogy valaki kommentelt, hogy ismét új taggal bővült a rendszeres olvasók csoportja és hogy a megtekintések statisztikája folyton túltesz az elvárásaimon. Ez egy terápia nekem. Nem csak azért, mert kiírhatom a bánatomat, ha úgy tartja kedvem, hanem mert úgy érzem, a blogolás kapcsolatot teremt köztem és egy halom ismeretlen, de csupa szív, aranyos ember közt és sok mindenre megtanított. És még mindig tanulok.
Tehát köszönöm Ambernek és Vivinek, hogy adtak még egy lökést a kitartásomnak és Theának, aki létrehozta ezt a díjat! Mind kreatív, szeretnivaló emberek vagytok, ezt sose felejtsétek el!
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.
With shortness of breath, I’ll explain the infinite
How rare and beautiful it truly is that we exist.
- Sleeping At Last: Saturn
AMBER KÉRDÉSEI
1. Melyik könyv volt rád a legnagyobb hatással, és miért?
Nagyon nehéz ezt a kérdést úgy megválaszolni, hogy ne éreznék egy kis bűntudatot, amiért a többi nagy-nagy kedvencemet nem említem meg, de ilyen az élet. Nehéz. Szóval azt mondom, a Shiver az, Maggie Stiefvatertől. Emlékszem, hogy a nővérem a kérésemre újra és újra felolvasta nekem az első fejezetet. Gyönyörű leírásokkal és költői képekkel volt tele. Megszerettette velem az olvasást és arra ösztönzött, hogy én is megpróbáljak létrehozni valami hasonlóan káprázatosat.
2. Zsemle vagy zsömle?
3. Mit gondolsz arról, hogy a mostani mesékben már valamicskével komolyabban foglalkoznak a készítők azzal, hogy fontos, hogy elfogadjuk egymást? (pl. rasszizmus, lmbt, stb.)
Örülök neki. Egy mese tanító szándékú és igenis tanítsa meg a gyereknek, hogy egyenlőség van, mert ha valaki valamit elvár az ügyben, hogy hogyan kezeljék, ő is kezeljen úgy másokat. És persze mindennek az átadása nem 100%-osan a tv, média, mesék dolga, hanem a szülőé is, de ez megerősítheti a szülőt, vagy ha esetleg a szülő nem tudja, hogyan kellene elmondani, megértetni, akkor a mese megteszi.
4. Szerinted a "lövöldözős" számítógépes játékoknak káros hatása van a felnőttekre, gyerekekre?
Őszintén nem tudom. Én egy olyan gyerek voltam, aki előszeretettel játszott ilyenekkel az apukájával, sőt még most is játszok néha ilyeneket. És nem lettem sorozatgyilkos, sem agresszív, lázadó tizenéves punk. Másrészről bizonyított tény, hogy agressziót idéz elő, de ez szerintem más tényezőktől is függ, például családi háttér, barátok, esetleg iskolai piszkálódás és a többi. Szóval inkább hajlok a nemre.
5. Voltál már külföldön? Ha igen, mi volt a legjobb élményed az utazáson belül?
Igen, egész sok helyen voltam már. A jelentősebbek Olaszország, Németország, Ausztria, Svájc, Horvátország. Maga az odajutás részét mindig nagyon szeretem, főleg ha éjszaka történik, aztán az első megérkezésben is van valami végtelenül izgalmas. Konkrét élmény Trogir volt. Szerelmes vagyok abba az óvárosba, meg a tenger menti utak is gyönyörűek ott Horvátországban.
6. Ha eltölthetnél egy teljes napot egy hírességgel, ki lenne az?
Troye Sivan. Hatalmas példaképem, nagyon jó énekes, empatikus és vicces. Imádnám.
7. Inkább kicsiben vagy nagyban tervezel?
Mindig nagyban. Ezért esek néha pofára, de nem baj. Ezt túl lehet élni.
8. A cd-t vagy a letöltött zenét szereted jobban?
Nincsenek nagyon cd-im, csak egy, azon is olyan zenék vannak, amiket régen szerettem, de ma már nem a stílusom. Na meg a letöltött zenét tudom vinni magammal telefonon.
VIVI KÉRDÉSEI
1. Mi az, amit mindenki más hihetetlennek és hülyeségnek tart, de te hiszel benne?
Hogy megválthatom a világot. Nagyon érdekel a környezetvédelem és a földrajz, és hiszek benne, hogy ha megváltoztatom az életmódomat, akkor azzal segítek a Földön. A barátaim szerint ez felesleges és lényegtelen. Ezt nagyon nem szeretem bennük, de elfogadom, hogy ők így látják.
2. Van olyan tevékenység, amit nem tudsz zenehallgatás nélkül űzni (tanulás, blogolás, főzés, stb.)? Milyen zenét hallgatsz ilyenkor?
Nagyjából semmit nem tudok zene nélkül csinálni. Takarításkor, blogoláskor, sétáláskor, buszozáskor és vonatozáskor például elengedhetetlen. Ilyenkor indie-t hallgatok, a kedvenceimet. De ha komolyabb témáról írok posztot akkor jobban szeretem a lassabb, esetleg instrumental zenéket.
3. Ha választanod kellene egy fiktív világot (lehet könyvbeli, filmbeli, stb.), amelyikben élned kellene, akkor melyiket választanád, és miért?
A Harry Potter világát. Mert imádnám a furcsa és érdekes varázslószokásokat és varázsolni is -, már most tudok egy csomó varázsigét. Nagyon hangulatos lenne egy Roxfort-kaliberű iskolában tanulni és együtt élni az osztálytársaimmal és évfolyamtársaimmal (lényegében a koli miatt most is ezt teszem, így nem lenne ebből baj), a házak miatt pedig úgy érezném, tartozom valahová. (Hajrá, Hugrások!)
4. Van olyan dal, ami jellemez téged? Melyik az és miért?
Troye Sivan: Ease. Erről már többször volt szó a blogon szerintem, elvégre ez a szám szerepel a címben. A szöveg, az érzések, amik megjelennek a dalban, leírják a szüleim válása utáni énemet, ami néha még mindig kísért. Szomorúidőszak volt az.
5. Mi az, amire a legbüszkébb vagy a blogodban? Illetve mit gondolsz, miért olvassák a blogod, mi fogta meg az embereket benne?
Én személy szerint a designra vagyok büszke. Szerintem nagyon szép lett és esztétikus. Én vagyok az élő példa rá, hogy mindenféle kódolás nélkül is lehet szép designt összehozni. Ami másokat megfoghat benne azok a témák. Azt hiszem, olyasmikről írok, ami érdekes lehet másoknak és amikről én is szívesen olvasnék. Oké, önfényezés vége.
6. Mi az a dolog (akármi), ami a nagyon mély benyomást tett rád, s emiatt máshogy kezdted látni a dolgokat?
A szüleim válása. Ez az én bőröndöm, amit mindig cipelni fogok. Nem ez határoz meg, de megváltoztatott.
7. Mi lenne az az extrém sport, amit szívesen kipróbálnál?
Bungee jumping, vagy hullámlovaglás, amennyiben az extrém sport.
8. Mit tartasz a legjobb tulajdonságodnak?
Hogy mindig a legjobbat akarom.
AZ ÉN KÉRDÉSEIM A JELÖLTEKNEK
1. Hogyan néz ki a jövőd a legvadabb álmaidban, ha a pénz és minden más nem lenne akadály?
2. Ha művész lennél, milyen stílusban, milyen eszközökkel dolgoznál és mit jelenítenél meg? (például agyagszobrász absztrakt stílusban)
3. A hét melyik napját szereted a legjobban, és miért?
4. Mi a kedvenc képed jelenleg?
5. Mi életed legelső emléke?
6. Mi az a téma vagy témák, ami(k)ről rengeteget tudsz beszélni?
7. Ha beöltöznél, mi/ki lennél farsangkor vagy következő halloweenkor? Szokásod megünnepelni ezeket és beöltözni?
8. Spoilerezzünk egy kicsit: Miről fog szólni a következő posztod, ha szabad tudni?
A JELÖLTJEIM
Nagyon sok blogot meg tudnék említeni itt, de ezek közül kiemelkedik két kedvencem.
Réka, nagyon sokat dolgozol és fáradozol, hogy a blogod olyan legyen amilyen. Érdekes témákról írsz, emellett emberileg nagyon kedves, nyílt és lelkes vagy, amit nagyon szeretek benned. Ráadásul mindig olvasol és kommentelsz, bátorítasz és motiválsz. A Pepitakastély és te is megérdemlitek ezt a kis ajándékot tőlem csak hogy kifejezzem a hálámat, szeretetemet és bátorításomat.
Vix, te vagy a másik jelöltem, mert szeretem olvasni az írásaid -, különösen a pszichológia témájúakat -, és a design is valami fantasztikus. Mindig egy élmény megnyitni a blogodat. Emellett egy nagyon tehetséges író vagy. Az Alternatív pillanat című kis szösszeneted néhanapján eszembe jut, olyan érdekesen fogalmaztál vagy nem is tudom, de ahogy visszanéztem, hogy cím szerint tudjam itt megemlíteni, el sem hittem, hogy már egy év eltelt mióta olvastam. Bárcsak én tudnék így írni!
Azt kívánom nektek, írjatok örömmel, tartsatok ki és érjetek el mindent, amit szeretnétek! Sok-sok bejegyzést szeretnék még látni tőletek!
Szia, Ginny!
VálaszTörlésElőször is nagyon tetszettek a válaszaid a kérdésekre és a te kérdéseidet is imádom! Oh, és abszolút egyetértek veled design témában. ;)
Másodszor, nagyon-nagyon köszönöm a kedves szavaidat és azt, hogy gondoltál rám a díjjal. Örülök, hogy ismerhetlek (még, ha csak így, virtuálisan is :D ), te is ugyanilyen hatással vagy rám. Troye Sivant is neked köszönhetem, miattad szerettem meg a zenéjét *-*
*virtuális ölelés*
TörlésSzia!^^ (megint :D )
VálaszTörlésCsak azért írok, hogy elmondjam, nagyon tetszettek a válaszaid, már az első pontnál elkapott a fangörcs, én is imádom a Shivert :P És most észre is vettem, hogy nem voltam feliratkozva, pedig korábban már rámentem arra a gombra... na de most már biztosan ott vagyok én is! :D ^^
Mindig öröm Shiver rajongókkal találkozni! Sok év után is imádom azt a trilógiát.
TörlésJaj, nem baj! Emiatt nem fogok megharagudni, de azért köszönöm! :D
Annyira szeretek ilyen kérdezz-felelek bejegyzéseket olvasni! :D Most is nagyon élveztem a dolgot, főleg, hogy sokszor én is hasonló válaszokat adtam volna a kérdésekre. (Mondjuk a fiktív világosnál :D) Maggie Stiefvater könyveit pedig imádom és kincsként tartom őket a könyvespolcomon. A Shiver egy csodálatos történet, én a trilógia minden egyes lapját imádtam. Legutóbb amúgy a A Skorpió Vágtát olvastam tőle,ami szintén egy nagyon lebilincselő olvasmány, szóval ha van kedved/időd rá, mindenképp olvasd majd el! :D
VálaszTörlésJaj és itt is köszönöm a jelölést, valamint a csodás szavakat! ♥ Ahogy olvastam őket, egyre nagyobb vigyor ült az arcomra, és most konkrétan majd felrobban a szívem a hálától! :D
Az az igazság, hogy Maggie eddig magyarul megjelent összes könyvét befaltam, és imádtam is! A Skorpió Vágtától nagyon féltem eleinte, hogy milyen lesz, de azt is nagyon szeretem (,de nem ez a kedvencem, hanem a Hollófiúk! Abba a sorozatba konkrétan szerelmes vagyok, addig szorítanám, amíg bele nem zuhanok a világába!)
TörlésIgazán nincs mit, tényleg komolyan gondoltam, amit írtam, és örülök, ha ezzel boldoggá tudtalak tenni! ^^ <3
Szia, Ginny! ^^
VálaszTörlésNe haragudj, hogy csak most írok, de egyszerűen eddig nem jutottam el ide. :/ Csak szeretném, hogy tudd, nagyon kíváncsi voltam a válaszaidra, és nagyon tetszettek. :)
A Harry Pottert valahogy sejtettem, én is ezt a választ adtam volna. ;) :D Az idézet pedig, amit kiírtál nagyon tetszik!
Szia, Vivi!
TörlésDehogy haragszom! :) Én köszönöm ezeket az elgondolkodtató válaszokat ( monduk a Harry Potteren azért nem agyaltam annyit! :D ).
Az idézet - úgy érzem -, teljes egészében illik rám.
Egyébként hallottad már azt a számot, amiből szedtem? Valami csoda, annyira inspiráló és gondolatébresztő!